Novemberben és
februárban is hajnalok hajnalán elkezdődött a készülődés a
nagy napra, de ekkor még csak a kulisszák mögött. Sorra
érkeztek a híres, magyar szakemberek, hogy minden téren a
legjobbat nyújthassák a házasulandó pároknak. Vegyük sorra,
mi is történt ezen a két különleges vasárnapon!

Megérkeztek a vendégek,
akik ekkora felderítették a terepet és a helyszínt biztosító
hotel dísztermében mindenki elfoglalta helyét. Az elegáns
terem pár óra leforgása alatt megtelt még több élettel a
reggel folyamán. Elérkezett a megnyitó időpontja, Kovács
Róbert, ceremónia mester volt a rendezvény házigazdája.
Azon túl, hogy az EsküvőNap hazánkban teljesen egyedülálló,
elmondható róla, hogy egy igazi hús-vér ceremóniamestert
tudhatunk a házigazda személyében. Ezzel elérték, hogy
sokkal barátságosabb, kellemesebb hangulatú legyen az
esemény, mint egy pavilonokkal teli csarnok, ahol minden
második lépésnél az arcodba kiabál 20 centiről egy
hosteslány papírköteget tömve a kezedbe. A ceremóniamester
fogalma sokak számára elég homályos, így voltam ezzel én is.
Jártam már jó pár esküvőn, láttam már többeket, akik:
zavarba jöttek, túlságosan meglepődtek, nem igazán örültek,
kínosan érezték magukat stb. Mi is volt az oka? - hogy
fogadtak egy hagyományőrző vőfélyt, aki a híres tojásos
játéktól kezdve mindennel próbálta szórakoztatni a népet,
csak éppen az ifjú pár került kellemetlennél kellemetlenebb
helyzetekbe. Ezeket elkerülendő, gondolt egy nagyot egy
ember és felcsapott modern vőfélynek, azaz
ceremóniamesternek. Az alapvető különbség az, hogy a
kívánságainkat, vágyainkat elmondva a házigazda a mi
stílusunkban, a mi értékrendünknek megfelelően fogja
levezényelni a teljes esküvőt. Sokan erre barátot, ismerőst
kérnek fel esetleg egy rokont; aki azonban hív
ceremóniamestert, annak a teljes vendégserege részt vehet
száz százalékosan mindenben.
Róbert köszöntőbeszédét és bemutatkozását követően minden
vőlegény súlyos fájdalmat tapasztalt a kedveséhez közelebb
lévő kezében. Eljött a sorsolás az Araátváltoztató Showra,
és a menyasszonyok minden erejükkel szurkoltak, hogy az ő
nevüket húzzák ki az üveggömbből. Az Araátváltoztató Show
kezdetét vette, a szerencsés menyasszony átalakításában
részt vettek divattervezők, sminkmesterünk Mártai Marianna,
fodrászok, az ékszereket biztosító szalonok, valamint a
rendezvény dekoratőrei is hozzájárultak egy csodás csokorral
a teljes képhez.

Míg várakoztunk, addig
minden kiállító bemutatta szolgáltatását. A Ha Esküvő,
esküvőszervezője, Marosi Mónika, valamint a Budapest Wedding
képviseletében Helmeczi Dóra számolt be nekünk az
esküvőszervező igénybevételének fontosságáról. Nem egy, nem
két problémát kiküszöbölhetünk egy profi szervező
igénybevételével, ráadásul a segítségükkel több akcióból és
kedvezményből részesülhetünk. (Spórolunk az
esküvőszervezővel, vagy plusz költségekbe vetjük magunkat?
Hamarosan erre a kérdésre is választ adunk rovatunkban!
– ezen még gondolkozzunk, hogy berakjuk-e mert legjobb
esetben is június az amikor meg tudom csinálni a
cikket-interjúval)
Mi sem fontosabb, mint hogy a világ legkerekebb státusz
szimbóluma tökéletes legyen! Álmainkban sem képzelnénk el,
hogy milyen gyűrűcsodákat képesek alkotni a mai mesterek.
Kellemetlen, amikor egy másik hölgy ujján ugyanaz a gyűrű
villan fel, miközben a bevásárló kocsit tolja mellettünk.
Aki nem szeretné, hogy a mosoly az arcára fagyjon és büszkén
kívánja mutogatni élete legszebb és legfontosabb ékszerét,
az bizalommal fordulhat a magyar tervezőkhöz. A
katalógusokat lapozgatva és a kiállított darabokat
próbálgatva a legkülönfélébb magyar népi motívumokat,
neveket, csodás köveket, virágmintát és egyéb szépségeket
láttam; a fantáziám azonnal beindult, akinek nincs
elképzelése, annak is felturbózódik a kreativitása ezeket a
finom és roppant elegáns alkotásokat látva.
A kávészünetekben csokiszökőkút és mindenféle nyalánkság
várta a vendégeket, a hangulatról pedig élő zenével
gondoskodtak. Azonban senki se gondolt sokáig a hasára, mert
egy vőlegény türelmetlenül várta a már egy órája szépülő
aráját. Hatalmas ováció tört ki a program folytatásakor,
ugyanis megérkezett a menyasszony! Párja arcára egy
leírhatatlan érzés rajzolódott ki, ők már belekóstoltak a
nagy nap során előtörő emóciókba.

Elmaradhatatlan a zene
egy lagziról, de ki szolgáltassa? Egy dj az általunk
kiválasztott kis zene listával, vagy egy élő zenekar?
Igazából teljesen mindegy, mert egy mikrofon a dj-nél és a
hangulatot fokozó táncra és egyébre invitáló szöveg teljesen
felpörgetheti a népet, de egy zenekar is fergeteges bulit
tud csapni. Szerény véleményem szerint a választásban
leginkább saját és környezetünk zenei stílusát figyelembe
véve kell választanunk. Azt is megtudtuk, hogy zenekarból,
ne a tömegesen előforduló 2 fős felállásokat hívjuk, és
lehetőleg legyen egy női hang is a bandában. A DJ-nél pedig,
érdemes ügyelni rá, hogy jó legyen a referenciája és a
beszélőkéje is, hogy ne punnyadjon be a nép.
Na, de ne lazáskodjunk, kérem! Bátori Zsuzsanna mutatta be
az Alexander technikát egy bátor jelentkezőn.
Megtanulhattuk, hogyan kell felvenni a királynői mozgást; az
önként jelentkező menyasszony elmondása szerint képtelen
volna sokáig a furcsa pózban létezni. Ezen nem is
csodálkozom, Zsuzsanna segítője egy laza mozdulattal
tekergette a kedves ara vállát, aki mindezt kedves mosollyal
tűrte, később persze elmagyarázták, hogy ez a mozgáskultúra
kényelmessé válik, ha az már beprogramozódott az emberbe.
Persze nem csak a helyes mozgás, hanem a helytelen is
bemutatásra került, melyet mondanom sem kell, hatalmas
sikere volt. A top tabu esküvői pózokat rendkívül fontosnak
találtam, így felsorolnám: karót nyelt menyasszony, lezser
menyasszony, rohanó menyasszony, valamint figyelem
örömanyák, aggódó mama póz is kilőve (!), továbbá a
gyomorgörcsös tanúkat is felszólítanám, hogy törekedjenek az
alkalomhoz illő, elegáns mozdulatsor elsajátítására!
Megjegyezném, egészen más alakot öltött a menyasszony abban
a pózban, amibe segítői belehelyezték, mint amilyenben a
színpad fele elindult.
Mit együnk, mit igyunk? Azt hiszem a legköltségesebb rész
jön most, és a legsikamlósabb terep. Egy kis személyes
tapasztalattal kezdeném. A barátnőmnek szerencsére két
esküvője volt - természetesen egy polgári és egy egyházi,
egy és ugyanazon férjjel. Hogy miért is szerencsére? Nos az
elsőn a megrendelt étel fele rejtélyes módon eltűnt, a többi
is érdekesen lett tálalva, az italokra pedig a megbeszélthez
képest horribilis árat kalkuláltak ismeretlen okokból
kifolyólag. Hozzátenném, ez egy nagyon szuper kis hely, ahol
előtte rendszeres vendégek voltak. Éppen ezért nem tudok mit
ajánlani, csak egyet: legyetek nagyon határozottak már
akkor, amikor tárgyaltok, ajánlatot kértek, nehogy pórul
járjatok. Ja, arról már nem is írok, hogy a sütemények nem
kerültek ki a sütis asztalra és a szennyes edények,
evőeszközök, poharak folytak le az asztalról. Konklúzió az
egészhez, járjunk utána, ki is az a cateringes, akit
felfogadunk a násznép ellátására. Az EsküvőNap cateringes
csapatai előtt viszont le a kalappal, olyan terülj-terülj
asztalkámat varázsoltak pillanatok alatt a dísztermekbe és
olyan kiszolgálás volt, mintha valóban egy esküvői
állófogadáson lennénk.

Az egyik legszebb
pillanat amikor egy méregdrága, csodálatosan elkészített,
egyedi tervezésű tortába kést márt két szerelmes. Tiszta
cukrászhorror, nem tudom, hogy lesz majd szívem pár laza
csuklómozdulattal felszelni egy olyan remekművet, mint
amiket a mestercukrászok bemutattak az EsküvőNapon. Bár
belegondolva az ízek tökéletes harmóniájába, lehet, hogy
kedvet kapok ehhez a merénylethez. Nem is írok róla többet,
csak pár apró szót hintenék el, marcipán szívecskék, selymes
égetett-cukor virágok, édes krémek, omlós piskóta és úgy
hiszem most volt elég.
Most igyunk az ifjú párra, mert ami az eddigieknél is
színesebb, az egy jó kis koktél. Ha már koktél, akkor adjunk
a hangulatnak egy mixershow-val. Nem is akármilyen show,
több fantasztikus ötletet kaptunk, hogyan tegyük az amúgy is
színes koktélokat még érdekesebbé. A recept egy rázós
mutatvány pár profi táncostól, akik pillanatok alatt
felpörgetik a hangulatot és akár felvezethetik az est táncos
részét is. Vagy, akár elkészíthetjük a segítségükkel saját
koktélunkat, sőt rendelhetünk valami speckón díszített
alkoholmentes koktélt a gyerekeknek, ezzel hatalmas örömöt
okozva nekik. A bemutató mixer elmondása szerint óriási
sikere van a gyerek koktéloknak, amik viselhetik a
szuperhősök és királylányok nevét egyaránt. Akinek nem volna
elég a cifrázásból, az feldobhatja egy igazi kinccsel, a
vadhibiszkusszal. De a vadhibiszkuszról egy másik cikkünkben
majd bővebben olvashattok.

Jó, jó, de ahogy előre
haladunk a témákban látjuk, hogy még mindig nem a lényegről
beszélünk. Hiszen a lényeg, hogy a menyasszony csodaszép
legyen, ami nem lesz nehéz, mert minden menyasszony gyönyörű
a maga módján. Jöjjön egy rövid, tömény, velős útmutatás a
profiktól a ruha, smink, frizura kiválasztásához.
Mindenkitől azt az egyszerű választ kaptuk, hogy a
stílusunkhoz, egyéniségünkhöz igazítsuk ezeket. A
divatbemutatókról röviden annyit, hogy a szebbnél-szebb
darabokba, melyek többnyire magyar tervezők munkáiba bárki
bele fog szeretni. Kiemelném Héjja János munkáit, a
Swarovskival díszített menyasszonyi ruhák, vagy a Herendi
mintás modellek sziporkázása és pompázása szemet kápráztató,
el tudom képzelni milyen, ha valaki nem a kifutón, hanem
élete – elvileg – legszebb napján viseli.
Rendben, megvan a tökéletes ruha, mi a következő lépés? Kell
a hozzá illő smink és frizura.
A backstageben pedig pár apró tanács erejéig megkerestem a
mestereket a hajlakk és púderfelhő ködében, nyakig a
munkában. Ahogy kivettem a szavaikból az egyik legfontosabb
dolog, hogy a haj- és sminkpróbára már jóval az esküvő előtt
kerítsünk sort, hogy még legyen idő megálmodni valami
jobbat, ha az első nem sikerülne olyan tökéletesre. Valamint
az is fontos, hogy olyanhoz menjünk, aki már ismeri a
fejünket, arcunkat, hajunkat, bőrünket, alkatunkat és el
tudja készíteni a sminkünk vagy a frizuránk a mi
stílusunkban.

Természetesen a
sminkmester személyében, Mártai Mariannát tisztelhettük, aki
ismét kihangsúlyozta a rendezvényen a szép arcok vonalait,
valamit azt, hogy nagyon fontos a sminkre különös hangsúlyt
fektetni. Hogy tökéletes párt alkotnak férjével az egészen
biztos, mert feleségéhez visszacsatolva Varga Zoltán is
rátért az esküvői sminkre, mert ahhoz hogy tökéletesen
végezze a munkáját elengedhetetlen a jó smink. Fel is hívta
a figyelmünket egy fontos dologra, fotón retusálható a
smink, de a videón kijön, ha van benne hiba. Hát
elgondolkoztató, az emlékek a smink minőségében maradnak meg
a menyasszonyi makeupról. Nos, nem tudom, ki hogy van vele,
de én szeretnék jól kinézni mind a fotókon, mind a videón,
így a minőségi smink kategóriát támogatom.
Hatalmas élmény volt a profik munkáját első sorból nézni
– megjegyzem, csillogó szemekkel ültem végig a
rendezvényt. Már alig várjuk a következő EsküvőNapot, a
Trend Magazin biztos, hogy ott lesz, és te?

.jpg)












