A Borgezie ház minden egyes darabját lábra szabottan készíti
Az ékszercipő: 34 milliós tűsarkú
16 hozzászólás
Ispán Laura    2010.09.02

A Borgezie ház alapítója, Christopher Micheal Shellis több mint 30 évnyi tapasztalattal rendelkezik a különleges ékszerek megtervezésében és kivitelezésében. A tervezés, alkotás iránt érzett szenvedélye ösztönözte arra, hogy az ékszerkészítés számos aspektusát elsajátítsa. A gyémántfoglalás, aranyművesség és órakészítés területén alkotott kiválóbbnál kiválóbb darabokat. Christopher alkotásai között klasszikus választékon felül megtalálhatóak szolid gyémánt berakásos aranyórák, Csillagos Ég kollekció gyémánt gyűrűi, gyémánt mandzsettagombok, valamint számtalan általa tervezett eljegyzési gyűrű. Azonban a képességeinek csúcsát a legutóbbi alkotása jelenti melyet az „örökkévaló gyémánt tűsarkú“- ként aposztrofálnak (Eternal Borgezie Diamond Stiletto). Minden cipő pár a Borgezie ház aranyműveseinek lelkiismeretes kézimunkájával készül arany vagy platinum felhasználásával, pazar módon beborítják 2200 csillogó gyémánttal, melyek együttes súlya 30 karátot tesz ki.


Az első ékszercipő megtervezése és létrehozása három elkötelezett évig tartott, 30 egyedülálló darabból áll, melyek összeállítva, ezt a lélegzetelállító lábéket eredményezik. Micheal munkája kétségtelenül elérte a várt hatást. A lábbeli az abszolút megtestesítője a nőiességnek. A bemutatón a következőt nyilatkozta Micheal: “Az Eternal Diamond Stiletto életre keltéséhez újra kellett álmodni a tűsarkú klasszikus értelmezését. Végeredmény nem egy tűsarkú lett, hanem sokkal inkább egy fantasztikus alkotás, amely elbűvölő, de mindezek mellett praktikus és viselhető is mint legújjabb női ékszer.“


A tökeltességre való törekvés mellett a liliom porzószálai nyújtottak inspirációt, az a letisztult szimmetria, amit egyedül a természet képes élerni. A rendkívül különleges sarok, adja az egész cipő letisztultságának az alapját. A cipő innovatív és szabadalmaztatott karakterisztikája az elmozdítható szív formájú cipő- és saroktalp. Ennek köszönhetően bármikor gyorsan és egyszerűen ki lehet cserélni a talp részeket, amint az elhasználódás legcsekélyebb jelei mutatkozni kezdenek. Természetesen a póttalpakból egész készletet kap a vásárló, mind a mellett, hogy a cég szolgáltatásai között a talpcsere is igénybe vehető.


Tökéletes nyári bálokra, társadalmi jelentősségű esküvőkre, vörös szőnyeges eseményekre vagy yacht partikra, mindazok számára akik megengedhetik maguknak az ilyen jellegű luxus cikkeket. A csillogás garantált minden egyes lépés alkalmával. Ezt a műalkotást viselve senki nem tud elrejtőzni a tömegben, egyedi és feltűnő megjelenést biztosít az erre vágyók számára.

Az ár roppant kifejező, hiszen ezért a 100.000 fontért (megközelítőleg 34,4 millió Ft) nem csupán egy cipőt vesz meg az ember, hanem egy művész remekművét valamint egy utánozhatatlan életérzést is. Híres színészek, focisták, modellek nevei szerepelnek a megrendelők várólistáján. Minden egyes darabot lábra szabottan készítenek ezért elképzelhetetlen bármiféle kényelmetlenség, ami egy átlagos cipőnél gyakran jelentkezik (láb feltörése, kisebesítése).


Mindezeken felül a tervező 1000 évnyi garanciát vállal a termékéért, ezzel is biztosítva a vásárlót. Michael szerint a minőség alapvető karakterisztikája az időtállóság. Ezzel egyet tudunk érteni, hiszen mindannyian szeretnénk, hogy a magunkra költött összegek ne vesszenek el egy idő után, hanem jó befektetésnek bizonyuljanak, olyannak melyek akár egy életen keresztül elkísérnek bennünket. Ez a gyémánt tűsarkű is pontosan ezt a célt hivatott szolgálni. Luxus egy életen át.

Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 48 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Megszerveztük. Azaz elintéztük, hogy a hazai rajongói közösségek a Trendmagazin segítségével üzenhessenek kedvencüknek. 
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 3 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
PaulShark
-
2010.09.10. 00:35
16
Hú de jó, akkor már megyek is, feliratkozok a listára...


...Anyukám örülni fog XD!!!!!!!!!!!!!
avatar
Laura
-
2010.09.10. 00:25
15
Hello Mindenki!

Köszönöm a gratulációkat :)
Az 1000 év garancia... hát a szerencsés utód beválthatja a természetesen akkor is virágzóan működő Borgezie házon. Ha 876 év múlva megy tönkre akkor a szerencsés ük-ük unokahug, akinek természetesen ugyan akkora lába van, mint az ük-ük nagyanyjának lesz az, akinek kicserélik ;)
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.09.09. 10:54
14
Paulnak igaza van mondjuk...de ez lehet hogy marketinges fogás..hiszen ha 1000 év garanciát adnak...az egyfajta szóhasználat lehet a minőségére :) de cska tipp volt
avatar
PaulShark
-
2010.09.08. 11:55
13
Hu... Most olvastam csak el a cikket. 1000 év...? És azt ki várja meg? Na, és ha 876 év múlva tönkre megy, kicsodán hajtsam be? Míg valaki nem ad magyarázatot, nem veszek anyukámnak!!! =)

Gratulálok a cikk írónak!
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.09.03. 17:05
12
1000 év gari nem semmi :O
avatar
Zoldalma | Fashion Guru
-
2010.09.03. 13:25
11
Na attól hogy valaki nem ír sok szmájlit még nem lesz borús a komment.
A cipő valóban gyönyörű, egy műremek!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.09.03. 09:53
10
csak azért gondoltam mert soxor írsz hangulatjeleket, de akkor rosszul gondoltam
na majd az ösztöndíjamból megveszem Neked ezt a cipellőt :P
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.09.02. 22:30
9
baj? miért? =O
nincs baj?
miért volna baj?
ezt a cipőt nekem találták ki ez nem baj, az ára, na az már baj...
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.09.02. 20:54
8
ekkora garanciával tényleg szeritnem csúcsott döntöttek :)

Adri valami baj van? :(
avatar
Bonanza
-
2010.09.02. 18:38
7
Ezer év garancia?? Ilyet se gyakran olvasok.
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.09.02. 18:00
6
Mintha nekem találták volna ki :)) És még arany is :)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.09.02. 17:19
5
igen ez sastre cipő..
avatar
suvitomi
-
2010.09.02. 16:59
4
ez nem semmi kis lábbeli :)
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.09.02. 16:41
3
pont írni akartam, hogy Sastre kisasszony lábán jól mutatna :P
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.09.02. 13:30
2
hát igen.. ez olyan adris..
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2010.09.02. 12:40
1
gyönyörűszép!!!!
Anyagában kockás D&G zakó
Az itt látható fekete modell talán az idei D&G kollekciók eddigi legjobb ár/érték aránnyal rendelkező zakója.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Ebben az évben jelent meg a nagy sikert aratott Ford Thunderbird, valamint ekkor dobták piacra Madonna első önálló lemezét is.