Az Andrássy út pénteki
forgatagában loholva ritkán érünk rá gyönyörködni a szebbnél
szebb üzletek kínálatában. Az Ermenegildo Zegna impozáns
kirakata azonban óhatatlanul megállít egy pillanatra, s ez a
másodpercnyi pausa elegendő annak felismerésére, hogy a
nagybetűs Divat legfelsőbb régióiba érkeztünk. Belépünk.

Figyelmünket egyből
megragadja a szalon letisztult enteriőrje. A minimalista
stílusú berendezés minden részlete kifinomultságot sugároz.
A törtfehér felületek hűvös eleganciáját a mélybarna
faelemek és bútorok teszik barátságossá, a króm berakások és
ruhafogasok pedig a legmodernebb belsőépítészeti divatot
követik, ezáltal a luxus érzése párosul a fiatalos
lendülettel, hiszen a szalonbelsőnek tökéletesen tükröznie
kell a Zegna üzleti filozófiáját is.
Nem sokaknak adatik meg, hogy az őszi-téli kollekcióval
együtt érkezzenek meg egy luxusüzletbe, de magazinunknak ez
is sikerült, így bepillantást nyerhettünk a Divat kulisszái
mögé. Amíg a (helyzetből adódóan) rendkívül elfoglalt, de
annál készségesebb üzletvezetőre, Magyari Tamásra vártunk,
alkalmunk nyílt szemügyre venni az új trendet is. A nyár
rikító színei után a téli kollekció kifejezetten
visszafogottnak tűnik. Az időjárás változásához igazodva az
élénk színeket fölváltják a sötét árnyalatok: a minimális
bordó mellett jellemzőbb a kék, a szürke, a legdominánsabb
pedig a fekete.

A kabát-divat nem sokat
változik, a 7/8-os, illetve 3/4-es fazon maradt, ez utóbbi
kifejezetten a Zegna design-termékeire jellemző. A hosszú,
térd alá érő kabátot felejtsük el! A Zegna idei
felhozatalában megjelenik a kétsoros gombolású kabát,
illetve több katonai-jellegű, rendkívül fiatalos darab is.
Ahogy azt később Magyari Tamástól megtudtuk, a top class
kabátok egyre inkább felöltő-jellegűek, hiszen a trend
részben a mérsékelt olasz télhez igazodik, ezek azonban nem
nagyon tartják a hőt. Ha igazán meleg darabra vágyunk tehát,
akkor a Zegna sportkabátjai közül válogassunk.
A komorabb színvilág megjelenik a nyakkendőkön is. Míg idén
mind a széles, mind a vékonyabb fazon divatos, a színek
kevesebb választást hagynak. A Zegna azonban valódi
luxusmárkához méltóan hidalja át a problémát: a sötét
árnyalatokon belül fantáziadúsan lavírozik, így a szürke, a
kék és a fekete összes árnyalatában, különböző anyagokból,
többféle mintázattal készítenek nyakkendőket. Ez a
változatosság jellemző a cipőknél is. A gyönyörűen
kidolgozott, finom vonalak nem csupán mesés látványt
nyújtanak, hanem a kényelmet is szolgálják. Az ultraelegáns
krokodilbőr cipő mellett pedig mindig megtalálhatjuk a
sportos szabású modelleket is.

Míg a látvány és a
kellemes zene bódulatában nézelődünk, meg is érkezik Magyari
Tamás, aki bevezet bennünket a Zegna izgalmas világába. Az
Ermenegildo Zegna egykor kis családi vállalkozásként indult,
mára azonban igazi luxuskategóriájú márkává nőtte ki magát.
Sok sorstársával ellentétben azonban máig alapvetően családi
vállalkozásként működik, jelenleg a negyedik Zegna generáció
keze alatt. Bár kevesen tudják, a márka első sorban az
alapanyaggyártásáról híres. Különleges gyapjúfeldolgozási
technikájuknak köszönhetően a világ legnagyobb
luxus-alapanyaggyártóivá váltak, egy-egy Zegna gyapjútermék
szálmérete 13-15 mikron. (Összehasonlításként: egy hajszál
átlagos vastagsága 60-60 mikron!) Természetesen a ruhák
gyártásánál is saját anyagból dolgoznak, így garantált a
100% Zegna minőség.
Tamás elmondja, az öltönyök közti differencia is lehet
olyan erős, mint például autók között, s bár kívülről nem
olyan szembetűnő, aki hordja, egyértelműen érzékeli ezt a
különbséget. Amikor a magyarországi üzlet saját
filozófiájáról kérdeztük, elmondta, alapelvük, hogy nem
ruhát cserélnek pénzre, hanem a ruhával együtt valami
különleges pluszt is adnak. Ezt a vevő már a tükör előtt
sejti, de igazán csak a ruha viselése közben ismeri fel.
Természetesen nem hanyagolják el az eredeti Zegna filozófiát
sem: a legmagasabb minőség előállítása mellett központi elem
a szolgáltatás. Sajnos ez Magyarországon nem annyira
jellemző, mint nyugaton, de a Zegna rendkívül fontosnak
tartja, hogy itthon is meghonosítsa ezt a vevő-központú
szemléletet. Így minden egyes darabot méretre igazítanak,
sőt, igény szerint személyre szabott öltönyt is
varrathatunk. Ez utóbbi azonban természetesen drágább a
konfekció-darabnál, mert amíg a konfekciót professzionális
gépek, számítógépes vezérléssel gyártják, az egyedi darabok
a szabástól a vasalásig kb.140 ember kezén mennek át, ami
értelemszerűen maga után vonja a munkaerő
többletköltségét.

Ez a vevőorientált
gondolkodásmód jelenti a Zegna sikerének egyik kulcsát. A
másik sikerrecept pedig az, hogy egy üzletben három-négy,
egymástól szélsőségesen elkülönülő design-vonalat is
megtalálhatunk. A legelegánsabb (és egyben a legdrágább)
stílus a sartoria, ami kifejezetten üzleti luxusviselet. A
második, az ún. upper-casual, sportosan elegáns, de drága
anyagokból készül, mint irha és a Zegna igazi specialitása-
a kasmír. A harmadik markáns vonal a rendkívül fiatalos,
szűk szabású Z Zegna, ami Tamás elmondása szerint a vékony,
magas alkatú férfiaknak áll jól, de a korhatár nagyon
rugalmas: a huszonévesektől kezdve a filigrán ötvenesekig
bárki viselheti. A Z Zegna az Ermenegildo Zegna talán
legnépszerűbb irányzata, amibe jócskán belejátszhat, hogy
akár 50%-kal olcsóbb a sartoriánál. A negyedik vonal a
sport, illetve szabadidőruházat, amiről megtudhattuk, hogy a
Zegna valójában csak “mímeli” a sportot, hiszen
nem célja a professzionális sportszergyártókkal versenyezni.
A Zegnánál tehát a sportruházat azokat a sikkes darabokat
jelenti, amit az ember sportolás előtt, vagy után visel, nem
a sporttevékenység közben. Ezek legfőbb jellemzője a
kényelem, a lezser fazon, és a garantáltan hibátlan
megjelenés hétvégén is.

A magyarországi
divatról Magyari Tamás elmondta, itthon sokan azért nem
hordanak öltönyt, mert nem alakult ki a kultúrája, leginkább
munkaruhaként tekintik, így nem csoda, hogy nem is tudják,
hogyan kell viselni. A Z Zegna nagy előnye, hogy a
többségében fényes, már-már party-jellegű darabok viselése
közben a fiatalok megtanulják a helyes arányokat, hogyan
kell a pozitívumokat hangsúlyozni, az előnytelen
adottságokat elrejteni.
A beszélgetés közben kiderült, hogy a legújabb felmérések
szerint állásinterjún a szakmai tudás kb. 7%-ban
befolyásolja a döntést, míg a küllem és a megjelenés
36%-ban! Nem mindegy tehát, hogy milyen benyomást keltünk
magunkról. Ráadásul a napi teljesítményünk is nagyban múlik
a megjelenésünkön, azon, hogy hogyan indultunk el otthonról,
és mennyire érezzük magunkat magabiztosnak abban, ami
rajtunk van. Nem csoda tehát, hogy Magyari Tamás közkedvelt
mottója így hangzik: “Önbizalmat árulok”.
.jpg)





















