A „NEW WAVE” nem csak az új lemez hangzásvilágára igaz!
SP új irányt vesz!
18 hozzászólás
Bánhidi Dóra    2011.12.24

Éder Krisztiánt, azaz SP-t, mondhatni „kölyök” kora óta ismerem, hiszen 2008-ban találkoztam vele először a VIVA TV-ben. Emlékszem, az akkori Interaktív szerkesztő társammal mindenképp szerettük volna meghívni őt a műsorba, mert fantáziát láttunk benne, és nem csak az „Állj meg!” című klipje, hanem a saját készítésű fotói kapcsán is. Amikor SP megérkezett hozzánk, egy tini fiú állt előttem, tele energiával, ötletekkel na és persze elszántsággal, ami aztán nem is olyan lassan, odáig repítette, hogy ő lett hazánk legismertebb tinisztárja. Most nem kezdem el sorolni, hány klipje, albuma, díja és különböző elismerése van már, hiszen ennek bárki utána tud nézni, a lényeg, hogy amikor leültem vele elkészíteni az interjút, úgy éreztem, kinőtte már a „Kölyök” imidzsét, és nem csak előadóként, hanem fotósként is rengeteget változott.


Krisztiánnak december 1-én jelent meg legújabb, „NEW WAVE” című lemeze, aminek már a címe is arra utal, az énekes megújult és valami egészen másban próbálja ki magát, mint amit eddig megszokhattunk tőle. Ez viszont nem csak az zenei hangzásra, hanem az imidzsére, és az öltözködési stílusára is igaz, amit aktuális, „Maradnék” című klipjében már láthattok is. Erről, díjat nyert webshopjáról, és a fotózásról faggattam ki SP-t, egy kis magánéletet is belecsempészve.

Krisztián, mi jellemző a megújult stílusodra?

Alapvetően a mostani ruhákra, mint amik például a klipben is láthatóak, a letisztultság a jellemző, anyagát és szabását tekintően is. A plasztik dolgok, amik az előző lemezeknél még tetszettek, például abszolút kikerültek a képből, viszont a mostani outfiteknél újdonság a bőr. A színek is eltűntek a szettekből, csak a fekete, fehér, szürke a jellemző, egyedül a kiegészítők azok, amik barna és arany árnyalatúak.

Ez a váltás most csak a legújabb kliped kapcsán történt meg, vagy esetleg te magad is lecserélted a ruhatáradat?

Többnyire, amiket a klipekben látnak rajtam, az közel áll hozzám az életben is. Nyilván ezek a ruhák a klip kedvéért készültek el, illetve a fontos eseményeken, fellépéseken is ezeket hordom, de a hétköznapokban is ilyen a stílusom. Ezek, a kiegészítőkkel együtt, mind hozzá tartoznak az új SP imidzshez, amit nem lehet élesen elhatárolni Éder Krisztiántól.


A klipben központi szerepet kap egy kabát és egy hátizsák, ezek milyen márkák?

Ezeknek igazán nincs márkájuk, mivel külön terveztettük őket. Pálmai Angie volt a stylist és ő is rakta össze így az egész kreatívot, a Kepp Showroom-os lányokkal közösen. A kabátot nagyon szeretem, mert ugyanazt a színvilágot képviseli, amit az előbb említettem, az anyagában pedig az az érdekes, hogy a gyapjút ötvözték bőrrel. A hátiszák pedig még számomra is új dolog, hiszen eddig az oldaltáska volt a trendi a férfiaknál, de tetszik, hogy én most ezt próbálhattam ki.

Szeretsz iránymutató lenni, keresed a különlegesebb ruhadarabokat?

Egy új imidzs kapcsán szükséges, hogy egy kicsit iránymutató legyen az ember, de alapvetően is szeretem azokat a termékeket, amiket nem tömegcikként árulnak … egyébként a Zarából is fel lehet úgy öltözködni, hogy ne tűnj átlagosnak, szerintem ez nem pénz, sokkal inkább ízlés kérdése.

Egyébként milyen márkákat szeretsz?

Nekem nincs olyan boltom, ahova mindig visszatérek. Olyan vagyok, hogy ha valamit meglátok valahol, legyen az akár az interneten, akkor azt megveszem. A napszemüvegemet például egy amerikai oldalról rendeltem…sok ruhám van a Zarából, de van Gucci felsőm is, ami nagyon tetszik, pedig alapvetően nem szeretem azt a márkát.


Van olyan ruhadarab vagy kiegészítő, amit gyűjtesz?

Cipő, óra és sapka mániám van! Ez a három dolog, ami nagyon fontos, és amikből rengeteg van otthon. Szerintem az óra és a cipő sok mindent elárul az emberről, ezért is figyelek rá nagyon, hogy milyet viselek.

Már régóta üzemeltetsz egy webshopot az oldaladon, amit nemrég díjjal tüntettek ki, mesélj erről egy kicsit!

„Az Ország Boltja 2011” versenyen nyert egy népszerűségi díjat, ami azt jelenti, hogy erre szavazott a legtöbb vásárló, mint jól működő webshop. Ebben a boltban azokat a termékeket tudják megvenni, amiket nem lehet minden helyen beszerezni, és amik kötődnek hozzám. Jelenleg most Tyra, Supra, Nooka és Creative Recreation termékeket lehet kapni, de a hosszabb távú cél, hogy már azokat a magyar tervezésű ruhákat is meg tudják vásárolni, amiket most terveztettünk, tehát egy saját kis brand építése lenne a jövő. Ezen kívül szeretnék még olyan napszemüveg márkákat behozni, amiket itthon nem lehet kapni, de kint már nagyon trendik.


Amikor elkezdted ezt a webshopot, mi volt a célod vele?

Szerintem elég szegényes a magyar srácok öltözködése … ennek több oka lehet, vagy nincs ízlésük, vagy nem érdekli őket, vagy nincs idejük rá, hogy ezzel foglalkozzanak. Ezért is tartom missziómnak, hogy az igényes öltözködést képviseljem saját magamon és a webshopomon keresztül is.

Térjünk egy kicsit rá a fotózásra, ami a zenélés mellett a másik fő foglalkozásod. Tudom, hogy a klipjeidet te rendezed, de mondjuk fotózni is szoktad magadat?

Igen, az új lemezborítómat is én fotóztam, ami elsőre furcsának tűnhet, hiszen én vagyok rajta. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bevilágítottam a teret, beállítottam mindent, ami szükséges ahhoz, hogy elkészüljön egy jó fotó, beálltam arra a pontra, ahová kellett, és egy barátom előtte a képet.

SP a VIVA TV két
műsorvezetőjéről is készített képeket
SP a VIVA TV két műsorvezetőjéről is készített képeket

Láttam, hogy egyre több ismert ember is fotózol már, de alapvetően melyik irányzat érdekel a legjobban?

Igen, a HOT! magazinnak szoktam fotózni ismert embereket, különböző koncepciókban, de ami alapvetően közel áll hozzám az a fashion fotózás. Hosszabb távon a divat fotók felé szeretnék nyitni, ez inspirál a leginkább, de mostanában reklámfotókat is készítettem, például az Operett Színháznak vagy a TV2-nek, ez is nagy kihívás a számomra.

Hosszabb távon melyik szakmában látsz több fantáziát, az éneklésben, vagy a fotózásban?

Mind a kettőben. Előttem, mint példa, csak olyan nagy előadók vannak, mint például Ákos. Én sem azért zenélek, mert muszáj, meg azért, hogy még legyen pár lemezem, hanem azért mert egyszerűen ez vagyok én, így tudom kifejezni magamat, és ez mindig is fontos marad majd a számomra, csak úgy, mint a fotózás … ha 20 év múlva kérdeznek meg erről, akkor is ezt fogom nyilatkozni.

Képek Szabó Zsófi
színésznőről
Képek Szabó Zsófi színésznőről

Ennyi munka mellett hogy tudsz kikapcsolni?

Nekem a kikapcsolás, a kreatív munkának az a része, ami nem a gyakorlati, hanem a szellemi. Sokszor azzal töltődöm fel ha szinopszist írok, ha „fényelek”, vagy épp dalokat szerzek. Ami lefáraszt az maga a forgatás és a stúdiózás, de a kreatív termék kitalálása az engem abszolút feltölt.

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy hiányzik már egy barátnő, de én nem nagyon látom, hogy hova férne bele az életedbe…

Igen, valóban hiányzik, de felállítottam egy fontossági sorrendet, aminek az elején az éneklés és a fotózás van, és ezt próbálom tartani.

Cimkék: divat, fotózás, Interjú, zene,
Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 47 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.
A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Kristen Stewart idén április 9-én töltötte be a 21. életévét.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 3 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Corall
-
2012.04.23. 19:54
18
petra19: ő volt a sztárvendég de nagyon rossz volt az előadása.. minnyá megkeresem a videót!

detty: ha elhaladna melletted vagy melléd ülne sztem tuti ráismernél :D
avatar
detty
-
2012.04.23. 16:47
17
Érdekes, én nem ismerném meg a buszon..nem feltűnőbb a többi srácnál.
avatar
petra19
-
2012.04.22. 23:40
16
:O én nem láttam mi volt??
avatar
Bebe
-
2012.04.22. 20:34
15
A megasztárban pénteken nagyon lebőgött a Krisztián...
avatar
gabesz21
-
2012.01.16. 18:36
14
Nem hülye csávó, de vmiért nagyon utálják az emberek :D
avatar
szundi
-
2012.01.03. 21:58
13
pont úgy gondolom mint Attila írta, ha komolyabbat csinál arra nem lesz olyan igény, sztem ezért is vissza fog térni a régi énjére :)
avatar
andy | Fashion Guru
-
2011.12.30. 15:32
12
de miért alakult ki eza nagy utálat iránta? mert kb bárhol szóbakerül mindig van 1-2 ember aki visítva fujjol :P
avatar
missperla
-
2011.12.29. 10:17
11
ezek után mondja valaki hogy SP ingyenélő celeb??!!!
avatar
carol
-
2011.12.27. 21:21
10
Attilaa: azt én is hallottam! azt mondta h régebben bkv-val járt de mindig beszóltak neki és azóta vett kocsit :)
avatar
Canga
-
2011.12.27. 13:58
9
azért az tény hogy S elég igényesen kèszît zenét v klipet, ezért ha komolyabb témát csinál az is eladható lesz..
avatar
Attilaa | Fashion Guru
-
2011.12.27. 06:37
8
Ha komolyabb zenét csinál arra kutya se lesz kíváncsi, najó biztos meghallgatják de nem lesz annyi pénz belőle, de ő tipikus példa rá ,hogy eddig azt csinálta ami eladható most lehet azt a maszlagot nyomni ,hogy ez tetszik neki... de hülyeség ez volt eladható ezt csinálta és ebből gondolom valamennyire meg is szedte magát.Ha meg az underground hiphopnál maradt volna abból nem élne meg ilyen jól. De azért nem lennék a helyébe ,hallottam egy riportba,hogy forgalmasabb utcára alig tud kimenni mert nem csak a rajongók találják be....az meg,hogy felszálljon egy buszra elképzelhetetlen
avatar
Roxygirl
-
2011.12.27. 00:25
7
még néhány évig biztos nem mert sp nem öregszik :) ezeken a képeken is kb 18nak néz ki :)
avatar
tommygtc
-
2011.12.26. 23:50
6
A zenéjét én sem bírom, de ettől függetlenül tehetségesnek tartom, főleg ezt a cikket elolvasva. De gondolom a többség úgyis utálni fogja SP-t. :D
avatar
szundi
-
2011.12.26. 22:57
5
javorszarvas: van rá esély h zeneileg is komolyodik még.. de lehet hogy azokra nem lesz olyan kereslet, mert SP célcsoportja a 14 éves lányok
avatar
Roxygirl
-
2011.12.26. 22:01
4
az új klip tök jó lett, nem értem miért fikázzák ennyire.. sp-nek is kell változtatni, ha nem tenné akkor meg azért szidnák!
avatar
Athos
-
2011.12.26. 21:05
3
SP jobb lenne ha inkább fotózna nem? ;)
avatar
javorszarvas
-
2011.12.26. 19:57
2
Az a baj hogy SP hiába jó fotós meg webshop üzemeltető, mert a lakosság többségének nem szimpatikus a zenéje és ezért bármit csinálhat, nem veszik komolyan..
avatar
tSas
-
2011.12.26. 17:42
1
SP-nek webshopja van? :D:D:D Link?
Kék Mishumo kardigán
A Mishumo egy feltörekvő márka, mely elsősorban a sportosan elegáns fiatalokat kívánja megcélozni. Kiváló anyagválasztás és a színek megfelelő variálása a márka fő ismertetőjele - na és persze a több helyen is elhelyezett logó.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben járunk Magyarországon, már nem diktatúra, még nem demokrácia. De ennek ellenére, vagy éppen ezért, számos emlékezetes film készült ebben az időszakban.