eddig 73 hozzászólás érkezett
1987 – Az első intifáda és a Tőzsdecápák
Kirschner Dávid    2012.01.07

1987-ben újabb fordulat következett be a sosem nyugodt Közel-Keleten, Jasszer Arafat vezetésével megindult az első palesztin intifáda (Izrael ellenes támadások), mely hat évig tartott. A konfliktus oka az izraeli jelenlét Ciszjordániában és a Gázai övezetben, melyet a palesztinok a magukénak tekintenek. Ebben az évben sikerült a Fidzsi-szigeteken megdönteni az India-barát kormányt, és köztársaságot kikiáltani októberben. Az USA-ban eközben a Cadillac sikeres autó koncepciókat valósított meg, növelte eladásait, és 1987-ben felvásárolta az olasz Lamborghinit és Maseratit. Július 11-én megszületett a Föld ötmilliárdodik lakója Zágrábban, idehaza pedig a demokratizálódás lassan, de biztosan folytatódott, ugyanis a kormány novemberben döntött a világútlevél bevezetéséről, mely 1988-ban életbe is lépett.


1987-ben Michael Jackson, és Madonna is, korábbi sikerüket meglovagolva turnézzák körbe a világot. Kylie Minogue karrierje elkezdett felívelni, mikor a 'The Loco-Motion' című dala heteik a listák elején szerepelt. Márciusban a U2 – egy korábbi Betales dal ötlete nyomán – egy háztetőn forgatta le egyik daluk videoklippjét. A koncertjein rendszeresen horror elemeket felvonultató Alice Cooper majdnem meghalt egyik produkciója során, mikor a színpadra kihelyezett akasztófa elromlott. 1986-ban született meg a Los Lobos 'La Bamba' című örök slágere, ami vezette akkor a listákat, de Rick Astley 'Never Gonna Give You Up' című dala szintén ismert dallam azóta is.

1987-ben második lemezét adta ki Whitney Houston, és ő lett az első női előadó, aki vezette a Billboard listát. Az 'I Wanna Dance With Somebody' című dala nagy siker lett. A rock fenegyerekei, a Guns N' Roses együttes adta elő a 'Welcome To The Jungle' című számot, Michael Jackson pedig az ekkor megjelent legújabb lemezének címadó dalát, a 'Bad'-et énekelte el. A volt Beatles tag, George Harrison szólókarrierjének egyik legkedveltebb dala a 'Got My Mind Set On You' volt, a hip-hop rajongók pedig LL Cool J 'I Need Love' című dalát kedvelték. Madonna ebben az évben egy kortalan slágert énekelt el, a 'La Isla Bonita'-t , a kubai díva, Gloria Estefan pedig a 'Rhythm is Gonna Get You' című számot, a Black 'Wonderful life' című dala szintén az év kedvelt slágerei közé tartozott.

1987-ben egy kevésbé ismert rekordot döntöttek meg a filmművészetben, még hozzá elkészítették minden idők leghosszabb filmjét. 'A gyógymód az álmatlanságra' című filmet John Henry Timmis rendezte, mely összesen több, mint három nap hosszú (egész pontosan 5520 perc). A szándékosan céltalan filmben Lee Groban olvassa fel azonos című versét, teljes terjedelmében, mialatt heavy- metal- és pornóvideókat játszanak le. De más, hasznosabb filmek is megjelentek 1987-ban, mint például a Jó reggelt Vietnám! Robin Williams főszereplésével, ami egy Saigonba vezényelt rádiósról szól, aki a propaganda hírek helyett a rádióműsorával szórakoztatja a katonákat.


Az akciófilmek terén sem volt megállás, elkészült a Beverly Hills-i zsaru 2, és a Halálos fegyver sorozat első része, Mel Gibson és Danny Glover főszereplésével, ami megteremtette az egymást utáló, de mégis együtt dolgozni kényszerülő két zsaru toposzát.


A nyolcvanas évek második fele a horror műfaj újjáéledésének időszaka volt. Ekkor készült el a kultuszt teremtő Predator – Ragadozó című film, melyben Arnold Schwarzenegger mellett a kor több neves színésze is feltűnt. A filmet a korszak egyik legjobb akciófilm rendezője, John McTiernan rendezte. A film érdekessége, hogy a Predátort eleinte Jean-Claude Van Damme játszotta, akinek megfelelő testfelépítése volt a szörnyéhez, ugyanakkor állandóan panaszkodott, hogy elájul a meleg ruhától, és állítólag szándékosan bojkottálta a rendes forgatási menetet. Őt később a több, mint két méteres Kevin Peter Hall váltotta le. Ebben az évben készült el a legismertebb Star Wars paródia, az Űrgolyhók, mely a Mel Brookstól megszokott fanyar és angolos humorral parodizálja a sci-fi sagát.

Gordon Gekko - a filmvászon
leghíresebb Wall Street-i bankára
Gordon Gekko - a filmvászon leghíresebb Wall Street-i bankára

A tavaly folytatást is megért kultikussá lett Tőzsdecápák is 1987-ben jelent meg. Oliver Stone filmdrámája előtte sosem látott módon mutatta be a pénzvilág árnyoldalait. Gordon Gekko megformálásáért Michael Douglas a legjobb férfi főszereplő Oscar díját vehette át.

Rovat a 80-as évekről. A politikától a kultúráig mindenre kitérünk, emellett pedig az öltözködés, a zene és a filmek világa is előtérbe kerül.
Ebben az évben jelent meg a nagy sikert aratott Ford Thunderbird, valamint ekkor dobták piacra Madonna első önálló lemezét is.
A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben járunk Magyarországon, már nem diktatúra, még nem demokrácia. De ennek ellenére, vagy éppen ezért, számos emlékezetes film készült ebben az időszakban.
A folyamatosan kiújuló izraeli-arab konfliktus 1982-ben egy újabb fordulóponthoz érkezett, közben Michael Jackson Thriller című albuma világsikert ért el, Steven Spielberg E.T.-je pedig Golden Globe-ot nyert.



 

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 46 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 8 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Oliv3r
-
2011.06.26. 20:08
1980 – A kultú...
13
1980-ban jelent meg a new hope? úúú de rég volt már :)
avatar
Athos
-
2011.06.26. 16:21
A 80-as évek világa
12
sok minden történt az biztos ;)
avatar
Fire
-
2011.06.26. 08:54
1980 – A kultú...
11
Érdekes összeállítás, valóban mozgalmas évtized volt a 80'évek.
avatar
gery
-
2011.06.25. 12:24
TOP 10 magyar film a...
10
nyáron én is lehet megnézek párat
avatar
Huszti
-
2011.06.24. 23:43
TOP 10 magyar film a...
9
Nyáron úgyis meg akartam nézni pár magyar filmet, köszi a listát :D
avatar
Chello
-
2011.06.18. 06:18
TOP 10 magyar film a...
8
Sziasztok!

Nagyon örülök ennek a "rovatnak", remélem sok cikk lesz még a 80-as évekről. Igaz ez nem "trendi" téma de nagyon sok dolog történt akkor, és a mai 30-40.es korosztálynak az életét eléggé meghatározta. ahogy az enyémet is-!
Chello
avatar
lbzs90
-
2011.06.15. 22:44
TOP 10 magyar film a...
7
Jó összesítés. A pogány Madonna kétségkívül üde film, de össze sem hasonlítható egy Eldorádóval vagy egy Szamárköhögéssel, amik igazán elgondolkodtató filmek.
avatar
klaco
-
2011.06.13. 22:58
TOP 10 magyar film a...
6
az összes ötvös csöpi-kardos doktor film zseniális, sztem a hazai filmgyártás legjobbjai!
avatar
sweetie
-
2011.06.13. 16:50
Az 1980-as évek - Eg...
5
én is örülök, sajnos még akkor nem éltem pedig szerettem volna
avatar
Kitti
-
2011.06.13. 14:50
TOP 10 magyar film a...
4
én ezek közül csak a macskafogót láttam :S de az tetszett :))
avatar
Xnorbi
-
2011.06.13. 13:20
TOP 10 magyar film a...
3
Pogány Madonna mekkora film volt, vagy 10x láttam.
avatar
xetron
-
2011.06.13. 06:23
TOP 10 magyar film a...
2
Jó cikk! A Macskafogó és a Ripacsok a kedvenceim ;)
avatar
Monika90
-
2011.06.13. 04:12
Az 1980-as évek - Eg...
1
Nagyon jó ötlet, olvasni fogom ezt a rovatot is! :)
Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.