Maradt az első az InterContinental
A világ vezető hotelláncai
1 hozzászólás
Oroszvári Péter    2011.06.19

Megtartotta vezető szerepét az InterContinental a hotelláncok között, derült ki az MKG Hospitality éves listájából. A brit cég 647 161 szobát kínál a világon az általa üzemeltetett Holiday Inn, Crowne Plaze és InterContinental hotelekben - ugyan tavalyhoz képest nem sokkal nőtt a szobaszám, de így is elég az első helyre.


A dobogó második fokát a Wyndham Hotels foglalta el, 612 735 szobával, de ők jobban fejlődtek tavalyhoz képest, 2,5%-kal több szobát kínálva. A harmadik helyen a Hilton áll, 605 938 szobával, ez 3%-kal több, mint 2010-ben. A leggyorsabban növekvő hotellánc, a Starwood, 5,9%-ot ért el, ám összességében "még csak" a hetedik helyen állnak. Ugyanakkor lenyomták a Best Westernt, ami az egyetlen veszteséges nagyvállalat a láncok közt - 0,4%-kkal csökkent szobáik száma. A legnagyobb növekedést kínai nevek érték el - a 7 Days Group Holding óriási, 71,8%-os növekedést könyvelhet el, míg a Homes Inn 30,1%-osat; s mindezt (egyelőre) csak Kínában működtetett hotelekkel.


Az egyéni hotelcégek közt a Best Western maradt a legnagyobb, 307 155 szobával, ezt követi a Holiday Inn 230 117, és a Marriott 204 019 szobával.

A világ legnagyobb egyéni hoteljeinek listája:

1. Best Western
2. Holiday Inn
3. Marriott Hotels & Resorts
4. Comfort Inns
5. Hilton
6. Holiday Inn Express
7. Hampton Inn
8. Days Inn of America
9. Sheraton Hotels and Resorts
10. Super 8 Motels
11. Courtyard
12. Quality Inns, Hotels and Suites
13. Ramada Worldwide
14. Ibis
15. Motel 6
16. Crowne Plaza
17. Hyatt Hotels
18. Radisson Hotels
19. Home Inns
20. Mercure

Cimkék: hotel , Kína, luxushotel,
Kapcsolódó cikkek
Az okostelefonok, a táblagépek és megannyi más számítástechnikai cikk piacának nagyágyúja, Steve Jobs új, gömb alakú, csészealjra emlékeztető hi-tech központot álmodott meg cége számára.
A jól ismert Reszkessetek betörők! családi vígjáték helyszíneként elhíresült háztól most valódi tulajdonosa 23 év után megválni készül.
Josh Altman, Los Angeles egyik legsármosabb és sikeresebb agglegénye 6 és negyedmillió dollárért adott el egy ingatlant.
Megnyitották a világ legnagyobb mesterséges úszó szigetét Dél-Korea fővárosában, Szöulban.
Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 47 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Fire
-
2011.06.20. 18:18
1
A Hiltonról sokat hallani, nem semmi hogy már megelőzték.
Csíkos Tommy Hilfiger ing
Ha beszereztünk egy kényelmes mokaszint és fehér nadrágunk is van, akkor már csak a megfelelő ingekről kell gondoskodnunk.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Hazánkban kikiáltották a Magyar Köztársaságot, az USA 41. elnökeként beiktatták George H. W. Bush-t, Tim Burton Batmanje pedig letarolta a mozikat.