eddig 1979 hozzászólás érkezett

A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Számtalan alkalommal állt már a bulvárújságírók és az internetes fórumozók célkeresztjében, de mindezek ellenére mit sem vesztett önmagából, természetességéből. Kristen Stewart idén április 9-én tölti be a 21. életévét.


Kristen Jaymes Stewart 1990. április 9-én született az Egyesült Államokban, Los Angelesben. Szülei révén hamar belecsöppent a média világába, hiszen édesapja különféle televíziós műsorok színpadi irányítója, édesanyja pedig forgatókönyvíró. Kristen karrierjének kezdete igazi Hollywoodi sztori: egy iskolai rendezvényen lépett fel osztályával, ahol egy producer felfigyelt rá és leszerződtette. Első komolyabb filmszerepét 13 évesen kapta meg – a Pánikszoba című thrillerben játszotta Jodie Foster cukorbeteg lányát. A közönség döntő többsége azonban mégsem ebből a filmből ismeri, hanem Stephenie Meyer világsikert aratott tinivámpír könyvsorozatának filmprodukciójából, a Twilight Sagából.

Minden bizonnyal nincs olyan fiatal, aki ne hallott volna már a halandó Bella Swan és a vámpír Edward Cullen szerelmi történetéről, az Alkonyatról. Ez az a film, melyről már a forgatás kezdetekor sejteni lehetett: bombasiker lesz. Stephenie Meyer könyveiben ugyanis egy olyan világot épített fel, amely magával ragadta a szerelemről, romantikáról álmodozó tinilányok tömegeit. Az pedig nyilvánvaló volt, hogy a legtöbb kritika a főszereplő lányt fogja érni, aki körül szerelmi háromszög alakul ki a történet során, ő lesz az akire irigykedve, vagy éppen utálattal fog nézni sok-sok fiatal néző. Kristen saját elmondása szerint sem mérte fel ezt a helyzetet, ő maga nem is gondolta volna hogy a Twilight ekkora siker lesz.

A film megjelenése után Kristennel megfordult a világ. A Twilight elvakult rajongói, valamint a bulvármédia is kipécézte magának, amivel a mai napig sem tud igazán mit kezdeni. “Ha valaki kiszúr, azonnal el kell tűnnöm onnan ahol vagyok, bárhol is legyek! Már nincs kedvem csak úgy össze-vissza mászkálni, pedig régen nagyon szerettem” - meséli az egyik interjúban. Ő nem tartozik azon ismert emberek közé, akik örömmel veszik, ha fotózzák őket, vagy ha velük foglalkoznak. Kristen számára minden bizonnyal a a munkájának legnehezebb része a nyilvánossággal járó terhek kezelése.


Ez a fajta távolságtartás a nyilvánosságtól a médiával való kapcsolatát is meghatározza. Egyáltalán nem szeret magáról nyilatkozni, érződik hogy tart az újságíróktól. Nyilvános szerepléseken, televíziós beszélgetéseken nem a leghálásabb interjúalany, igyekszik gyorsan a mondandója végére érni, és látszik rajta hogy zavarban van. Ettől aztán sokszor belekeveredik a mondandójába, beszéd közben időről-időre újrafogalmazza, újrakezdi mondatait, ami rendkívül sok negatív kritikát eredményez számára. A különféle internetes blogokban rendszeresen gúnyt űznek megnyilvánulásaiból, egy-egy rosszul sikerült nyilatkozatából. “Ha egy nő nem boldog, csinos, nincs hosszú haja, és nincs mindenről határozott véleménye, akkor nem tudják őt hova tenni, ezért furcsának bélyegzik és csúnyának tartják” - mondja lemondóan az Elle által készített interjúban.

Kristen számára minden egyes tévés megjelenés egy új feladat, ahol teljesítenie kell. Az egyik alkalommal David Letterman műsorának a vendége volt, amiről a következőket nyilatkozta: “Kétségtelenül speedeztem, vagy ilyesmi... Úgy érzem, hogyha kimentem volna oda és leültem volna a fotelbe úgy, hogy 'Hé, hogy vagy? Mit akarsz tudni rólam?', akkor az emberek kikapcsolták volna a televíziót, és azt mondták volna, hogy 'Szabaduljatok meg ettől a lánytól...' Minden arról a tíz percről szól, ott viccesnek és aranyosnak kell lenned, promótálnod kell a filmet.”


Emlékezetes továbbá az MTV Movie Awards 2009-es díjátadója is, ahol átvette a legjobb színésznőnek járó díjat, majd miután mondott néhány köszöntő mondatot, távozásakor elejtette az arany popcorn szobrot a színpad kellős közepén. Idegességében nem tett mást, mint megvonta a vállát, majd a következőket mondta a közönségnek: “Éppen annyira voltam gáz, mint ahogy ti azt gondoltátok! Viszlát! ” - majd gyorsan levirharzott a színpadról. Erről a kínos jelenetről megszámolhatatlan sok blogbejegyzés, fórumhozzászólás született, mondhatni a webes blogszféra célkeresztjében találta magát a fiatal színésznő. Ezért nincs jó véleménye az újságírókról, paparazzikról, bloggerekről, és ezért nem szeretne nyitni az internetes tartalmak felé sem. A mai világban már nagyítóval kell keresni azon hírességek névsorát, akiknek nincsen hivatalos közösségi profiljuk, akik nem használják a Twittert – nos Kristen ezen kisebbség közé tartozik. “Nem is értem, hogy az emberek miért pazarolják az idejüket különféle fórumokra, vagy a Facebookra” - válaszolta az Instyle riporterének arra a megjegyzésére, miszerint sok rajongót rosszul érintett, amikor az internetes Twilight-őrületet kritizálta. “Nekem vannak fontosabb dolgaim is, mint hogy a számítógép előtt üljek” - tette hozzá, ám egy másik beszélgetésben azt is elárulta, sokszor képtelen megállni, hogy beüsse a nevét a keresőbe és végigböngéssze a találatokat.

A bloggerek mellett Kristen a paparazzikat szokta előszeretettel negatív jelzőkkel illetni. Az Egyesült Államokban ugyanis hatalmas harc folyik a bulvárlapok között, ezért a fotósok egymásra licitálva próbálnak minél jobb – azaz a valóságban minél rosszabb, előnytelenebb – képet készíteni az éppen aktuálisan követett sztárról. “A normális 19 évesek elcsesznek dolgokat és hibáznak is – folyton elkésnek, vagy éppenhogy elkerülnek egy autóbalesetet... Ez előfordul, ezzel nincs is semmi gond, mert ilyenkor lehúzódnak egy parkolóba és túlteszik magukat rajta. De ha én lehúzódok egy parkolóba, ki sem bírok jönni onnan, mert zsúfolásig lesz emberekkel.” És ez tényleg igaz. Kristen bárhová megy is, ott azonnal megjelennek a fotósok, akik mindamellett hogy néhány másodperc alatt képesek több tucat képet készíteni, még közben kérdezgetik, szólongatják is áldozatukat.

Mindezt a fejetlenséget ami az élete körül forog, az Allure újságírója fogalmazza meg a legjobban a Kristenről szóló írásában. A cikk azzal indul, hogy a színésznő másfél órát késik a megbeszélt interjúról, majd végre beviharzik a Bel Air hotel kávézójába “mintha egy utcai lázadás elől menekülne, és ez bizonyos fokig így is van” - írja le a helyzetet Meghan Daum. Majd a szerző folytatja az élménybeszámolót, mint aki pontos és tökéletes képet akarna adni azokról a pillanatokról: “Beül egy bokszba, a telefonját és egy doboz Parliamentet feltesz az asztalra, és majdnem vígasztalhatatlanul idegesnek tűnik. Eltévedt, magyarázta. Miközben megpróbálta megtalálni a hotelt, reménytelenül összezavarták.” Kristen pedig elmondja, hogy mivel nem találta a szállodát, ezért útbaigazítást kért a fotósoktól, akik terepjárókkal követték. “Szó szerint félre húzódtam, és megkérdeztem a kib****tt paparazziktól az útvonalat. Nem akarom elhinni ezt az őrütséget, ami az életem!”


Kristen, vagy ahogy az interneten legtöbben szólíják “KStew” már gyermekként is megosztó, különc személyiség volt, aki nem tudott megbékélni az iskolába járással sem. “ Szörnyű volt, mindig utáltam az órán ülni. Egyáltalán nem találtam meg a közös hangot a korombeli gyerekekkel. Gonoszak, rosszindulatúak voltak azokkal, akik nem tudtak rögtön beilleszkedni” - emlékszik vissza tanulóként eltöltött éveire. Ezért amint tehette, magántanulóvá vált, és úgy végezte el a középiskolát, persze ehhez az is kellett, hogy szülei is támogassák ebben. Az iskolarendszerről továbbá elmondta, egyáltalán nem bánja, hogy otthagyta a sulit, mert így tud igazán kibontakozni, és olyan dolgokat tanulni, amik hasznosak is lesznek a karrierje szempontjából. “Ha kilépsz a nagybetűs életbe, akkor láthatod, hogy az iskola csak egy kicsinyített, gyenge másolata az életnek.”

Ahogy az iskolát is egyedi módon végezte el, úgy az öltözködési stílusa sem hétköznapi. Az a fajta lazaság, természetesség ami a személyiségét jellemzi, megfigyelhető a ruházatán is. Kristen kedvenc ruhadarabjai nem a méregdrága magassarkú cipők, az elegáns kosztümök, hanem ezek helyett inkább szaggatott farmert, tornacipőt, feliratos pólókat, vagy éppen bő kapucnis felsőket hord a hétköznapokon. “Ilyen vagyok b***ki, nem hordok neon színű csőtopot vagy rószaszínt!” - mondja büszkén. És tényleg nem, de valljuk be, nem is állna jól neki. KStew éppen így lesz emberi és szerethető: a kócos, rendezetlen hajával, a koszos Mini Cooperjével, az időnként elejtett szitkozódásaival, a folytonos zavarával, nyugtalanságával. Akik szeretik őt, elfogadják ilyennek, vagy éppen ezen tulajdonságai miatt kedvelték meg – mert talán emlékezteti őket saját magukra.

Ám valahogy a szimpatizánsok hangja az ő esetében mindig halkabb, mint a gúnyos megjegyzéseket tevő kritikusoké, akik a legtöbb esetben összetévesztik a személyiségéből fakadó külsőségeket a színészi tehetséggel. Ugyanis csak azért, mert valakinek nem szimpatikus, hogy Kristen a filmjeiben rendszeresen a haját birizgálja, vagy a száját harapdálja, még nem lehet kijelenteni, hogy tehetségtelen. Mert nem az, csak mindig könnyebb valakit negatívan illetni, mint megismerni és megérteni. Szerencsére vannak olyan személyek, akik megpróbálnak küzdeni ez ellen, és igyekszenek a valóságot tárni az érdeklődők elé Kristennel kapcsolatban. Ilyen például hazánkban a JustKstew nevű blog is, melynek szerkesztője eleinte nem szimpatizált a Bellát alakító színésznővel. “Azt gondoltam róla, hogy egy újabb üresfejű színésznőcske, aki valószínűleg teljesen el van szállva a színészi képességeitől és nagy ívben tesz mindenkire. Aztán amennyire idegesített, annál inkább az volt bennem, hogy egye fene, nézzük meg más filmben is. Ez volt a Speak, amit a Twilight után láttam tőle, és akkor nagyon megváltozott róla a véleményem. Ugyanis kiderült, hogy remek színésznő” - mesélte magazinunknak Annie, aki már évek óta szolgáltatja a friss híreket Kristennel kapcsolatban a hazai rajongóknak. Szerinte Kristen csak óvni akarja a magánéletét, és ezért tartja meg a távolságot a sajtóval, de ezt sokan inkább beképzeltségnek veszik. A JustKstew ezért igyekszik inkább Kristen filmes munkásságára koncentrálni, mint például forgatási információk, filmes jelenetek, kiadott interjúk bemutatása, a magánélettel kapcsolatban pedig a lehető legkevesebb hír jelenik meg az oldalon.


Ha eltekintünk hazánktól, akkor megállapíthatjuk, számtalan Kristen Stewart rajongói oldal működik világszerte. Azonban van egy, amely minden tekintetben kimagasló eredményekkel rendelkezik, ez pedig a kstewartfan.org, amelynek a szerkesztői a weboldal mellett még egy Facebook közösségi oldalt is létrehoztak kedvencüknek, mely mára már elérte a 690.000 tagot! Magazinunk megkereste az oldal egyik vezetőjét, akit a sikerekről kérdeztünk. Lis elmondta, hogy az oldal 2009-ben alakult, jelenleg három adminisztrátor vezeti, egy amerikai, egy norvég és egy görög lányból áll a csapat. “Mi folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással, mindig ötletelünk csoportosan, még így is hogy teljesen máshol élünk. Nagyon fontos számunkra, hogy amennyire lehetséges, elérjük a rajongókat is; válaszoljunk Kristenről minden kérdésre, és a lehető leggyorsabban lehozzuk a legújabb híreket. Szóval talán elmondhatjuk, hogy a „sikerünk titka” a kommunikáció. Soha nem közlünk pletykákat, és megvédjük Kristent az esetlegesen érkező támadóktól.” Lis lapunknak elmondta továbbá, hogy az egyik szerkesztőjük egy online boltot is létrehozott, ahol Kristenes pólók és táskák kaphatók. Az ide beérkezett összegeket pedig felajánlják olyan helyekre, amelyek kapcsolatban állnak Kristen filmjeivel.

Kristen az Alkonyaton kívül szinte kivétel nélkül kisebb költségvetésű, független filmekben szerepelt. Elmondása szerint egy szerepet csak akkor vállal el, ha úgy érzi, csak ő tudná hitelesen megformálni az adott karaktert. Eddigi filmjeiben rendszerint problémás kamaszt játszott, ami véleménye szerint is testhez álló feladat számára.

A 2004-es Speak című film sok tekintetben hozott változást az akkor még 14 éves színésznő életében. Több interjúban is megemlítette, hogy ez volt az a film, amiben igazán sokat tudott tanulni a szakmáról, illetve a forgatások alatt ismerkedett meg Michael Angaranoval, akivel több mint négy éven keresztül egy párt alkottak. A Laurie Halse Anderson díjnyertes könyvének történetét bemutató film főszereplője Melinda Sordino, egy középiskolás lány, akit egy házibulin megerőszakol egy fölötte járó fiú. Az eset után a lány nem igazán beszél, nem kommunikál az emberekkel, undok és rossz kedvű, társai, tanárai, de szülei sem értik, hogy mi történhetett vele. Egyedül a rajztanára tud rá hatni, és a történet előrehaladtával Melinda képes magát túltenni a szörnyűségeken, és elmondani mindazt ami felgyülemlett benne. A páratlanul jól megírt “Hadd mondjam el...” című könyv alapján készült film számos elismerést kapott az elmúlt években, talán ez az a produkció, amelyet még Kristen legnagyobb kritikusai is pozitív módon ítélnek meg vele kapcsolatban.

A Greg Mottola által írt és rendezett Kalandpark című filmben pedig Kristen egy olyan lányt alakít, aki azért megy el nyári munkára a helyi vidámparkba, mert nem képes otthon maradni ügyvédként dolgozó apjával és annak új barátnőjével. Az 1987-ben játszódó romantikus filmdráma egyébként is közel áll hozzá, hiszen a zenei stílusa is inkább a 70-es, 80-as évekre tehető, egyik nagy kedvence Led Zeppelin, ám kedveli még az 1965-ben alapított The Velvet Undergroundot is, melynek egyik száma a Kalandparkban is helyet kapott. Kristen nem csak zenében, de könyvekben is a klasszikusokra esküszik. Kedvenc írója John Steinbeck, kedvenc könyve a szerzőtől pedig az Édentől Keletre című regény.


Kristen minden egyes projektre nagy odafigyeléssel készül fel, és időnként komoly árat fizet egy-egy szerepért. A The Runaways című film az első komoly sikereket elért lányok alkotta rockbanda karrierjének beindulását dolgozza fel, ebben alakította Joan Jettet, akivel személyesen is találkozott a forgatások alatt, majd képes volt levágatni, valamint feketére festeni a haját produkció kedvéért. Egy másik, 2010-es filmjében, a Welcome to the Riley's-ban pedig egy 16 éves sztriptíztáncosnőt formált meg. A szerep minél pontosabb eljátszása érdekében Kristen ellátogatott egy sztriptízbárba, ahol megpróbált minél több tapasztalatot szerezni, beszélt az ott dolgozó lányokkal is. A forgatások ideje alatt csak és kizárólag gyorséttermekben evett, egészségtelen ételeket fogyasztott, szándékosan éjszakázott és rengeteget dohányzott, hogy külsőleg is hiteles legyen. Amanda Fortini az Elle számára készült cikkében a következőket írja ezzel kapcsolatban: “A kemény időszaknak meg is lett a hatása, nyomot hagyott a külsején: a lába csupa seb és zúzódás, vékony bőre tele van pattanással. Az ő korosztályában nem is tudnék még egy színésznőt említeni, aki ennyire teljes mértékben hajlandó alárendelni külsejét egy alakításnak.”

Kristen Stewartban tehát megvan a kellő tehetség, ami megfelelő mértékű alázattal is párosul. A személyisége, természetessége, olykor megmutatkozó vadabb oldala pedig még egyedibbé és különlegesebbé teszi a mai világban oly sokat látott szirupos, előre megmunkált sztárok mellett. Hogy merre megy KStew élete az elkövetkezendő időben? Nem tudjuk, de az immáron 21 éves színésznő talán megérti majd: neki nem kell megváltoznia, elég ha nem keres magára az interneten.

Elérhetőségek
Központi cím
szerkesztoseg@trendmagazin.hu
Személyi kapcsolattartó
Szabó Adrienn
adrihanna@trendmagazin.hu
Amikor néhány napja a Pizza Eataliano felé autóztam az Andrássy úton, nagy örömmel vettem észre, hogy az út túloldalán már javában építik az Hublot üzletét.
HÁ,
1 hónapja
- 28 hozzászólás
Mostanában egyre többen keresnek meg azzal, hogy micsoda problémák vannak a tinédzserek körül, ezért tenni kéne valamit. Igen, valóban sok a gond. De mit lehet tenni?
HÁ,
2 hónapja
- 42 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 8 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
sunshine
-
Tegnap, 20:44
Kristen Stewart és a...
1979
Kristennek ugyanúgy kellett válogatásokra járni mint bárki másnak nemtom honnan veszitek az ellenkezőjét
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
Tegnap, 17:46
Kristen Stewart és a...
1978
Idén sokkal nagyobb dobásra készül a TM reméljük összejön =)))) azt nem tudom, hogy írni írhattok-e majd de szerintem különösebb akadálya nincs amúgy =)
avatar
zZz
-
Tegnap, 17:18
Kristen Stewart és a...
1977
Adri: annyit árulj el hogy lesz idén is lehetőség üzenetet küldeni Kristennek?
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2012.02.21. 18:56
Kristen Stewart és a...
1976
=) a-a
viszont képzeljétek bonyisabb a mailbox helyreállítása mint sejtettem =( tisztára kivagyok =( nem jön semmi =( de már tudjuk mi volt a baj, így 1-2 nap és elérhető leszek majd megkérem a fiúkat, hogy írjanak egy körmailt ha elérhető vagyok =(
avatar
Kristen17
-
2012.02.21. 18:16
Kristen Stewart és a...
1975
Adri ne csináld, mondd el amit tudsz!!! :P
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2012.02.21. 13:44
Kristen Stewart és a...
1974
=) hát na jó........ egy szuperjó oldal lesz =) =P hahaha... nem mondom ellllllllll =) de garantálom, hogy nagyon fog nektek tetszeni =)
avatar
monti
-
2012.02.20. 22:44
Kristen Stewart és a...
1973
lécci mond el mi lesz! :#
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2012.02.20. 22:02
Kristen Stewart és a...
1972
én már tudomdomdom nagy vonalakban =) =P csúúúúúúúcs lesz =) csekkoljátok napról napra bármikor beindulhat a témaaaaa =)
avatar
bigyo92
-
2012.02.20. 21:11
Kristen Stewart és a...
1971
kristenstewart.hu <-- ez mi lesz tudja vki????????? :OOOOOO
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2012.02.20. 20:45
Kristen Stewart és a...
1970
Sziasztok! Volt egy kis gixer okosan nem töröltem egy mailt se egy éve =P és fullon volt a mboxom =P ezért dobta vissza a leveleiteket! már ok minden tudtok írni, szóval várom a maileket szeretettel =) és ígérem válaszolni is fogok, amint tudok =)
puszikaaaaaaaa
avatar
Bellagirl
-
2012.02.20. 08:33
Kristen Stewart és a...
1969
mesme: Kristen is járt meghallgatásokra, meg mögötte volt több film is az Alkonyat elején! Lehet hogy neki könnyebb volt sikert elérni de ezért őt hibáztatni elég hülyeség.
A szépségről meg mindenkinek más a véleménye, szerintem pont azért kapta meg az Alkonyatban Bella szerepét mert szép de nem az akiért versenyeznek a pasik a bál előtt :) Pont emiatt jó maga a könyv is mert én is amikor olvastam és volt mondjuk önértékelési gondom vagy valami bántott akkor ez segített, mert Bella sem volt tökéletes!
Nekem azzal a képpel van a bajom amit a média kialakít a nőkről, hogy legyél nagyon vékony, legyen hosszú szőke hajad, legyen rajtad sok sok smink meg puccos ruhák és akkor szép vagy, ha másmilyen vagy már nem is leszel jó.
Kristen ebben más, ezért mesme nem értem miért őt ostorozod, amikor helyette van sok celebecske aki ennek megfelel.
Emiatt én örülök hogy pl Ádám is ennyire szereti, ha nem csal az elmékezetem akkor valahol azt olvastam hogy azért mert nagyon természetes stb. De jó lenne kérni Adrihannától hogy kérje meg hogy írjon erről pontosabban, ha lehet. :)
avatar
Andi17
-
2012.02.19. 15:12
Kristen Stewart és a...
1968
Hottie Hogy lettél KStew Pro? :)

Mesme, nem hinném hogy Kristen ölébe hullottak a szerepek, minden filmnél válogatásokat tartanak, megnézik az előző filmjeid stb... Te meg úgy állítod be mintha Kristen egy elkényeztetett igénytelen fruska lenne, ez kicsit sem felel meg a valóságnak!
avatar
hottie | KStew Pro
-
2012.02.18. 22:07
Kristen Stewart és a...
1967
am ki csinálja a kristenstewart.hu-t?
avatar
hottie | KStew Pro
-
2012.02.18. 22:03
Kristen Stewart és a...
1966
csajok KStew Pro lettem :OoOoO :))
avatar
s_timi
-
2012.02.18. 18:36
Kristen Stewart és a...
1965
Marcipan: ilyet még én se olvastam sehol de sztem ez egyértelmű :) engem meg az érdekelne hogy melyik filmben látta először, mert én ha megkedvelek egy színészt akkor már volt úgy hogy csak az a szerep miatt volt amit láttam először, utána másban meg már nem is tetszett :( értitek? :)
avatar
Buttonfly
-
2012.02.17. 21:43
Kristen Stewart és a...
1964
mesme: te már hónapok óta itt Kristen megjelenését kritizálod kíváncsi lennék a te hétköznapi öltözetedre... én se vagyok egy miniszoknyás cicababa és szeretem a farmert, topokat, attól még nem leszek igénytelen!!!
az meg h Ádám szimpatizál Kristennel több dologból fakadhat és nem bizti hogy pont a ruházata vagy a stílusa egyezik vele nem gondolod??
avatar
Marcipan
-
2012.02.17. 17:25
Kristen Stewart és a...
1963
mesme: Ezt hol olvastad hogy vonzót írt volna? Sehol nem láttam ilyet, de világosíts fel. :)
avatar
Zoldalma | Fashion Guru
-
2012.02.15. 11:58
Kristen Stewart és a...
1962
Mégsem minden bántás nélkül! Szerintem te kicsit túlkomplikálod ezt. :-)
avatar
sunshine
-
2012.02.14. 22:36
Kristen Stewart és a...
1961
mesme: én nem tapasztaltam ilyeneket se jómagam se a barátnőim körében...de nekem úgy tűnik hogy mindenért megpróbálod Kristent támadni, még olyanokért is amihez semmi köze.
avatar
mesme
-
2012.02.14. 20:39
Kristen Stewart és a...
1960
Nem rágódok rajta, csak nem értem hogy miért pont Kristen lett így kiemelve (erre mondhatjátok hogy azért mert őt mennyien szeretik, de erre is azt tudom csak kérdezni hogy miért?)

Szerintem nem tett le annyit az asztalra mint sok más fiatal színésznő akinek a nevét se tudják a legtöbben, pedig mindig járnak castingokra és keményen küzdenek szerepekért, nem úgy mint Kristen akinek ölébe hullanak a millió dolláros felkérések...

A divatra visszatérve azt sem tudom felfogni hogy egy jól öltözött láthatóan igényes fiatalembernek mint HÁ mi lehet a vonzó Kristenben? Állandóan elhanyagoltnak tűnik, mintha hírből sem ismerné a fésűt vagy ilyendolgokat, nem tud egyenesen állni, szóval ezek pont olyan dolgok amik egy nőnél szerintem hiányoznak akkor a férfiak (pláne az igényesek) nem is állnak szóba velük, ezért csomó lány betegesen arra figyel hogy tökéletes legyen a smink, ruha stb csak hogy megfeleljen egy jóképű pasinak, de Kristennél mintha ezek nem is számítanának és többen írjátok rá hogy szép meg ilyesmi.

Ezt nem értem és erről még nem nagyon olvastam Ádámtól se semmilyen választ hogy ezekre mit mond, mert ezek tények!
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2012.02.14. 17:04
Kristen Stewart és a...
1959
jaj mesme még mindig ezen rágódsz? :)o)

am nagyon szép lesz az oldal :)
avatar
mesme
-
2012.02.12. 19:03
Kristen Stewart és a...
1958
Most örülhettek, hogy lesz külön oldal, de én még mindig nem értem mi a jó KS-ban.
avatar
one_girl
-
2012.02.11. 23:44
Kristen Stewart és a...
1957
tök jó lenne ha kapnánk egy Kristenes oldalt :)
avatar
panna
-
2012.02.10. 22:32
Kristen Stewart és a...
1956
Csili: ennek örülök! Mi lesz rajta ha elindul?
avatar
cukorka
-
2012.02.10. 18:56
Kristen Stewart és a...
1955
szupi lesz :)
avatar
anntwilight
-
2012.02.10. 12:45
Kristen Stewart és a...
1954
végre! hamarosan... ez is valami :)
avatar
Csili
-
2012.02.09. 12:38
Kristen Stewart és a...
1953
avatar
sweetie
-
2012.02.07. 13:53
Kristen Stewart és a...
1952
helló!
szülinapról mikor kapunk valami információt? :)
avatar
Kitti
-
2012.02.05. 14:18
Kristen Stewart és a...
1951
én nagyon kíváncsi vagyok arra a parfümre, de ősz még messze van :(
avatar
miley16
-
2012.02.03. 20:18
Kristen Stewart és a...
1950
szundi olyan kedves vagy, mondták már? pfff

bigyo92 emailje azért biztos van, csak nem publikus..
avatar
bigyo92
-
2012.02.03. 00:36
Kristen Stewart és a...
1949
szeptembertől lesz sztem, majd mikor jön a comicon stb ahol szerepelnek
avatar
Kristen17
-
2012.02.02. 13:47
Kristen Stewart és a...
1948
"de remélem ez változni fog, lassan a BDII promó is elindul :)"

Majd ősszel!
avatar
lottix
-
2012.02.01. 19:49
Kristen Stewart és a...
1947
ja látom ágica már beírta..

szerintem a balenciaga miatt ment ki..
avatar
lottix
-
2012.02.01. 19:48
Kristen Stewart és a...
1946
héhó!
UGRÁS A WEBOLDALRA
párizsban van Kristen!
avatar
one_girl
-
2012.01.31. 20:59
Kristen Stewart és a...
1945
Kristen nincs kibékülve az internetes dolgokkal, ez a cikkben is szerepel
avatar
agica
-
2012.01.31. 19:57
Kristen Stewart és a...
1944
UGRÁS A WEBOLDALRA

miért ment párizsba?
avatar
bigyo92
-
2012.01.31. 14:40
Kristen Stewart és a...
1943
sajnos nem használ Kristen semmilyen internetet, még sztem emailje sincs!
avatar
Barbie
-
2012.01.31. 13:58
Kristen Stewart és a...
1942
nashi: Tuti hogy nincs.
avatar
nashi
-
2012.01.30. 20:03
Kristen Stewart és a...
1941
Kristennek nincs twitterje?
avatar
anntwilight
-
2012.01.30. 16:19
Kristen Stewart és a...
1940
most januárban tényleg semmi infó nem volt róla (kivétel a balenciagas story) de remélem ez változni fog, lassan a BDII promó is elindul :)
avatar
csadri
-
2012.01.30. 11:08
Kristen Stewart és a...
1939
Florahh: szem hazament pihenni 1 kicsit a SWAH őrület előtt :)
avatar
szundi
-
2012.01.29. 19:27
Kristen Stewart és a...
1938
nem bírjátok ki mi?? biztos kipiheni a "sok munka" fáradalmait vmi olyan helyen ahol még a paparazziknak se mutogathat fuckyou-t!
avatar
Florahh
-
2012.01.29. 17:41
Kristen Stewart és a...
1937
Olyan csend van Kristen körül, nem tudtok valamit?
avatar
petra19
-
2012.01.27. 23:48
Kristen Stewart és a...
1936
mesme: azért jó mert vagány :) nekem bejön a dzsekije is
avatar
Fannika13
-
2012.01.27. 14:21
Kristen Stewart és a...
1935
téged úgyse lehet meggyőzni, de ezzel a képpel semmi gond nincs! :)
avatar
mesme
-
2012.01.26. 19:33
Kristen Stewart és a...
1934
Mi olyan jó ebben a képben? Szélfújta haj meg szokásos grimasz...
avatar
Zelda
-
2012.01.26. 13:30
Kristen Stewart és a...
1933
Ez a kép nekem is tetszik :)
avatar
miley16
-
2012.01.25. 19:30
Kristen Stewart és a...
1932
itt jóó a haja :)
avatar
Kristenfan
-
2012.01.25. 11:58
Kristen Stewart és a...
1931
Marcipan: Ez az Allure magazin fotózásán készült, vagy 2009 vagy 2010-ben!
avatar
Marcipan
-
2012.01.24. 13:27
Kristen Stewart és a...
1930


Ez nem tudjátok hol/mikor készült?
avatar
Csili
-
2012.01.23. 10:56
Kristen Stewart és a...
1929
Lottix: idén is lesz szerintem :))
avatar
anntwilight
-
2012.01.22. 15:09
Kristen Stewart és a...
1928
mesme: és ha igen?n
avatar
lottix
-
2012.01.21. 19:54
Kristen Stewart és a...
1927
hottie: a trendmagazin küldött ajándékot Kristennek tavaly, lehetett írni neki levelet :)
avatar
Roxygirl
-
2012.01.21. 18:20
Kristen Stewart és a...
1926
lol
avatar
Emma
-
2012.01.20. 17:22
Kristen Stewart és a...
1925
avatar
Emma
-
2012.01.20. 17:21
Kristen Stewart és a...
1924


Vicces :)
avatar
Ricsiboy
-
2012.01.18. 11:09
Kristen Stewart és a...
1923
Bellagirl: Ok! Ha te kéred akkor odakapcsolok :D
avatar
Attilaa | Fashion Guru
-
2012.01.17. 23:02
Kristen Stewart és a...
1922
Majd egy bennfentes írhatna, meg lehet-e még nézni.
avatar
Bellagirl
-
2012.01.17. 22:44
Kristen Stewart és a...
1921
Sziasztok :)!

Pénteken 19:15-től lesz a Film+-on a Kapd el a kölyköt! című film amiben Kristen játszik még fiatalabbként! Én már láttam DVD-n és nagyon tetszett, családi vígjáték, nézzétek meg ha tudjátok! :)
avatar
hottie | KStew Pro
-
2012.01.16. 21:27
Kristen Stewart és a...
1920
mimi? milyen szülinap???
Az Hublot minden követ megmozgat, hogy luxusóráival még inkább betörjön az orosz piacra. Ezért a svájci brand egy limitált King Powert dob piacra Oroszország tiszteletére.
A Sony egy intelligens karórát tervez, de legalábbis valami ahhoz hasonlót. Ahogy ők hívják, a Smart Watch-ot.
A Gucci bemutatta első digitális karóráját, amit a Recording Academy-vel közösen jelentetnek meg. Az I-Gucci Grammy névre hallgató óra háromféle változatban lesz elérhető.
Regulátornak azt az órát nevezik, amely a pontos időt jelzi a műhelyben az órásmester számára – ez alapján állítja be az elkészült újabb órák mutatóit. Manapság szintén így nevezik azokat a modelleket is, amelyeken az óra-, perc-, és másodpercmutatók két, vagy több tengelyen helyezkednek el. 

További cikkeink
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete, átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is - több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó, motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter magasra nyúlik az égbe.
A hetekben eladásra bocsátották Jacko egy pár kesztyűjét, valamint a Triumph túrnéjáról ismert kristályozott lovas sisakját is.