Trendmagazin

Az örökmozgó: Istenes Bence

A CSISZ műsorvezetőjével beszélgettünk

2012.05.09 | Bánhidi Dóra

A műsorvezetést szerintem neki találták ki! Mióta csak ismerem egyfolytában pörög, egy helyben képtelen megülni, és mindig valamilyen mókán töri a fejét. Egy biztos, az osztályfőnöke nem szívesen lettem volna! Az viszont tagadhatatlan, hogy imádja a szakmáját, sok kreatív ötlete van, és pár év múlva akár az RTL Klub egyik jelentős műsorvezetője lehet... de addig egy kicsit még komolyodnia kell.

A fotókat Kiss Péter Attila készítette magazinunk számára

Mióta szerettél volna műsorvezető lenni?

Nem tudom mikor fogalmazódott meg bennem ez a dolog…nyílván apukámtól kaptam ezeket az impulzusokat, hiszen ő régóta ebben a szakmában dolgozik, de azt még nem tudtam, hogy nekem is van-e érzékem hozzá. Arra volt lehetőségem, hogy az ő autós műsorába készítsek kisebb interjúkat, de az első komoly dolog a Viva Tv volt. Jelentkeztem egy castingra, ami két hónapig tartott, végül engem választottak, és ott dolgoztam először műsorvezetőként két és fél évet.

Mit köszönhetsz a Viva Tv-nek?

Ott jöttem rá, hogy ez a szakma nekem való, és hogy hosszú távon szeretnék ezzel foglalkozni! Rengeteg rutint köszönhetek neki, hiszen sok műsorban kipróbálhattam magam, és hát tulajdonképpen a Viva Tv fedezett fel engem!


Milyen műsorokat szerettél ott a leginkább?

A Megállót nagyon szerettem, éveken keresztül vezettem azt a műsort. Nagyon jó volt találkozni azokkal a fiatalokkal, akik néztek engem a tv-ben. Ezeken a forgatásokon elmondhatták a véleményüket, átadhatták a szeretetüket, bejártuk az egész országot a stábbal. Aztán ott volt az Interaktív, amiben azt szerettem, hogy az egy élő műsor. A mai napig sokkal jobban szeretem egyébként az élőt, mint a forgatott anyagokat. Abban a két órában rengeteget lehetett őrültködni, sok impulzus ért, folyamatosan cserélődtek a vendégek, különböző témákat dolgoztunk fel a lehető leginteraktívabb módon. Egyébként minden műsornak megvolt a varázsa. Amit nem szerettem, az a Viva Chart Show, mert ott egy előre megírt szöveget kellett felmondani súgógépről. Azt se nagyon bírom, ha nem térhetek el az adott szövegtől, de itt ráadásul még egy helyben is kellett állnom…én ennél sokkal hiperaktívabb vagyok.

Apukád, aki ugye már sokkal tapasztaltabb, mint te, eleinte mennyire koppintott a fejedre, ha látta, hogy valamit nem jól csináltál?

Apu a mai napig megnézni a műsoraimat, és tényleg sokat segít. Eleinte volt, hogy egy órán keresztül mondta nekem a véleményét és a javaslatait, mára már szerencsére ez néhány mondatra redukálódott Ő egy picit visszafogottabb és átgondoltabb, én pedig általában nem gondolom túl a dolgokat, hirtelen reagálok, sokszor pimaszul. Sokan vannak, akik véleményt alkotnak, de általában nem a jóindulat vezérli őket. Apukámról tudom, hogy ő csakis azért lát el tanácsokkal, hogy fejlődjek.


A Viva Tv után hogy sikerült az RTL Klubot megugrani? Az a csatorna azért már nagyobb falat!

A habitusomból adódóan szeretek mindig új kihívásokat kapni. Mondjuk azt, hogy van egy tíz részből álló műsor. Az elején ugye még nagyon új minden, ismerkedsz a műfajával, bele kell tanulni. Aztán egy idő után már magadénak érzed azt a műsort, el kezded élvezni, majd eljön az a pont, amikor azt mondod, hogy már jól csinálom, rutinból is megy, és elég, kell valami más, hogy megint tanuljak és fejlődjek. Ezt éreztem a Viva Tv-vel kapcsolatban is. Nem indultak új műsorok abban az időben, ugyanazt csináltam egyfolytában, és nem akartam belefásulni. Tulajdonképpen közös megegyezéssel hagytam ott a zenecsatornát, a szerződésem is pont lejárt.

Nagy szerencsém volt, hogy ezelőtt pár hónappal keresett meg az RTL Klub, hogy tartanak egy castingot a Való Világ 4 egyik műsorával kapcsolatban. Két fordulós volt a válogató, aminek a végén a Mádai Vivient és engem választottak ki a Neked Való című élő műsor vezetésére. Két hónap után pedig megkeresett az RTL Klub, hogy szeretnének velem egy hosszabb távú szerződést kötni, tehát kötelezzem el magamat a csatorna felé… azóta pedig itt vagyok!


A „Neked Való” mennyire volt neked való?

Amikor a korábbi Való Világok futottak az RTL Klubon, akkor én nem néztem őket, hiszen tíz évet kint éltem Németországban, így nem tudtam milyen ez a műsor valójában, de nagyon élveztem. Sok új, és jó szakemberrel ismerkedtem meg, egy nagyon jó kis csapat alakult ki körülöttem, akikkel sok időt töltöttem együtt, hiszen ez egy napi program volt. A szerkesztőségben mindig jó hangulat volt, sokat nevettünk, adtuk egymás alá a lovat, az élő adás közben is ugrattuk egymást. Nekem ez az összhang nagyon fontos! Maga a műsor is nagyon szórakoztató volt egyébként, tetszett, hogy akik szerepeltek benne, az utca emberei, azok vállalták a véleményüket, mi pedig próbáltunk még több humort belevinni különböző feladatokkal. Nagyon tudtam élni abban a műsorban!

Van olyan műsorvezető, aki azt szereti, ha a szerkesztő odaad neki egy kész adásmenetet, amit ő aztán szépen feldolgoz, de te nem ilyen vagy!

Szeretem, ha részt vehetek a szerkesztésben és együtt dolgozhatok a csapattal. Szerintem úgy lehet igazán jó az a műsor, amit én vezetek, ha minél többen ötletelünk rajta és rám is szabják az adott anyagot, amiben szívesen segítek. Sőt, az adások végén szükségem van arra, hogy megkapjam a visszajelzéseket, hogy miben voltam jó, vagy épp miben kell még változtatnom, hogy tanulhassak a hibáimból.


Most éppen miben dolgozol?

A CSISZ műsorvezetője vagyok, ami a Csillag Születik háttérműsora a Cool Tv-n. Ez is egy beszélgetős műsor, amiben most, hogy már a döntők zajlanak, a tehetségkutató szereplői a vendégeim általában, de itt lesznek majd a családtagok, a zsűri, és az aktuális sztárfellépők is. Miközben zajlik az élő műsor, én már folyamatosan interjúkat készítek a döntősökkel, ahogy lejönnek a színpadról, a végén pedig átbeszéljük velük a tapasztalataikat a stúdióban.

Ezzel a műsorral mennyire tudsz együtt élni?

Nekem a Való Világban is megvoltak a kedvenceim, akiknek nagyon szurkoltam, és itt is megvannak. A Csillag Születikben a zsűrit is nagyon szeretem! Imádom Hajós Andrást, Hernádi Juditot, egy nagyon érdekes és új karakter Puzsér Róbert, aki egy teljesen új színt visz a műsorba, Pokorny Lia pedig nagyon édes teremtés. Már csak miattuk is érdemes nézni a műsort, de a döntősök között is vannak olyanok, akiket valamiért a szívembe zártam.


Milyen lenne a nagybetűs „Álom műsorod”?

Nekem az volt a vágyam, hogy bekerüljek a Viva Tv-be, onnan pedig az RTL Klub-ba, ez teljesült is. Tudom, hogy manapság a televíziós szakma is nagyon kiszámíthatatlan, egyre kevesebb műsor indul, de bízok benne, hogy a csatornám hosszú távra tervez velem. Az álom műsorom pedig mindenképpen valamilyen szórakoztató műfajú lenne. Olyan, ami nem sablon, ahol kitalálunk valami eredetit, ahol pluszt adunk az embereknek, és mondjuk egy esti programmal fel tudjuk dobni a hétköznapjaikat. Fiatalos, lendületes és pimasz, mint amilyen én vagyok.

A CSISZ-en kívül mivel foglalkozol még mostanában?

Szerencsére sok felkérést kapok, hogy vezessek műsort különböző rendezvényeken, amiket azért is szeretek, mert más emberekkel ismerkedhetek meg, és sokat utazhatok, imádok vidéken lenni. Van olyan, hogy csak beülök a kocsiba és levezetek akár 100 km-t, hogy mondjuk egy vidéki csárdában ehessek. Egyszerűen imádom azt a közeget, más a mentalitása azoknak az embereknek, akik ott élnek. Most focizni is elkezdtem újra, másfél év kihagyása után végre leigazoltam egy kőbányai csapathoz.

Ami még nagyon leköt mostanában, az a saját cégem. Ez egy olyan vállalkozás, ami a médiával kapcsolatos tapasztalataimat ötvözi azokkal a szakemberekkel, akikkel szeretek együtt dolgozni. Műsorgyártással és rendezvényszervezéssel foglalkozunk…ha például meghívnak egy rendezvényre műsort vezetni, akkor nem csak én tudok menni, hanem a csapatom is, így például akár egy kisfilmet is tudunk forgatni az adott eseményről.


Ha jól tudom egy tábort is szerveztél tavaly télen?!

Igen, ez egy fiataloknak szóló, közösségépítő tábor volt, ami idén nyáron is lesz. Egyszerűen csak azért indítottam ezt a kezdeményezést, hogy sok fiatal gyűljön össze, ismerjék meg egymást, szerezzenek barátokat, alakuljanak ki szerelmek…ez igazából onnan jön, hogy én is imádtam táborba járni. Aztán megtapasztaltam, hogy a média világa nagyon érdekli a fiatalokat, ezért a nyári táborban már erre is nagyobb hangsúlyt fektetek. Arra gondoltam, hogy napokra lebontjuk majd a műsorgyártás folyamatait, és mindig az adott szakemberek vezetik majd be a résztvevőket a különböző tevékenységi körökbe pl.: szerkesztés, kamerázás, vágás... stb. Így jobban beleláthatnak majd, hogy valójában hogyan működik ez a világ, a pozitív és negatív oldalaival együtt, reálisabb képet kaphatnak és eldönthetik, hogy tényleg ezzel szeretnének-e majd foglalkozni. Ezen kívül természetesen sok vidám és szórakoztató programot is kitaláltam már! Idén egyébként július 24-27-ig lesz a tábor, Tarján.