Sokan segítségre szorultak, megmozdult az ország
Árvíz – Összefogás a katasztrófa után
51 hozzászólás
Molnár Gergely    2010.08.01

Idén hatalmas katasztrófa érte hazánkat, az árvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozta a legtöbb kárt, a Bódva, a Sajó, a Hernád és más folyók áradása miatt több ezer embernek kellett elhagynia otthonát, több száz ház dőlt össze vagy vált teljesen lakhatatlanná. A Duna is magas vízállással tetőzött, ismét veszélyeztetve a Margitszigetet és a part mentén élőket. Az áradás okozta vízátfolyás miatt, több nagy forgalmú úton sem lehetett közlekedni és sok települést teljesen elzárt a külvilágtól a rendkívüli árhullám. Azonban a tragikussá vált árvízi helyzet kapcsán kiderült, hogy létezik még Magyarországon egy igen fontos fogalom: az összefogás.

A szokatlanul csapadékos tavasz eredményeként áprilisban, elsősorban Észak-Magyarországon, azon belül is a borsodi térségben eddig példátlan károkat okozott az árvíz. Szintén példátlan módon rengeteg település vált megközelíthetetlenné Borsodban, mint például Ládbesenyő, Abod, Galács, Hernádszentandrás, Andrástanya. Lakóházakat, utakat, nyaralókat pusztított és rongált meg az áradás, rengeteg termőföld került víz alá, sőt Miskolc határában - a Felsőzsolca felé vezető út mentén - egy bevásárlóközpontot is megrongált a kiáradt Sajó. De meg kell jegyeznünk, hogy a hírek szerint szabálytalan módon, ártérre épült a hipermarket, akárcsak sok lakóház számtalan helyen az országban. Ezen épületek tervezői, kivitelezői, tulajdonosai nem törődtek sem a szabályokkal, sem korunk változó időjárási viszonyaival. Már jó néhány éve figyelmeztetnek minket az időjárással foglalkozó szakemberek, hogy hazánk és általában Európa éghajlata változóban van. A meteorológusok szerint, az eddig megszokottól eltérően melegebb, csapadékosabb, szeszélyesebb időjárási viszonyokra kell számítanunk. A sorra megdőlő melegrekordokat és a mostani árvízhelyzetet látva, úgy tűnik helytállóak voltak ezek a jóslatok.

Kiöntöttek a folyók -
Példátlan károk (Fotó: deldunantul.com)
Kiöntöttek a folyók - Példátlan károk (Fotó: deldunantul.com)

Több településen az addigi legmagasabb vízállást jelző mérce sem látszott ki a habokból. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de megállapíthatjuk, hogy ami történt, várható volt. Sajnos azonban a helyi és az országos döntéshozók nem vették figyelembe a különböző szakemberek figyelmeztetéseit – sok polgármester finoman szólva nem állt a helyzet magaslatán - pedig a megelőzés költségei a töredékét tették volna ki a károkénak. A 2010-es árvíz a mezőgazdaságot sem kímélte, termőföldeket, gyömölcsösöket öntött el az ár több megyében is, elpusztítva ezzel az egész éves termést. Nagy érvágás ez az egyébként is nehéz helyzetben lévő hazai termelőknek, jóllehet a sok elöntött termőföld részben, szintén a hanyagság következménye. Ugyanis az ötvenes évektől sok helyen feltöltötték és beszántották a termőföldek mellett húzódó vízelvezető árkokat, figyelmen kívül hagyva a több évszázados földművelési hagyományokat. Valamint a felelőtlen erdőirtás is súlyosbította a helyzetet, számtalan helyen kivágták a fákat a domboldalakon, így akadálytalanul zúdulhat le az esővíz a lakott területekre.

Ám a tragikus helyzet rávilágított arra, hogy hazánkban nem maradnak magukra azok, akik segítségre szorulnak. Sok önzetlen ember segített a védekezésben, hivatásosok és önkéntesek egyaránt pakolták a homokzsákokat. Számtalan civil kezdeményezés jött létre az árvízkárosultak megsegítésére, gondoljunk csak a segélyvonalakra és a jótékonysági koncertekre, az állam is kivette és remélhetőleg még nagyobb mértében ki is fogja venni a részét az árvízzel sújtott területeken élő emberek életkörülményeinek rendezésében. Szemmel látható és reményt keltő volt tehát a gyorsan jött összefogás, különösen a manapság tapasztalható nehéz gazdasági helyzetben. Bízzunk benne, hogy az idei árvíz a jövőben olyan döntések meghozatalára készteti az illetékeseket, amelyek segítségével elkerülhető lesz a folyók pusztításának ilyen mértéke.

Cimkék: árvíz, katasztrófa,
Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 48 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Megszerveztük. Azaz elintéztük, hogy a hazai rajongói közösségek a Trendmagazin segítségével üzenhessenek kedvencüknek. 
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 3 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2010.08.03. 23:59
21
tökéletesen igazad van Toma!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.08.03. 23:58
20
hát..meg az a gond, hgy akiknek a házuk odalett, vele együtt a család "egy része", hiszen csak ott történtek, és ez olyan mintha kiszakítanának egy darabot a szívükből..sajnos...ezt nem lehet pénzzel pótolni...:(
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.08.03. 20:59
19
Így van, Angelina. És persze kell a segítség ilyen helyzetben, de azért szerintem folyton olyanoknak gyűjteni akik valamilyen szinten saját hibájukból is kerültek ilyen helyzetbe...nem tartom a legjobb ötletnek. Főleg az országot ismerve nem kellene sok idő, hogy az összegyűjtött pénzt valaki lenyúlja..
avatar
Angelina
-
2010.08.03. 18:07
18
Jázmina: ezt őzintén szólva én sem értem. Nem egy nagy összeg egy lakás/ház biztosítása, és ha egyszer az életben valami történik (amire megvan az esély egyébként is) akkor legalább valamennyi pénzt visszakapnak.
avatar
jumbo
-
2010.08.03. 13:42
17
Ha egy kicsit is előrelátóbbak lettek volna az emberek akkor ha már ilyen veszélyes helyre épít, legalább biztosítást kössön le... ez a minimum. De úgy hallottam hogy a négyrészének semmi ilyenje nem volt! ROFL
avatar
gabesz21
-
2010.08.03. 13:38
16
aok igazság van az elmondottakban és igaza van Tomának h gyűjteni mindig kéne a pénzeket hogy ha baj van azonnal mehessen a segítség..

avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.08.03. 13:30
15
ez rémes de komolyan. ezek ellen ésszel lehetett volna a legtöbbet tenni.
amúgy megjegyzem, hogy ez ott lett elszúrva, hogy engedélyezték ezekre a helyekre az építkezést. véleményem szerint meggondolatlanság volt, hogy engedélyezték ezeket az építkezéseket. az ember belepi a földet lassan, egyre többen építkeznek, egyre kevesebb az olyan hely, ahol szabadon mehetnek a folyók, nőhetnek a fák, sarjadhat a fű és élhetnek az állatpopulációk..
ha meghagyná az ember a természetet normál formájában, akkor nem zavarna be az ember életébe.. de mi kezdtük, a természet csak visszavág..
ja és semmi de semmi közöm a greenpeacehez és egy egyesülethez és alapítványhoz sem.. de ahhoz az alapítványhoz már igen, akik segítették a bajba esett polgárokat az árvizes időszakban. tudom mekkorák az anyagi és eszmei károk, látom a sok megtört embert. rá kell jönni sajnos, hogy az ember nem áll az élővilág csúcsán.. elpusztíthatja állat, növény, természeti katasztrófa.. egy dolog menthet meg: ISTEN =) ennyi
avatar
urbanjoco
-
2010.08.03. 13:29
14
többször is felhívtam a segélyvonalat! de sajnos az a tapasztalatom hogy az emberek többsége még mindig csak magával törődik! az önkormányzatok meg sokszor azt se tujdák mivan..
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.08.03. 13:20
13
szerintem nem kéne abbahagyni sose a gyűjtést mert mindig lesznek katasztrófák...:(
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.08.03. 13:11
12
Én is nagyon sajnálom ezeket a szegény embereket, de ha tudták, hogy árterület, akkor nem szabadott volna oda építkezni. És ami még furcsa számomra, hogy sokaknak nem volt biztosítása. Egy élet munkájára nem kötni biztosítást szerintem felelőtlenség. De a segítségnyújtás példa értékű volt ez emberek részéről.
avatar
Sarah
-
2010.08.02. 22:02
11
Rendkívül sajnálom ezeket az embereket akiknek megrongálódott a házuk. :( Sajnos nem mindenkinek volt/van biztosítása, nem is tudom ilyenkor mit lehet tenni?
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.08.02. 17:48
10
Az valóban nem volt jó 5let de szerintem sok ember bem is tudta hogy rossz helyre építettek.. :S
avatar
Marci20 | Fashion Guru
-
2010.08.02. 15:29
9
Hát igen, ez elég nagy ballépés volt, de gondolom ezek után már jobban odafigyelnek hogy hova szabad építeni és hova nem.
avatar
Sammy
-
2010.08.02. 13:41
8
Sosincs elég, de azért jó látni hogy össze tudnak fogni az emberk.
avatar
Karessz
-
2010.08.02. 12:32
7
Remélem elég pénz gyűlt össze a bajba jutott embereknek!
avatar
Sammy
-
2010.08.02. 11:48
6
Sajnos ebben az országban sok mindent meg lehet csinálni, aztán ha jön a baj csak néz mindenki. De annak örülök hogy ilyen sokan adakoztak, van is hova adni a pénzt.
avatar
Badboy
-
2010.08.02. 11:19
5
Zsófi én sem értem hogy építkezhettek ilyen helyekre...
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.08.02. 11:09
4
hát...szerencsére a katasztrófa mellett, az emberek képesek nemes cél érdeékében rengeteget adni a károsultaknak, ez annyira nemes dolog és szép, példát vehetne az adakózokról sokan:)
avatar
crosswind
-
2010.08.01. 23:56
3
Szornyu latni ezeket a kepsorokat a hiradasokban. Nem eleg hogy arviz van, de meg az is tetezi a bajt hogy a legszegenyebb telepuleseken a legnagyobb a kar. Hogy fogjak ezek az emberek ujraepiteni az eletuket...?
avatar
Zsofi
-
2010.08.01. 22:57
2
Nagyon nagy hiba volt ártérre építkezni!
avatar
biropeti | Fashion Guru
-
2010.08.01. 22:54
1
"Azonban a tragikussá vált árvízi helyzet kapcsán kiderült, hogy létezik még Magyarországon egy igen fontos fogalom: az összefogás. "

Így van, ezt azt hiszem sokunk megtapasztalta! :)
Csíkos Tommy Hilfiger ing
Ha beszereztünk egy kényelmes mokaszint és fehér nadrágunk is van, akkor már csak a megfelelő ingekről kell gondoskodnunk.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egy egész rovatot szentel a 20. század egyik legemlékezetesebb évtizedének, a legendás nyolcvanas éveknek.