eddig 2133 hozzászólás érkezett
Stewmagazin

A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Számtalan alkalommal állt már a bulvárújságírók és az internetes fórumozók célkeresztjében, de mindezek ellenére mit sem vesztett önmagából, természetességéből. Kristen Stewart idén április 9-én tölti be a 21. életévét.


Kristen Jaymes Stewart 1990. április 9-én született az Egyesült Államokban, Los Angelesben. Szülei révén hamar belecsöppent a média világába, hiszen édesapja különféle televíziós műsorok színpadi irányítója, édesanyja pedig forgatókönyvíró. Kristen karrierjének kezdete igazi Hollywoodi sztori: egy iskolai rendezvényen lépett fel osztályával, ahol egy producer felfigyelt rá és leszerződtette. Első komolyabb filmszerepét 13 évesen kapta meg – a Pánikszoba című thrillerben játszotta Jodie Foster cukorbeteg lányát. A közönség döntő többsége azonban mégsem ebből a filmből ismeri, hanem Stephenie Meyer világsikert aratott tinivámpír könyvsorozatának filmprodukciójából, a Twilight Sagából.

Minden bizonnyal nincs olyan fiatal, aki ne hallott volna már a halandó Bella Swan és a vámpír Edward Cullen szerelmi történetéről, az Alkonyatról. Ez az a film, melyről már a forgatás kezdetekor sejteni lehetett: bombasiker lesz. Stephenie Meyer könyveiben ugyanis egy olyan világot épített fel, amely magával ragadta a szerelemről, romantikáról álmodozó tinilányok tömegeit. Az pedig nyilvánvaló volt, hogy a legtöbb kritika a főszereplő lányt fogja érni, aki körül szerelmi háromszög alakul ki a történet során, ő lesz az akire irigykedve, vagy éppen utálattal fog nézni sok-sok fiatal néző. Kristen saját elmondása szerint sem mérte fel ezt a helyzetet, ő maga nem is gondolta volna hogy a Twilight ekkora siker lesz.

A film megjelenése után Kristennel megfordult a világ. A Twilight elvakult rajongói, valamint a bulvármédia is kipécézte magának, amivel a mai napig sem tud igazán mit kezdeni. “Ha valaki kiszúr, azonnal el kell tűnnöm onnan ahol vagyok, bárhol is legyek! Már nincs kedvem csak úgy össze-vissza mászkálni, pedig régen nagyon szerettem” - meséli az egyik interjúban. Ő nem tartozik azon ismert emberek közé, akik örömmel veszik, ha fotózzák őket, vagy ha velük foglalkoznak. Kristen számára minden bizonnyal a a munkájának legnehezebb része a nyilvánossággal járó terhek kezelése.


Ez a fajta távolságtartás a nyilvánosságtól a médiával való kapcsolatát is meghatározza. Egyáltalán nem szeret magáról nyilatkozni, érződik hogy tart az újságíróktól. Nyilvános szerepléseken, televíziós beszélgetéseken nem a leghálásabb interjúalany, igyekszik gyorsan a mondandója végére érni, és látszik rajta hogy zavarban van. Ettől aztán sokszor belekeveredik a mondandójába, beszéd közben időről-időre újrafogalmazza, újrakezdi mondatait, ami rendkívül sok negatív kritikát eredményez számára. A különféle internetes blogokban rendszeresen gúnyt űznek megnyilvánulásaiból, egy-egy rosszul sikerült nyilatkozatából. “Ha egy nő nem boldog, csinos, nincs hosszú haja, és nincs mindenről határozott véleménye, akkor nem tudják őt hova tenni, ezért furcsának bélyegzik és csúnyának tartják” - mondja lemondóan az Elle által készített interjúban.

Kristen számára minden egyes tévés megjelenés egy új feladat, ahol teljesítenie kell. Az egyik alkalommal David Letterman műsorának a vendége volt, amiről a következőket nyilatkozta: “Kétségtelenül speedeztem, vagy ilyesmi... Úgy érzem, hogyha kimentem volna oda és leültem volna a fotelbe úgy, hogy 'Hé, hogy vagy? Mit akarsz tudni rólam?', akkor az emberek kikapcsolták volna a televíziót, és azt mondták volna, hogy 'Szabaduljatok meg ettől a lánytól...' Minden arról a tíz percről szól, ott viccesnek és aranyosnak kell lenned, promótálnod kell a filmet.”


Emlékezetes továbbá az MTV Movie Awards 2009-es díjátadója is, ahol átvette a legjobb színésznőnek járó díjat, majd miután mondott néhány köszöntő mondatot, távozásakor elejtette az arany popcorn szobrot a színpad kellős közepén. Idegességében nem tett mást, mint megvonta a vállát, majd a következőket mondta a közönségnek: “Éppen annyira voltam gáz, mint ahogy ti azt gondoltátok! Viszlát! ” - majd gyorsan levirharzott a színpadról. Erről a kínos jelenetről megszámolhatatlan sok blogbejegyzés, fórumhozzászólás született, mondhatni a webes blogszféra célkeresztjében találta magát a fiatal színésznő. Ezért nincs jó véleménye az újságírókról, paparazzikról, bloggerekről, és ezért nem szeretne nyitni az internetes tartalmak felé sem. A mai világban már nagyítóval kell keresni azon hírességek névsorát, akiknek nincsen hivatalos közösségi profiljuk, akik nem használják a Twittert – nos Kristen ezen kisebbség közé tartozik. “Nem is értem, hogy az emberek miért pazarolják az idejüket különféle fórumokra, vagy a Facebookra” - válaszolta az Instyle riporterének arra a megjegyzésére, miszerint sok rajongót rosszul érintett, amikor az internetes Twilight-őrületet kritizálta. “Nekem vannak fontosabb dolgaim is, mint hogy a számítógép előtt üljek” - tette hozzá, ám egy másik beszélgetésben azt is elárulta, sokszor képtelen megállni, hogy beüsse a nevét a keresőbe és végigböngéssze a találatokat.

A bloggerek mellett Kristen a paparazzikat szokta előszeretettel negatív jelzőkkel illetni. Az Egyesült Államokban ugyanis hatalmas harc folyik a bulvárlapok között, ezért a fotósok egymásra licitálva próbálnak minél jobb – azaz a valóságban minél rosszabb, előnytelenebb – képet készíteni az éppen aktuálisan követett sztárról. “A normális 19 évesek elcsesznek dolgokat és hibáznak is – folyton elkésnek, vagy éppenhogy elkerülnek egy autóbalesetet... Ez előfordul, ezzel nincs is semmi gond, mert ilyenkor lehúzódnak egy parkolóba és túlteszik magukat rajta. De ha én lehúzódok egy parkolóba, ki sem bírok jönni onnan, mert zsúfolásig lesz emberekkel.” És ez tényleg igaz. Kristen bárhová megy is, ott azonnal megjelennek a fotósok, akik mindamellett hogy néhány másodperc alatt képesek több tucat képet készíteni, még közben kérdezgetik, szólongatják is áldozatukat.

Mindezt a fejetlenséget ami az élete körül forog, az Allure újságírója fogalmazza meg a legjobban a Kristenről szóló írásában. A cikk azzal indul, hogy a színésznő másfél órát késik a megbeszélt interjúról, majd végre beviharzik a Bel Air hotel kávézójába “mintha egy utcai lázadás elől menekülne, és ez bizonyos fokig így is van” - írja le a helyzetet Meghan Daum. Majd a szerző folytatja az élménybeszámolót, mint aki pontos és tökéletes képet akarna adni azokról a pillanatokról: “Beül egy bokszba, a telefonját és egy doboz Parliamentet feltesz az asztalra, és majdnem vígasztalhatatlanul idegesnek tűnik. Eltévedt, magyarázta. Miközben megpróbálta megtalálni a hotelt, reménytelenül összezavarták.” Kristen pedig elmondja, hogy mivel nem találta a szállodát, ezért útbaigazítást kért a fotósoktól, akik terepjárókkal követték. “Szó szerint félre húzódtam, és megkérdeztem a kib****tt paparazziktól az útvonalat. Nem akarom elhinni ezt az őrütséget, ami az életem!”


Kristen, vagy ahogy az interneten legtöbben szólíják “KStew” már gyermekként is megosztó, különc személyiség volt, aki nem tudott megbékélni az iskolába járással sem. “ Szörnyű volt, mindig utáltam az órán ülni. Egyáltalán nem találtam meg a közös hangot a korombeli gyerekekkel. Gonoszak, rosszindulatúak voltak azokkal, akik nem tudtak rögtön beilleszkedni” - emlékszik vissza tanulóként eltöltött éveire. Ezért amint tehette, magántanulóvá vált, és úgy végezte el a középiskolát, persze ehhez az is kellett, hogy szülei is támogassák ebben. Az iskolarendszerről továbbá elmondta, egyáltalán nem bánja, hogy otthagyta a sulit, mert így tud igazán kibontakozni, és olyan dolgokat tanulni, amik hasznosak is lesznek a karrierje szempontjából. “Ha kilépsz a nagybetűs életbe, akkor láthatod, hogy az iskola csak egy kicsinyített, gyenge másolata az életnek.”

Ahogy az iskolát is egyedi módon végezte el, úgy az öltözködési stílusa sem hétköznapi. Az a fajta lazaság, természetesség ami a személyiségét jellemzi, megfigyelhető a ruházatán is. Kristen kedvenc ruhadarabjai nem a méregdrága magassarkú cipők, az elegáns kosztümök, hanem ezek helyett inkább szaggatott farmert, tornacipőt, feliratos pólókat, vagy éppen bő kapucnis felsőket hord a hétköznapokon. “Ilyen vagyok b***ki, nem hordok neon színű csőtopot vagy rószaszínt!” - mondja büszkén. És tényleg nem, de valljuk be, nem is állna jól neki. KStew éppen így lesz emberi és szerethető: a kócos, rendezetlen hajával, a koszos Mini Cooperjével, az időnként elejtett szitkozódásaival, a folytonos zavarával, nyugtalanságával. Akik szeretik őt, elfogadják ilyennek, vagy éppen ezen tulajdonságai miatt kedvelték meg – mert talán emlékezteti őket saját magukra.

Ám valahogy a szimpatizánsok hangja az ő esetében mindig halkabb, mint a gúnyos megjegyzéseket tevő kritikusoké, akik a legtöbb esetben összetévesztik a személyiségéből fakadó külsőségeket a színészi tehetséggel. Ugyanis csak azért, mert valakinek nem szimpatikus, hogy Kristen a filmjeiben rendszeresen a haját birizgálja, vagy a száját harapdálja, még nem lehet kijelenteni, hogy tehetségtelen. Mert nem az, csak mindig könnyebb valakit negatívan illetni, mint megismerni és megérteni. Szerencsére vannak olyan személyek, akik megpróbálnak küzdeni ez ellen, és igyekszenek a valóságot tárni az érdeklődők elé Kristennel kapcsolatban. Ilyen például hazánkban a JustKstew nevű blog is, melynek szerkesztője eleinte nem szimpatizált a Bellát alakító színésznővel. “Azt gondoltam róla, hogy egy újabb üresfejű színésznőcske, aki valószínűleg teljesen el van szállva a színészi képességeitől és nagy ívben tesz mindenkire. Aztán amennyire idegesített, annál inkább az volt bennem, hogy egye fene, nézzük meg más filmben is. Ez volt a Speak, amit a Twilight után láttam tőle, és akkor nagyon megváltozott róla a véleményem. Ugyanis kiderült, hogy remek színésznő” - mesélte magazinunknak Annie, aki már évek óta szolgáltatja a friss híreket Kristennel kapcsolatban a hazai rajongóknak. Szerinte Kristen csak óvni akarja a magánéletét, és ezért tartja meg a távolságot a sajtóval, de ezt sokan inkább beképzeltségnek veszik. A JustKstew ezért igyekszik inkább Kristen filmes munkásságára koncentrálni, mint például forgatási információk, filmes jelenetek, kiadott interjúk bemutatása, a magánélettel kapcsolatban pedig a lehető legkevesebb hír jelenik meg az oldalon.


Ha eltekintünk hazánktól, akkor megállapíthatjuk, számtalan Kristen Stewart rajongói oldal működik világszerte. Azonban van egy, amely minden tekintetben kimagasló eredményekkel rendelkezik, ez pedig a kstewartfan.org, amelynek a szerkesztői a weboldal mellett még egy Facebook közösségi oldalt is létrehoztak kedvencüknek, mely mára már elérte a 690.000 tagot! Magazinunk megkereste az oldal egyik vezetőjét, akit a sikerekről kérdeztünk. Lis elmondta, hogy az oldal 2009-ben alakult, jelenleg három adminisztrátor vezeti, egy amerikai, egy norvég és egy görög lányból áll a csapat. “Mi folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással, mindig ötletelünk csoportosan, még így is hogy teljesen máshol élünk. Nagyon fontos számunkra, hogy amennyire lehetséges, elérjük a rajongókat is; válaszoljunk Kristenről minden kérdésre, és a lehető leggyorsabban lehozzuk a legújabb híreket. Szóval talán elmondhatjuk, hogy a „sikerünk titka” a kommunikáció. Soha nem közlünk pletykákat, és megvédjük Kristent az esetlegesen érkező támadóktól.” Lis lapunknak elmondta továbbá, hogy az egyik szerkesztőjük egy online boltot is létrehozott, ahol Kristenes pólók és táskák kaphatók. Az ide beérkezett összegeket pedig felajánlják olyan helyekre, amelyek kapcsolatban állnak Kristen filmjeivel.

Kristen az Alkonyaton kívül szinte kivétel nélkül kisebb költségvetésű, független filmekben szerepelt. Elmondása szerint egy szerepet csak akkor vállal el, ha úgy érzi, csak ő tudná hitelesen megformálni az adott karaktert. Eddigi filmjeiben rendszerint problémás kamaszt játszott, ami véleménye szerint is testhez álló feladat számára.

A 2004-es Speak című film sok tekintetben hozott változást az akkor még 14 éves színésznő életében. Több interjúban is megemlítette, hogy ez volt az a film, amiben igazán sokat tudott tanulni a szakmáról, illetve a forgatások alatt ismerkedett meg Michael Angaranoval, akivel több mint négy éven keresztül egy párt alkottak. A Laurie Halse Anderson díjnyertes könyvének történetét bemutató film főszereplője Melinda Sordino, egy középiskolás lány, akit egy házibulin megerőszakol egy fölötte járó fiú. Az eset után a lány nem igazán beszél, nem kommunikál az emberekkel, undok és rossz kedvű, társai, tanárai, de szülei sem értik, hogy mi történhetett vele. Egyedül a rajztanára tud rá hatni, és a történet előrehaladtával Melinda képes magát túltenni a szörnyűségeken, és elmondani mindazt ami felgyülemlett benne. A páratlanul jól megírt “Hadd mondjam el...” című könyv alapján készült film számos elismerést kapott az elmúlt években, talán ez az a produkció, amelyet még Kristen legnagyobb kritikusai is pozitív módon ítélnek meg vele kapcsolatban.

A Greg Mottola által írt és rendezett Kalandpark című filmben pedig Kristen egy olyan lányt alakít, aki azért megy el nyári munkára a helyi vidámparkba, mert nem képes otthon maradni ügyvédként dolgozó apjával és annak új barátnőjével. Az 1987-ben játszódó romantikus filmdráma egyébként is közel áll hozzá, hiszen a zenei stílusa is inkább a 70-es, 80-as évekre tehető, egyik nagy kedvence Led Zeppelin, ám kedveli még az 1965-ben alapított The Velvet Undergroundot is, melynek egyik száma a Kalandparkban is helyet kapott. Kristen nem csak zenében, de könyvekben is a klasszikusokra esküszik. Kedvenc írója John Steinbeck, kedvenc könyve a szerzőtől pedig az Édentől Keletre című regény.


Kristen minden egyes projektre nagy odafigyeléssel készül fel, és időnként komoly árat fizet egy-egy szerepért. A The Runaways című film az első komoly sikereket elért lányok alkotta rockbanda karrierjének beindulását dolgozza fel, ebben alakította Joan Jettet, akivel személyesen is találkozott a forgatások alatt, majd képes volt levágatni, valamint feketére festeni a haját produkció kedvéért. Egy másik, 2010-es filmjében, a Welcome to the Riley's-ban pedig egy 16 éves sztriptíztáncosnőt formált meg. A szerep minél pontosabb eljátszása érdekében Kristen ellátogatott egy sztriptízbárba, ahol megpróbált minél több tapasztalatot szerezni, beszélt az ott dolgozó lányokkal is. A forgatások ideje alatt csak és kizárólag gyorséttermekben evett, egészségtelen ételeket fogyasztott, szándékosan éjszakázott és rengeteget dohányzott, hogy külsőleg is hiteles legyen. Amanda Fortini az Elle számára készült cikkében a következőket írja ezzel kapcsolatban: “A kemény időszaknak meg is lett a hatása, nyomot hagyott a külsején: a lába csupa seb és zúzódás, vékony bőre tele van pattanással. Az ő korosztályában nem is tudnék még egy színésznőt említeni, aki ennyire teljes mértékben hajlandó alárendelni külsejét egy alakításnak.”

Kristen Stewartban tehát megvan a kellő tehetség, ami megfelelő mértékű alázattal is párosul. A személyisége, természetessége, olykor megmutatkozó vadabb oldala pedig még egyedibbé és különlegesebbé teszi a mai világban oly sokat látott szirupos, előre megmunkált sztárok mellett. Hogy merre megy KStew élete az elkövetkezendő időben? Nem tudjuk, de az immáron 21 éves színésznő talán megérti majd: neki nem kell megváltoznia, elég ha nem keres magára az interneten.

Elérhetőségek
Központi cím
szerkesztoseg@trendmagazin.hu
Személyi kapcsolattartó
Szabó Adrienn
adrihanna@trendmagazin.hu
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 46 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 8 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
gabesz21
-
2010.11.04. 00:06
Hennel Ádám a Trendm...
213
jajaj Adriból semmi nem szednek ki :D

hacsak... be nem vetik LBZS-t :O mint anno villámkérdésekkel kezdte bombázni szegény Bandibácsit aki a végén fullra összekeveredett és végül elkotyogott ezt azt :DdD
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.04. 00:00
Hennel Ádám a Trendm...
212
jaja BJ.. lenyomom őket.. nehogy már.. hol élünk??
avatar
Blackjack | Fashion Guru
-
2010.11.03. 23:36
Hennel Ádám a Trendm...
211
Hát ne is hagyd magad Adri! Ilyenkor jön jól a Viharlady :PP
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.03. 23:22
Hennel Ádám a Trendm...
210
na jó, hát engem hagyjanak békén, mert ha lehet h senki nem küldte még el úgy őket, mint én fogom.. írjanak csak, megtudják, ki az Adrihanna Sastre..

igen Kitti, van msnem, három is.. mindig újat csinálok, ha elegem van egyből =))) ha túl sokan tudják, újat csinálok.. logikus nem? =PPP haha.. (na jó semmi logika, le lehet őket tiltani meg törölni, de abban mi a vitamin?)
avatar
Kitti
-
2010.11.03. 22:41
Hennel Ádám a Trendm...
209
Adrihanna: ezt nem is tudtam... huhh 13 éve? akkor te kifogástalan szinten ismerheted. Van MSN-ed?
avatar
pongo
-
2010.11.03. 21:38
Hennel Ádám a Trendm...
208
hú akkor jobb lesz ha vigyázol Adrihanna mert a Bestof blogosk most állítólag minden sztorira utaznak és már több embert megkerestek :D
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.03. 14:24
Hennel Ádám a Trendm...
207
vagy lehet h csak hétig.. már nem is tom.. magamon kívül sok mindenkivel nem foglalkoztam =PPP
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.03. 14:24
Hennel Ádám a Trendm...
206
1-8-ig. osztálytársak voltunk =)))
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.11.03. 14:06
Hennel Ádám a Trendm...
205
hát nálam nincs iylen kérés a szülőktől meg ilyenek...szóval nálunk ilyen teljesen más, két emberke jár és kész
avatar
Zoldalma | Fashion Guru
-
2010.11.03. 12:06
Hennel Ádám a Trendm...
204
13 éve ismered??? Na ne! Az már rekordidő itt! ;-)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.03. 08:27
Hennel Ádám a Trendm...
203
szerintem se nősül Ádám, csak meghívna 13 év ismeretség után!!! =P hihi (csak vicc..)
avatar
annacska
-
2010.11.03. 01:15
Hennel Ádám a Trendm...
202
Kitti: ismerem személyesen, vagyis beszéltem már vele. Meg vannak ismerőseim akik szintén úgyhogy hidd el én tudom jól. A Peti pedig biztos csak találgat (rosszul)!
avatar
horvath_tamas
-
2010.11.02. 20:28
Hennel Ádám a Trendm...
201
Eleve úgy lett tervezve hogy legalább 3-4 évig ne legyen új interjúkötet. Hogy annyi idő elteltével mi lesz, azt még senki sem tudja előre! :-)
avatar
Athos
-
2010.11.02. 18:45
Hennel Ádám a Trendm...
200
Badboy: áááá sztem nem lesz 1 ideig új interjúkötet :(

200. hehehe
avatar
Kitti
-
2010.11.02. 17:09
Hennel Ádám a Trendm...
199
Toma: ezt hogy érted?
fenyvesipeti: erről van konkér infód vagy honnan veszed hogy Neki lesz esküvője?
annacska: miért te ismered személyesen?
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.11.02. 17:02
Hennel Ádám a Trendm...
198
ez tök helyén való, csak pl az én körömben nem ilyen az egész..."járás"
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2010.11.02. 16:46
Hennel Ádám a Trendm...
197
jaja én is lájkolom magam :))
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.02. 16:35
Hennel Ádám a Trendm...
196
alawa: like
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2010.11.02. 16:22
Hennel Ádám a Trendm...
195
első verzió szimpi nekem is az meg hogy a család kimarad bunkóság ha pedig a család dönti el az katasztrófa! :)))
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.02. 13:39
Hennel Ádám a Trendm...
194
normálisabb helyeken az általános szokás a következő:

megtetszik a lány - illedelmességből megkéred az apjától (valóban egy elbeszélgetés az apával semmi extra.. h szereted a lányát, össze akarod vele kötni az életed stbstb.) - utána megkéred a lány kezét és kap egy promise ringet (kísérőgyűrű) - majd tartanak egy eljegyzési partyt (itt húzzák fel egymásra a karikagyűrűt, innentől hivatalos az eljegyzés) - kitűzik az esküvő napját - megesküdnek és ennyi =)))

b verzió:
megkérik a lányt, az hazamegy a fiúval, elmondja a szüleinek, azok vagy kiakadnak vagy nem (igaz már sejtik, hogy mi lesz..) =))) és utána eljegyzési party, esküvő..

c verzió: a család kimarad az egészből vagy a család dönti el.. ez a legrosszabb.. =)))

én az a-t támogatom =) nem macerás.. bonyisnak tűnik, de jönnek a lépések egymás után maguktól.. =)
avatar
DrFly
-
2010.11.02. 13:22
Hennel Ádám a Trendm...
193
Helló.

Ha már itt tartunk a jegyességnél akkor szerintem nem lenne rossz ötlet egy ilyen szájbrágús cikkket is készíteni erről az egész témáról, mert pl én sem tudom hogy ez konkrétan hogy megy? Amit Adrihanna nevű user leírt az elég érdekes módszer (először apukához menni aztán majd az megy a lányhoz majd vissza) de gondolom nem ez az általános illetve vannak másféle megoldások is. Ez engem és gondolom másokat is érdekelne.

Kösz.
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.01. 16:31
Hennel Ádám a Trendm...
192
csak barátok esküvőit vállalom el =) de igen néha ilyenre is vállalkozom =)
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.11.01. 14:35
Hennel Ádám a Trendm...
191
néha szerintem mondjuk nem rossz ha megemlítik, hiszen az életben lévő példák akár okító vagy romboló hatással is lehetnek ránk, mégha a bulvárból is vesszük azokat :)
avatar
andy | Fashion Guru
-
2010.11.01. 14:23
Hennel Ádám a Trendm...
190
Pedig itt elég sokan bulvároznak de ez azért is van mert Ádám is elég bulváros tud lenni néha :)

Adri te már esküvőket is szervezel?? Tökjó ;)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.11.01. 09:55
Hennel Ádám a Trendm...
189
ebből a lapból nem lesz celeblap.. =))) nincs búlvározás, exclusive fotók ennek annak az esküvőjéről.. tudjátok az embernek vigyázni kell, hogy milyen képeket tesz közzé magáról.. ezt kifejtem privibe annak, akit érdekel, hogy miért.. mert nincs kedvem megint bárkivel is vallási témájú vitába keveredni.. =)))

de amiket most én szervezek esküvőket, azokról fogok kapni képeket és a cikkekhez felhasználhatjuk illusztrációnak ha engedi a pár =)
avatar
annacska
-
2010.11.01. 02:29
Hennel Ádám a Trendm...
188
Peti: Biztos helytől tudom hogy Ádámnak nincs még párja így esküvő sem lehet... Viszont remélem sok fiatal jegyespár jó ötleteket fog találni, nekem is van 2 ismerősöm akiknek megkérték a kezét! ^^
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.11.01. 00:48
Hennel Ádám a Trendm...
187
nekem volt szerintem a legextrémebb helyzetem hogy hogy akart egy lány megismerni, azóta nem találkoztam olyan...őrülttel :D
avatar
fenyvesipeti
-
2010.10.31. 23:51
Hennel Ádám a Trendm...
186
Emma: Ez tetszett :D

Miki: Azt nem lehet kijelenteni hogy ilyen nincs és nem is lehet... de kíváncsi volnék hogy HÁ miért kezdte el ezt a házasság témát ennyire erőltetni...? A UGRÁS A WEBOLDALRA -blogon azt írták hogy azért mert ő is házasodni készül, ez igaz lehet? Ha igen akkor miért kell ezt titokban tartani? Végül is marketing szempontból ez jól fog jönni hogy most itt a lapon esküvős cikkek aztán meg újabb interjúk vagy exclusive live infók, esetleg azt is el tudom képzelni hogy már eleve úgy szerkesztik a cikkek ajánlóit, hogy azok egy része minimum megjelenjen HÁ esküvőjén is!
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2010.10.31. 20:38
Hennel Ádám a Trendm...
185
megvásárolni? haha :)))) tök free minden :)
avatar
tommygtc
-
2010.10.31. 20:20
Hennel Ádám a Trendm...
184
Emma: nálam most akciós az interjúkötet, 2500 FT-ért kaphatsz egyet

(csak viccelek:DDD)

a www.hennel.hu-n fent van de vigyázz mert írtózatosan hosszú. :D
avatar
Emma
-
2010.10.31. 20:01
Hennel Ádám a Trendm...
183
Sziasztok!

Mar nem eloszor olvasok a hires nevezetes Hennel Adam interjukotetrol de megmondanatok hol tudom megvasarolni? Sry de nincs kedvem utanekeresni de tenyleg erdekelne.

Thanks+
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.31. 19:18
Hennel Ádám a Trendm...
182
Donvito: lájk!! =PP
Toma: elég nagy baj.. =P (just jokin) amúgy nem vagyok ennyire megközelíthetetlen.. csak okosan kell. de volt már, aki kitalálta hogy megszöktet, csak Apuval ne kelljen beszélnie haha.. aztán eligazítottam szépen =)))
avatar
donvito
-
2010.10.31. 18:17
Hennel Ádám a Trendm...
181
Már látom mekkora flame lesz az esküvős cikkeknél :DP
avatar
gery
-
2010.10.31. 12:47
Hennel Ádám a Trendm...
180
Ajaj Toma :DD
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.31. 11:11
Hennel Ádám a Trendm...
179
óhh..feltétlen :)
de én nem krédeztem még meg Apukád és már beszélégettünk :$
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.30. 23:18
Hennel Ádám a Trendm...
178
Barbie: ez úgy szokott lenni, hogy én ezt észre veszem már mielőtt Apához odamegy valaki.. meg volt már h nekem szóltak előbb és megkérdeztem h ok és Apukám engedélyét adta?

Toma: =$ szerintem kérdezd meg az eddigi tapasztaltakat és a velem egy háztartásban élőket, hogy milyen hatalmas ajándék vagyok =P =))) mekkora áldás olykor a jelenlétem..
avatar
Badboy
-
2010.10.30. 22:44
Hennel Ádám a Trendm...
177
Király! Már egy ideje nem lehetett hallani Ádámról de ez most megtört.Én már igazából az új interjúkötetet várom XD .
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.30. 20:31
Hennel Ádám a Trendm...
176
milyen szerencsés lesz aki Adri férje lesz :P
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.10.30. 19:41
Hennel Ádám a Trendm...
175
Walther persze el ne hidd lucius már csak ilyen.. A GP király lap volt és csak jókat tudok mondani még a többi lapról is.
avatar
Barbie
-
2010.10.30. 16:02
Hennel Ádám a Trendm...
174
Adri: de az nem kellemetlen hogy először nem veled közli hanem megy egyből apukádhoz? :O én biztos felrobbannék ha olyanról van szó aki nekem nem jön be!
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.30. 15:29
Hennel Ádám a Trendm...
173
hát az a jaj elveszlek, aztán mégse.. =)
aki komoly és aki a befutó, az majd oda mer menni Apukámhoz is. a habik nem, mert tudják, mi a következménye, annak ha velem szórakoznak.. =)
avatar
andy | Fashion Guru
-
2010.10.30. 11:51
Hennel Ádám a Trendm...
172
habi pasi :)))))))))))
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.30. 10:36
Hennel Ádám a Trendm...
171
ja végülis igen, tök mindegy hogy kihez megyek..
mivel én hívő vagyok, így nekem egyházi esküvőm is lesz, a pásztornak az a beleszólása.. nálunk papok nincsenek.. szóval a katolicizmust hagyjuk ki ebből!!!! =)))

alapból az a lényeg, hogy egy fiúnak legyen elég bátorsága odaállni az Apukám elé és megkérni tőle, ha ezt nem képes megtenni, akkor egy macskajancsi és jobb teszi, ha többé nem kerül a szemem elé se.. nem vagyok kíváncsi a habi pasikra..
avatar
lovelyrekus
-
2010.10.29. 23:54
Hennel Ádám a Trendm...
170
Nm tudom. Ennél lehetne kicsit több szabadságot adni sztem. Ilyen szabályok mellett persze hogy sok fiú nem mer lépni, 3X terhet raktok ezzel rá!
avatar
Shadow88
-
2010.10.29. 23:14
Hennel Ádám a Trendm...
169
ez nekem is elég bonyolult.... az ok hogy a szülő beleszól de a pásztor mit mondana? ezt én nem értem de kinek a pap..
avatar
lovelyrekus
-
2010.10.29. 23:03
Hennel Ádám a Trendm...
168
Úristen Adri!!!! ezen most padlót fogtam :S Ez a rendszer nálatok nagyon túl van komplikálva :O:S Téged ez nem zavar?
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.29. 22:52
Hennel Ádám a Trendm...
167
ja az érdeklődők ott leakadnak, hogy 'te jó ég az ő apukájához?'.. te találkoztál már vele? beszéltél már vele? tök para hallod, én nem merek odamenni. na itt tartanak a fiúk..
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.29. 22:51
Hennel Ádám a Trendm...
166
férjhez adás.. hát nálunk úgy működik, hogy valaki veszi a bátorságot és kitalálja, hogy én tetszem neki.. majd megy Apukámhoz, akitől engedélyt kér, hogy egyáltalán hozzám szólhasson.. utána Apa beszél velem, hogy ez van, döntsem el, ő igent mondott.. és akkor én vagy rosszul leszek és hetekig haragszom rá, hogy azt mondta, hogy igen =P.. vagy azt mondom hogy jupííí =)))

aztán ha majd valaki úgy dönt, hogy el is akar jegyezni, akkor az majd ugyan ezt az utat meg kell járja, azzal kiegészítve, hogy Anyut is bevonják a témába és utána mivel keresztény vagyok a pásztoromtól is meg kell kérdezni h alkalmas vagyok-e a jegyességre, minden rendben van-e velem..stb
de most parkoló pályára van téve mindenki mert jön, aminek jönnie kell: az érettségi!!! (már amennyi maradt belőle)
avatar
Miki
-
2010.10.29. 22:33
Hennel Ádám a Trendm...
165
"ja és Apukám nevezte el vonulásnak.. =))) a barátnőm édesapja szerint Csirkedivatbemutató =) (majd kifejtették, hogy ezt elrettentésként mondják, hátha abbahagyjuk és még talán akkor sikerül férjhez adniuk és meggyőzni valakit, hogy ezen a földön járunk és élünk, csak kétszer álltunk sorba felsőbbrendűség érzetért)"

Ezek szerint Adri te rád illik az amiről Ádám beszél, hogy a szülő adja férjhez? :D Csak mert ezt én nem nagyon értettem mikor olvastam, szvsz ilyen a mai világban NINCS!
avatar
Walther | Fashion Guru
-
2010.10.29. 17:51
Hennel Ádám a Trendm...
164
Nem tudom Lucius ezt honnan veszed "monopólium" de én nem így tudom, és a kis lapokról is pont azt olvasom hogy segítették nem pedig ellenkezőleg szóval az egyikünk bizonyosan rossz filmet néz!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.29. 17:24
Hennel Ádám a Trendm...
163
hát én már leírtam hogy miért ilyen szerintem :D
avatar
alawa | Fashion Guru
-
2010.10.29. 15:44
Hennel Ádám a Trendm...
162
flashy2 :))) nem lucifer hanem lucius a drága :PP de én se értem mire ez a nagy rosszindulat benne mindig?? lucius.. csak pozitívan!!!
avatar
Kitti
-
2010.10.29. 15:10
Hennel Ádám a Trendm...
161
Hahó! Én nem dolgozom a Velvetnél, ilyen emailt bárki kreálhat ingyenesen az Indánál csak szólok!

Toma: Oks megértem..

Andy: Olvass vissza Toma mondta hogy ő szokta fent látni MSN-en de miért baj az ha elkérem a címét? Csak beszélgetni akartam vele ennyi.. Nem kell túlspirázni :'(
avatar
Huszti
-
2010.10.29. 14:29
Hennel Ádám a Trendm...
160
agica: nem kéne mindent rákenni a férfiakra mert sokszor a lányok viselkedése is visszataszító...
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2010.10.28. 19:23
Hennel Ádám a Trendm...
159
nos ezt én is cáfolnám lucifer... Ádámot én egy nagyon kedves embernek ismertem meg és semmi okom ebben kételkedni de te viszont itt mindig csak negatív vagy!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.28. 13:14
Hennel Ádám a Trendm...
158
szerintem azt se tudod mit beszélsz:D
ő abszolút nem ilyen....szerintme észrevehetnéd, hogy nem tudod miről van sose szó, sé be akarsz írni valami botrányosat úgymond...és akkor mindenki felfigyel Rád...
avatar
pongo
-
2010.10.28. 13:04
Hennel Ádám a Trendm...
157
lucius: ezeket az állításaidat tényekkel is tudod igazolni?
avatar
gery
-
2010.10.28. 11:00
Hennel Ádám a Trendm...
156
napszemüvegben plázában az nagyon menő :D
avatar
lucius
-
2010.10.28. 00:30
Hennel Ádám a Trendm...
155
Ez érdekes ... Pedig úgy hírlik Hennel úr is szokott két méterrel a föld fölött napszemüvegben plázában vonulni.

Tempation: A Gamepress valóban nagyszerű lap volt olvasói szemmel, de belülről egész más hidd el,. Egy monopólium része volt ami elnyomta a kis lapokat és úgy ért el sikereket.

L$
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.28. 00:08
Hennel Ádám a Trendm...
154
ja és Apukám nevezte el vonulásnak.. =))) a barátnőm édesapja szerint Csirkedivatbemutató =) (majd kifejtették, hogy ezt elrettentésként mondják, hátha abbahagyjuk és még talán akkor sikerül férjhez adniuk és meggyőzni valakit, hogy ezen a földön járunk és élünk, csak kétszer álltunk sorba felsőbbrendűség érzetért)
Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.

További cikkeink
Noha idehaza eléggé zavaros a filmszakma jelenlegi helyzete, átmeneti időszakot élünk, most - és a későbbiek folyamán is - több különböző érdekcsoport csap össze, de azért sikereket is el tudnak érni filmeseink, akár Cannes-ban is.
Ha valamin Mercedes-Benz logó virít – legyen az autó, motor vagy bármilyen közlekedési eszköz – egészen biztosak lehetünk benne, hogy magas minőséget képvisel.
Még csak az év felénél járunk, de máris volt több nagy földrengés is világszerte. Japán és a Távol-Kelet más része is érintett volt, sőt Magyarországon is volt egy kisebb rengés idén.
Befejezték a világ legmagasabb Lego tornyának építését Brazíliában, megdöntve 25 centiméterrel a hat hónappal ezelőtti chile-i rekordot. Az új torony majdnem 32 méter magasra nyúlik az égbe.
A hetekben eladásra bocsátották Jacko egy pár kesztyűjét, valamint a Triumph túrnéjáról ismert kristályozott lovas sisakját is.