Befejezték a világ
legmagasabb Lego tornyának építését Brazíliában, megdöntve
25 centiméterrel a hat hónappal ezelőtti chile-i rekordot.
Az új torony majdnem 32 méter magasra nyúlik az égbe.

6000 önkéntes
résztvevő, főleg gyerekek vettek részt a félmillió
Lego-kockából álló torony építésében, amit végül 31 méter 19
centinél fejeztek be, 4 nap után. Helyszínül a Sao Paulo-i
Norte bevásárlóközpont külterét választották; a konstrukciót
a Dániából küldött Lego-szakértők koordinálták és
felügyelték. Egyikük, Per Kjćrgaard 20 különböző országban,
míg Karsten Niebuhr 10 különböző torony építésében
segédkezett eddig. „Ez egy rendkívül interaktív
esemény, melyben családok, iskolák vehetnek részt.”
– mondta el Roberio Esteves, a brazil Lego igazgatója.
„A csapatmunkán van a hangsúly, csak ezáltal érhettük
el célunkat, hogy Brazília legyen a rekordtartó”.

Az első Lego torony
Londonban, 1988-ban épült, és még „csak” 15
méter magasra nyúlt. Azóta több ország döntötte meg a
rekordot: Németország, Izrael, Egyesült Államok, Új-Zéland,
Dél-Korea, Oroszország, Kanada, Norvégia, Japán, Chile, s
most Brazília.
„Szerintem nagyon fontos, hogy megmutassuk a
világnak, hogy mi is szeretünk Legózni. Ez a feladat
összekapcsolja világ gyermekeit” – gondolkodott
a 13 éves Gabriel Santos. A 9 éves Bruno Mendes másképp
szemléli a dolgot: „Szeretem a veszélyes dolgokat,
mint például egy nagy toronyból leereszkedni. Meg is
halhatunk.” Igazi férfias hozzáállás!

.jpg)







