Első helyen a Coca-Cola
A 100 legértékesebb világmárka
32 hozzászólás
Molnár Gergely    2010.10.02

Szeptemberben tették közzé a világ legértékesebb márkáinak százas listáját, eszerint a legértékesebb márkanév idén a Coca-Cola, amelynek márkaértéke több mint 70 millió dollárt ér. Nem meglepő, aligha találhatnánk olyan települést a világon, ahol ne lenne kirakva legalább egy a legendás piros-fehér logóból (leszámítva talán Észak-Koreát).

A Coca-Cola az első helyen
A Coca-Cola az első helyen

Az Interbrand cég által készített összeállítás nem a cégek értékét, vagyonát rangsorolja, hanem egy bonyolult, számos pénzügyi mutatót figyelembe vevő számítás végeredménye alapján szerkesztett lista. Számos kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy szerepeljen egy márkanév az összesítésben. A feltételek között szerepel például az átlátható pénzügyi helyzet, valamint a márkának legalább három kontinensen kell jelen lennie. A listán nagyrészt amerikai cégek szerepelnek - az első hét kizárólag amerikai – a felsorolásban informatikai, elektronikai cégek, nagy divat márkák, több autógyár és alkohol márka is helyet kapott. A legnagyobb növekedést az okostelefonok piacán élvonalbeli Apple érte el, mivel figyelemre méltó módon 37 százalékkal nőtt a márka értéke és a 17. helyen áll, a nagy vesztes pedig a Harley-Davidson, 24 százalékkal csökkent márkanevének értéke és összességében a 98. a listán.

A Google is erőteljesen
növekedett
A Google is erőteljesen növekedett

A Coca-Cola után a számítástechnikában érdekelt cégek szerepelnek a lajstromban, második az IBM, harmadik a Microsoft, negyedik a Google (36 százalékos márkaérték-növekedéssel)! Az első nem amerikai cég a nyolcadik helyezett Nokia, azonban Finnország büszkeségének márkaértéke 15 százalékkal csökkent, a tavalyi ötödik helyről csúszott vissza, így nem lehet büszke idei helyezésére.

Előkelő helyen a BMW
Előkelő helyen a BMW

Meglepő módon a luxusautók gyártásában nagy múltra visszatekintő Porsche (72.) és Ferrari (91.) a lista vége felé kapott helyet, ugyanakkor több autómárka, mint például a Toyota (11.), a Mercedes-Benz (12.), a BMW (15.) vagy a Honda (20.) az első húsz között végzett. Az országok rangsorát utcahosszal az Egyesült Államok vezeti 761 millióval, a második Németország 98 millió dollárral.

Érdemes megnézni a teljes listát, mely ide kattintva elérhető.

Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 47 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
Rajongsz Kristenért? Szeretnél üzenni neki? Rajtunk keresztül írhatsz kedvencednek!
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.
Hennel Ádám is részt vett azon a rendezvényen, ahol az ország legtehetségesebb fodrászai mutatták be munkáikat.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Lafleur
-
2010.10.29. 19:45
32
Gery: Gondolom előtte felmérték a márkanév értékét és annak alapján. Nagyon érdekes lista!
avatar
gery
-
2010.10.18. 23:09
31
Ez a lista lehet tudni milyen szempontok szerint jött létre?
avatar
Karessz
-
2010.10.06. 15:28
30
Helló Toma!
Azt a könyvet én is meg akarom szerezni az Apple-ről mert nagyon érdekel engem is :)
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.10.06. 13:10
29
Mindenhova befészkelte magát :P
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.06. 12:26
28
legjobb tudásom szerint amúgy a coca-cola annak is köszönheti ezt, hogy csupán 3 vagy 5 oszágban nincs jelen csak a világon..:)
avatar
volverin
-
2010.10.04. 15:31
27
Marci20: megtörténik sztem is :)
avatar
intel
-
2010.10.03. 19:37
26
cocacolán nem lepődtem meg mert tényleg mindenho ljelen van és az összes kisbolt bejáratánál ott virít a bazinagy reklámlogója :P
avatar
Sammy
-
2010.10.03. 19:30
25
Toma: azt en is elolvasnam majd ird meg milyen!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.03. 17:29
24
pont láttam valamelyik nap egy könyvet a következő címmel: Az Apple sikertörténete, meg fogom venni..mert nagyon sok dolog lehet benne meg tényleg sikertörténet az övéké:)
avatar
Torpedo
-
2010.10.03. 17:19
23
Marci20: pár év és Apple behozza a Microsoftot :)
avatar
Blackjack | Fashion Guru
-
2010.10.03. 12:33
22
Micsoda lista!!!
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.03. 11:25
21
Ott van a listában a L'oreal!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.03. 11:05
20
ezekről mindig tanulunk órákon és tényleg így van :)
és az a durva, hogy ami nem található itt de szintén a világtrendek között van a L'oreál...asszem a válság ideje alatt tudta növelni a bevételét és értékesebb lett:)
avatar
biropeti | Fashion Guru
-
2010.10.02. 22:23
19
Igen a Zara engem is meglepett, igaz az tény hogy nagyon sok helyen van üzletük és van egy bizonyos célközönség aki csak ott vásárol.
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.02. 21:53
18
Igen, elég komolyan ott vannak a divatmárkák, azt tudtam, hogy a Zara tulajdonosa a leggazdagabb üzletemberek között van, viszont meglep, hogy maga a márka is a 100-ban benne van. Nagyon érdekes ez a lista!
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.02. 21:49
17
Köszi szépen gabesz, végülis nincs kiemelve ááá... :D Nem baj ilyen az én formám, kicsit szétszórt. :)
avatar
Kitti
-
2010.10.02. 21:36
16
megnéztem a teljes listát és a divatmárkák is ott vannak azért :)
avatar
gabesz21
-
2010.10.02. 18:53
15
Ott a cikk végén a link jázmina :) asszem Burberry volt az utolsó
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.02. 18:45
14
Divat cégek közül mik voltak a listán? Vagy hol tudom megnézni ezt a listát?
avatar
Marci20 | Fashion Guru
-
2010.10.02. 18:04
13
Microsoft a 3. IBM megelőzte? Na ez meglepett! coca cola pedig menni fog még nagyon sokáig higyjétek el:)
avatar
gabesz21
-
2010.10.02. 17:45
12
Az egy szivatós oldal mert én se tudom eldönteni, de inkább millió. Megnéztem 1-2 külföldi oldalon és ott nem is írtak összeget mert ők se tudták :D vhol meg billion van.

A lényeghez: a Google és Apple lesz a két nagy rivális ez már fix!
avatar
giorgio_boy
-
2010.10.02. 17:28
11
Volverin: igen az 1,2 (E)-ben igazad van :) a tizedes mozog egyet az első 0 miatt és így valóban 1200 Ft. de az említett 70,452-nél és a listán szereplő többi számnál, a vessző funkciója csupán elválasztás. az angolszász rendszerben tizedes pontot használnak. a számítástechnikában is ezért használják azt.
avatar
giorgio_boy
-
2010.10.02. 17:05
10
De például külföldi blogokon mindenki billion-t ír és találtam olyat ahol 2008ban a Google vezetett, és oda is billion-t, azaz milliárdot írtak. Illetve még 2005ös becslést is találtam ahol szintén azt írták hogy "the brand name of Coca-Cola is worth approximately $67 billion"...

de nem fogunk összeveszni :D azt hiszem mindenki nevében mondhatom hogy mi a 70 millió töredékének is szívesen örülnénk :)
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2010.10.02. 15:56
9
jjjja a márka nevének az értéke? ó értem.
avatar
LosSantos
-
2010.10.02. 15:54
8
giorgio_boy: nem tudom, lehet neked van igazad, de az összes többi újság is ezt közölte

"Nyilvánosságra hozta a 100 legértékesebb világmárkából összeállított 2010-es rangsorát az amerikai Interbrand tanácsadócég. A listát 2009-hez hasonlóan a Coca-Cola, az IBM és a Microsoft vezeti, 70, 64, illetve 60 millió dolláros értékkel.

origo.hu"

mivel itt a márkanevet értékelik el tudom képzelni hogy ennyi, de nem tudom, ez egy jó kérdés :D
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2010.10.02. 15:51
7
hmmmm ezt én nem tudom eldönteni hát ésszerűség lapaján meg a számok törvénye alapján 70 millió viszont azt meg ekvésnek találom... na de tökmind1!!!

az Apple tovább menetel felfelé :)
avatar
volverin
-
2010.10.02. 15:46
6
Giorgio: a-a. ha valami úgy van írva hogy 70,452 (M) akkor az 70,452 millió...

Pl kisbolt: sütemény 1,2 (E)

Akkor az a te felépítésed szerint 12 000 FT, pedig nem, hanem 1,200 Ft. Matek!

Egyébként nem lep meg a Coca Cola, mivel mnidden gyorsétteremben stb ott virít, ezt issza mindenki.
avatar
giorgio_boy
-
2010.10.02. 15:33
5
LosSantos: igen csak megnéztem a listát - 70,452 - felette ott van hogy ($m), tehát még hozzá jön hat db "0". 70,452,000,000 az így kapott eredmény :)
avatar
giorgio_boy
-
2010.10.02. 15:31
4
LosSantos: igen csak megnéztem a listát - 70,452 - felette ott van hogy ($m), tehát még hozzá jön hat db "0". 70,452,000,000 az így kapott eredmény :)
avatar
LosSantos
-
2010.10.02. 14:59
3
giorgio:boy: pedig 70 millió. Ott van hogy márkanévnek az értéke, nem a cégé..
Virágmintás Robert Graham ing
A Robert Graham az ingek királya - legalábbis szerintem. Az igencsak merész újításokkal előrukkoló divatcég kifejezetten ingekre specializálódott. 

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Amikor mindenki két számmal nagyobb felső ruhát, de szűk nadrágot hordott, amikor a férfiak nagy részének is nőies frizurája volt, amikor egy mobiltelefon akkora volt, mint ma egy laptop, na akkor dúlt a huszadik század legnagyobb kulturális forradalma.