Kínában történt a bejelentés
A Versace focistákat öltöztet
10 hozzászólás
Nagy Anna    2011.08.15

Az FC Internazionale csapatát ezentúl a legendás olasz divatház, a Versace látja majd el szebbnél-szebb ruhákkal.


A bejelentésre Kínában, az új Versace üzlet bemutatóján került sor. Donatella Versace az újságírók kérdésére elmondta, cégének nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen neves focicsapattal működhet együtt, így a számukra készített öltönyök is a legjobbak lesznek.


A Versace öltönyöket, ingeket, nyakkendőket és cipőket is készít a neves focistáknak, illetve az Inter vezetésének is. A színvilágot a klubhoz igazítják, így a fekete és antracit öltönyöket sötétkék ingekkel és Versace logós selyemnyakkendőkkel párosítják. A rendezvényen megjelent Lin Peng kínai színésznő, valamint a sztárfocisták közül ott volt Luis Figo, Giampaolo Pazzini és Samuel Eto’o is, akik már az új Versace kollekciót viselték.


Donatella Versace továbbá elmondta, hogy nagyon szeret Kínában tartózkodni, mert az ott élő emberek körében egyre jobban erősödik a divatkultúra, és ebben az ő cégük is szerepet kíván vállalni a jövőben is. "Kína számunkra a legoptimistább hely a világon, a növekedési ütem amit itt látunk, az egészen meghökkentő" - tette hozzá.


Ha szeretnél még többet tudni a Versace divatházról, akkor olvasd el a témában készült összeállításunkat!

Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 47 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!
Mivel az utóbbi időkben egyre gyakrabban esik szó ilyen-olyan módon a bulvármédiáról, ezért úgy döntöttünk, hogy egy asztalhoz ültetjük a Starity és a Trendmagazin vezetőjét.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 8 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Fire
-
2011.08.16. 22:14
10
Jó csapatot választott, csak így tovább!
avatar
Barbie
-
2011.08.16. 20:53
9
mandark: ez a hajszín nem a legjobb és nem kellett volna felfújni az ajkait de ezeket leszámítva nem néz ki olyan öregnek :D:P
avatar
Nora16
-
2011.08.16. 13:56
8
jól áll nekik a Versace :)
avatar
Zelda | Fashion Guru
-
2011.08.16. 11:27
7
Donatella nem néz ki rosszul elég csinos de volt pár plasztikázása ;)
avatar
Karessz
-
2011.08.15. 23:38
6
Olyan soknak nem néz ki azért :P :D
avatar
mandark
-
2011.08.15. 23:29
5
Szandi: tényleg? a fotókon kinéz 60-70nek aztán csak 56. Így jár valaki ha szétműti az amúgy biztos helyes pofikáját :)
avatar
one_girl
-
2011.08.15. 21:36
4
megérdemlik :)
avatar
italianfashion
-
2011.08.15. 19:10
3
Tökéletes választás! Hajrá Inter hajrá Versace! Előre olaszok!
avatar
Szandi
-
2011.08.15. 18:39
2
milyen jól néz ki Donatella :O jól tartja magát..
avatar
Marci20 | Fashion Guru
-
2011.08.15. 17:56
1
Jó ötlet! :)
Dolce&Gabbana 'Metal Aviator' napszemüveg
A Dolce&Gabbana képes újdonságot vinni még az oly sokszor látott "aviator" stílusba is. Ez az alapvetően sportos napszemüveg két változatban is elérhető: fekete-szürke és ezüst-szürke színben is.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A nyolcvanas évek derekán a világ országai fokozatosan demokratizálódtak: Brunei elnyerte függetlenségét, és Uruguay-ban is demokráciát kiáltottak ki a diktatúra helyett.