Rendhagyó módon a Trendmagazin először jelentkezik egy étterem tesztjével, mely a belváros szívében, a Károly kert mellett bújik meg.

Budapestet külföldön – különösen a Michelin-csillag jelölés óta – gasztronómiai kuriózumként tartják számon. A bibliai eredetű Ruben név egyszerűen annyit jelent: "jé, fiú!". Nos, az ember is valahogyan így lepődik meg, amikor rábukkan a Ferenciek tere és az Astoria között, egy aprócska utcában megbúvó étteremre. A helység (mely korábban a Barakka étteremnek adott otthont) maximum hatvan négyzetméter alapterületű, s ennél valamivel kisebb a galéria szint. Egy kicsi előtérbe léptem be először, majd innen jobbra fordulva jutottam be. Az enteriőr modern dizájnt és eleganciát ötvöz, mégis fiatalos, ezt erősítik a helység falán végighúzódó üveglapon sorakozó fiatal arcok. A falon máshol pedig nonfiguratív virág minták futnak össze-vissza, amely motívum visszaköszön a galéria, és az oda felvezető lépcső kovácsoltvas korlátján.

Kora délután érkeztem, a pincér udvariasan fogadott, s mondta, most még bárhová ülhetek (s valóban, az első fogás után már egy-két szabad asztal volt az egyébként sem sokból). Igényesen megterített asztalhoz ültettek a földszinten, majd megkaptam a bőrkötésű, dombornyomott kis étlapot. A Ruben pár havonta változtatja az étlapját, én is röviddel a megújulás után érkeztem. Először egy évszakhoz illő, őszi kacsaragu levest rendeltem, édesburgonyával és rókagombával. A várakozási idő után megérkezett a méretes kis kerámia bödönben a friss, forró és sűrű raguleves, a bödön száján egy citrom cikkel. (Ez a citrom szelet végül belesett a levesbe, sajátosan kihozva a kacsa, és a zöldségek ízét). A répa, és egyéb zöldségek némelyike mintha kicsit túlfőtt volna, de semmikképpen sem zavaró mértékben. A nem kevés kacsa hús íze jól áthatotta a tejföllel felturbózott sűrű levet, amúgy a hús maga éppen megfelelően volt omlós, rágás közben kijött belőle az igazi kacsa íz. Tartalmas leves volt, nem véletlen az egyik legdrágább a levesek közül, mely elegendő mennyiségű is volt egyben.

A második fogásnak házi nyulat rendeltem volna, tárkonyos vadas-mártással, juhtúrós zsemlegombóccal, de ez állítólag éppen akkor készült, így legalább másfél órát kellett volna várnom rá. Helyette – maradva az előzően nemzetközi helyett már kissé magyaros étlap jellegénél – roston sült csirkemellet kértem, kapros juhtúróval töltve, melyhez tejfölös-paprikás mártást, és tojásos galuskát kínáltak. Jókora tányéron érkezett a nem csekély adag: középen egy nagy, félbevágott csirkemell feküdt a paprikás szószban, mellette pedig a tojásos galuska (értsd itt: nokedli). Kellemesen friss volt a juhtúró, melynek ízét a nagy darab, egész kapor felerősítette, ehhez pedig remekül párosult a roston sült csirke, amit szerencsére nem pirítottak túl, így a hús omlós maradt. Két nagy csöpp tejföl volt a paprika szószban, ami bár sűrű volt, a paprika ízét inkább utólag lehetett érezni benne, viszont kiválóan illett mind a csirkéhez, mind a lágy tojásos galuskához. A nokedli nem volt kemény, sőt, inkább vajpuha volt, a hozzá adott tojás (rántotta) pedig nem lett túlsütve, hanem félnyers volt – ez ellensúlyozta az alapjában véve szárazabb csirkemellet.

A laktató leves és főétel után ismét kézbe vettem a bőr fedésű étlapot, melynek kínálata csalogatja az embert. Desszertnek sajtválogatást szerettem volna narancslekvárral. Kérdésemre a pincér őszinte jó szándékkal beszélt le róla, mondván, nem sok sajt fajta szerepel e fogásban. Helyette a Ruben csokoládé kompozíciót ajánlotta, kandírozott narancshéjjal, mely amúgy is felkeltette az érdeklődésemet. Tekintélyes, levél formájú tányérban kaptam meg a mézzel, és étcsokoládé szósszal lelocsolt kompozíciót – több maggal szórt, ízes tejszínhab ölelte egyik oldalról az egy gombóc csoki fagyiból, csokoládé mousse-ból és még meleg, narancslekvárral töltött csokoládés felfújtból álló édességet, ez utóbbi porcukorral volt hintve. A desszert elemei egyenként is fenséges csokoládé íz-élményben részesítik a fogyasztójukat, együtt azonban remekül harmonikusan nyújtanak a nem kifejezetten édesszájúaknak is édes perceket. Különösen a mousse nyújtott páratlan élményt, mely ránézésre fagylaltnak tűnik, de valójában egy omlósabb állagú, hab szerű, meleg desszert, ami tiszta csoki.

A Ruben a Magyar utcában kissé el van rejtve a külvilágtól, leginkább egy olyan gasztronómiai gyöngyszemnek tekinthető, melynek felkutatásáért dolgozni kell. A sokak számára riasztó klasszikus elegancia itt mellőzve van, helyette a fiatalos küllem dominál - ott létemkor is több fiatal vendég volt. A kiszolgálás közvetlen, barátságos, jogos a tíz százalékos szervízdíj, főleg, hogy az ételek a minőségükhöz, és mennyiségükhöz képest meglepően olcsóak. Három fogás átlagosan 3.500 forintba kerül.