Megvehető a Nautilus-sziget
Álomsziget luxusáron
16 hozzászólás
Molnár Gergely    2010.10.21

A szóban forgó sziget az Egyesült Államok Maine államához tartozik és az észak-amerikai kontinens keleti partján található, a Penobscot-öbölben. Az élet úgy hozta, hogy ezt a magántulajdonban lévő álomszigetet - amely elsősorban pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas – eladásra kínálják. Rögtön a lényegre is térünk: a Nautilus-sziget ára: 10,6 millió dollár, azaz több mint 2 milliárd forint.


Talán sok, talán nem, mindenesetre vegyük sorra mit is tartalmaz ez a nem mindennapi vételár. Ugyanis nem pusztán egy befektetési céllal vásárolt, majd eladásra szánt, elhagyatott szigetecskéről van szó, hanem egy 37 hektáros varázslatos szépségű növényvilággal bíró, igazi luxusigényeket kielégítő sziget kerül ennyibe. A leírás szerint egy hat hálószobás villa (úszómedencével), egy gyönyörű csónakház, vízparti bár és egy szőlőültetvény(!) is tartozik a szigethez. Valamint több melléképület is található ott, amelyek vendégházként, pajtaként, műhelyként használhatóak.


Természetesen saját kikötője van és 23 különböző csónakot rejt a korábban említett csónakház. A csónakok, a különböző lakberendezési tárgyak, épületek és egyéb ingóságok benne vannak a vételárban. Továbbá egy teniszpálya és kivilágított sétányok is fellelhetőek. A sziget kedvező elhelyezkedése is említésre méltó, Boston, Montreal és New York viszonylag közel van, a többi közelben lévő kisebb városról nem is beszélve. Az öböl vize gazdag élővilággal rendelkezik, homár, kagyló és osztriga lelőhelyeiről híres.


A környék történetéről érdemes tudni, hogy a 17-18. században a sziget stratégiai fontosságúnak bizonyult, ha ugyanis el akart jutni valaki a közelben lévő, forgalmas Castine kikötőbe, akárcsak ma két-háromszáz évvel ezelőtt is kénytelen volt elhaladni a Nautilus-sziget mellett, így hát, aki a kikötőt az ellenőrzése alatt akarta tartani, elkerülhetetlenül a szigetet is uralnia kellett. Mivel Észak-Amerika partjainál hosszú ideje béke van, a sziget stratégiai fontossága már nem olyan jelentős, mint a gyarmatosítások korában.


Ez a csodálatos sziget már több mint 130 éve egyetlen család tulajdonában van, nemrégiben pedig átesett egy nagy, négy évig tartó felújításon. Mindezeket figyelembe véve, nem olyan irreális az ár. Nem túlzás kijelenteni, hogy egy valóságos magánbirodalmat tudhat majd magáénak a szerencsés vásárló.

Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 48 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Hennel Ádám is részt vett azon a rendezvényen, ahol az ország legtehetségesebb fodrászai mutatták be munkáikat.
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Andras74
-
2011.01.29. 13:43
16
Ha a sziget földrajzi elhelyeszkedését (közel Kanadához) és a vegetációját nézzük akkor ott télen nagyon hideg van....nem kéne......
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2010.11.13. 14:41
15
Helyes kis sziget de én nem élnék ennyire messze a civilizációtól.
avatar
crosswind
-
2010.10.22. 23:49
14
Intel: Nagyon sok kisebb sziget kerult az magankezbe a 18. sz.-ban ezen a kontinensen, sok koztuk eleg vitathato modon.
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.22. 23:44
13
második képen lilaakácközös a hangulat :D
avatar
Kitti
-
2010.10.22. 18:04
12
Nagyon tetszika sziget,látszik a fotókon hogy jól karbantartották... :)
avatar
Fire
-
2010.10.22. 15:58
11
Nautilus sziget! Akkor Némó kapitányt is adnak hozzá nem?
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.22. 15:25
10
hát nem! és nagy tiszetelet aki odafigyel egy egész szigetre :D
avatar
kantorjozsef
-
2010.10.22. 15:00
9
Ha azt vesszük hogy mi minden van a szigeten ami érték akkor nem túlzó az ár!
avatar
mandark
-
2010.10.22. 14:41
8
2 milliárd forint minden felszereléssel? aprópénz akkor érte, persze soknak eléggé sok, mihez képest :)
avatar
Athos
-
2010.10.22. 13:58
7
wááá nagyon tetszik :O
avatar
Zoldalma | Fashion Guru
-
2010.10.22. 11:48
6
Nagyon szép sziget!
avatar
intel
-
2010.10.22. 00:38
5
meg nekem az se tiszta hogy jutott ez magánkézbe...
avatar
intel
-
2010.10.22. 00:36
4
jaja :D de arra kíváncsi lennék hogy akik itt laktak azok hogyan éltek... ilyen messze a civilizációtól :/
avatar
Fire
-
2010.10.22. 00:25
3
Tényleg tiszta Far Cry. Még erdő is van. :-)
avatar
intel
-
2010.10.22. 00:20
2
itt valóságban is megtörténhetne a Far Cry sztori :D
avatar
Fire
-
2010.10.22. 00:19
1
Két milliárd forint. Nem semmi. A perselyembe pont annyi van!
- Érdekes cikk ! Csak így tovább!
Elegáns Yoon garbó
A Yoon tervezői elkészítették az idei év egyik legmenőbb garbóját. Ennél a modellnél minden stimmel, hiszen a karcsúsított szabásvonal mellett a színvilág is rendkívül előkelő hatást nyújt.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A folyamatosan kiújuló izraeli-arab konfliktus 1982-ben egy újabb fordulóponthoz érkezett, közben Michael Jackson Thriller című albuma világsikert ért el, Steven Spielberg E.T.-je pedig Golden Globe-ot nyert.