Szerettem volna
összeállítani nektek egy listát, amiben az idei nyár
legnagyobb slágerei szerepelnek. Egyrészt jó egy kicsit
összegezni az elmúlt hónapokat zenei szempontból, másrészt
pedig mindig visszatérhettek majd ide, ha az őszi időjárás
miatt épp rossz kedvetek lenne. Remélem megtaláljátok a
felsorolásban a személyes kedvenceteket is, és jó kedvre
derültök majd a zenék hallatán. Kezdjük is meg a
visszaszámlálást!
10. A tizedik helyen az én listámon Chris Brown áll, akit
ugyan sokan leírtak Rihannával történt emlékezetes afférja
óta, ám idén úgy tűnik rajongó tábora mégis visszafogadta őt
a kedvencek közé. Az énekes márciusban új albummal
jelentkezett, melynek a F.A.M.E. címet adta, és amiről
elsőként a „Yeah 3X” című dalt jelentette meg.
Ez a szerzemény igazán nyárra nőtte ki magát és vált
slágerré, a hozzá készült videoklipben pedig azok a
leglátványosabb jelenetek, amikor Chris bemutatja lenyűgöző
tánctudását.
9. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én semmit sem tudtam
Martin Solveig- ről egészen addig, amíg meg nem jelentette a
Dragonette-l közös, „Hello” című dalát. Aztán
ahogy később utána olvastam kiderült, hogy a francia dj-nek
volt korábban is pár ismert száma, és hogy három albumot is
kiadott már, de igazából a „Hello” hozta meg
számára az áttörő sikert. Ez a dal Martin Solveig legújabb,
Smash című, negyedik lemezén található meg, a hozzá
forgatott videoklip pedig mindent elárul az elektro-pop
egyik koronázatlan királyáról.
8. „ Everyday I’m shuffelin”. Az LMFAO
slágere az egész nyarunkat végigkísérte, nem volt olyan
buli, ahol a „Party Rock Anthem” fel ne csendült
volna valamilyen formában. Redfoo és SkyBlu két igazán
különleges figura, egyszerűen nem lehet elmenni mellettük
szó nélkül, bevallom nekem például elég sokáig nem tetszett
ez a dal. A két zenész 2006-ban alapította meg az LMFAO nevű
formációjukat, de igazán nagy sikereket ezzel az őrült
szerzeménnyel értek el. A fiúk a dalhoz készült videoklipben
világhírűvé tették a „shuffle” táncmozdulatot,
azóta több millióan buliztak így a különböző partykon.
7. A hetedik helyen egy olyan francia dj áll, akit nem
hagyhattam ki a listából, hiszen futószalagon gyártja a
slágereit. David Guetta zenéje nélkül nem létezik nyár, a
szerencsések hazánkban is többször hallhatták már élőben a
világsztárt. Bár a mostani dalai nekem annyira nem
tetszenek, mint például a tavalyi „Sexy Chick”,
azért idén sikerült két Grammy-díjat is bezsebelnie a
dj-nek. Én most a „Where Them Girls At” című
dalt választottam, mert a klipje igazán nyári hangulatú.
6. Bár mostanában Usher épp Enrique Iglesias-al közös,
„Dirty Dancer” című dalával forog a köztudatban,
azért ne feledkezzünk meg az énekes kicsit korábbi,
„More” című slágeréről. Ez a dal pont olyan,
amit buliba készülve kell meghallgatni, vagy ha éppen nagyon
fáradt vagy, mert egyből felpörget és felébreszt. Az
energetikus slágerhez egy kevésbé látványos videoklip
készült, hiszen a legtöbb képet Usher „OMG”
turnéjáról vágták be, de attól még megállja a helyét ezen a
listán.
5. Emlékszem a most következő dalt egy divatbemutatón
hallottam először, és egyből magával ragadott. Egyrészt Cee
Lo Green-ek különleges, karakteres hangja van, másrészt a
„Bright Lights Bigger City” című dal hűen
tükrözi a szombat esti nyüzsgést New York utcáin és
szórakozóhelyein. Egyszerűen boldog és önfeledt kisugárzása
van ennek a slágernek, ezért is került listám ötödik
helyére.
4. Shakira aktuális slágere pimaszul szexi és határtalanul
önfeledt. A „Rabiosa” című dal angol verziójában
Pitbull is közreműködik, a spanyol változatban pedig
természetesen egy spanyol énekes, El Cata tűnik fel pár sor
erejéig. A dalhoz az erotikától túlfűtött videoklip készült,
amiben Shakiráról kiderül, hogy nem csak a szőke hosszú,
hanem a sötétbarna, rövid frizura is nagyon jól áll neki.
3. A most következő dal tulajdonképpen kakukktojás, hiszen
a Maroon 5 legújabb szerzeménye már nyár végén látott
napvilágot, de annyira vidám hangulata van, hogy nem tudtam
kihagyni a listáról. Szerintem az amerikai együttes legelső,
„This Love” című dala óta nem alkotott ekkora
slágert, mint a „Moves Like Jagger”. A csapat
Christina Aguilera-t kérte fel egy kis közreműködésre a
dalban, ami lehet, hogy épp az énekesnő visszatérését
jelképezi.
2. Britney Spears botrányoktól mentes, nagy visszatérésének
ékes bizonyítéka a „Till The World End” című
dal. Számos feldolgozása, remix változata született már,
nekem mégis az eredeti tetszik a legjobban. Egyébként furcsa
belegondolni, hogy az énekesnőnek a hetedik nagylemezén, a
„Femme Fatale”-on szerepel ez a dal, hiszen
olyan érzésem van, mintha Britney semmit sem változna vagy
öregedne. Sajnos én nem voltam Spears kisasszony budapesti
koncertjén, de várom a beszámolókat azoktól, akik szem- és
fültanúi voltak a nagy eseménynek.
1. Az idei nyár emlékezetem szerint Jennifer Lopez és
Pitbull slágerével, az „On The Floor”- al vette
kezdetét. Elég nagy durranás volt, ugyanis a 42 éves,
kétgyermekes Lopez anyuka megmutatta a dalhoz készült
videoklipben, hogy kirobbanó formában van, és felkészült
arra, hogy ismét a slágerlistákat ostromolja. Ezzel a nyári
slágerrel zárom listámat, nagyon kíváncsi vagyok a
véleményetekre, mert ha tetszik nektek, legközelebb is
szívesen készítek különböző válogatásokat.











