Trendmagazin

A rugalmas telefonoké a jövő

Több világcég is foglalkozik vele

2013.08.22 | Boskovics Bianka

Igaz, ami igaz, a technológia megállíthatatlanul fejlődik, mindig van kereslet az újdonságok iránt. A korábbi miniatürizálást követően, most például a nagyobb felületek hódítanak, ám ha az anyag szemszögéből közelítjük meg a dolgot, nem sok minden változott. Ebből kiindulva új modellek helyeződnek kilátásba.


Salvador Dalí festménye megelevenedni látszik, mikor a hagyományosan rugalmatlan dolgok hajlíthatóságáról esik szó. A legújabb fejlesztések szerint nemsokára olyan mobiltelefonokkal kommunikálhatunk, amelyek nem csupán nagyobb kapacitással, hanem elképesztő rugalmassággal is rendelkeznek majd! Az elképzelések alapján a jövő szupermobiljai képesek lesznek akár az ujjunk köré tekeredni! A Nokia még 2011-ben tervezett a fenti elképzelés nyomán, ma már egyre több és több cég foglalkozik vele.

A versenyzők között sorakozik a Samsung, az LG és a korábban említett Nokia is, de vannak hasonló tervei a Sonynak, a Philipsnek, a Sharpnak, valamint a Toshibának is. A hírek szerint az Apple-t sem hagyta nyugodni az ötlet, máris szabadalmakat nyújtott be e téren. Az előrejelzések azt mondják, a legígéretesebbnek a Samsung és az LG mutatkozik. Hogy hajlékony eszközzel telefonálhassunk, nagy előrelépést jelentettek például a Samsung által nemrégiben piacra dobott OLED (szerves fénykibocsátó dióda) képernyők, amelyek – mint elnevezésükből is kitűnik - nem igényelnek háttérvilágítást. Ezzel kiküszöbölik a hajlíthatóság alapvető buktatóit, könnyebbek, vékonyabbak, energiahatékonyabbak lesznek a készülékek.



A kísérleteknek köszönhetően az LG már 2013-ra bejelentette, hogy rugalmas telefonnal fogja megörvendeztetni vásárlóit! Olyan mobillal kecsegtetnek, amelynek kijelzője minden szögből jól látható, havi 12000 darab kibocsátását tervezik. Amíg a készülődés folyik, izgatottan várjuk, hogy ki ér előbb célba.