Saját üzleteikben kerültek hátrányos helyzetbe a hongkongi vásárlók
Bocsánatot kért a Dolce & Gabbana
21 hozzászólás
Oroszvári Péter    2012.01.19

Elnézést kért a hongkongi emberektől Dolce & Gabbana: a vádak szerint a kínai és külföldi vásárlókat előnyben részesítik az itt lakókkal szemben.

Az események kirobbanásának oka nem tűnik túl komoly dolognak, de ha belegondolunk, valóban furcsa: nem engedték a helyi vásárlóknak fotózni Hongkong legnagyobb Dolce & Gabbana üzletét – a külföldieket és kínaiakat viszont igen. A megkülönböztetettség ellen egy Facebook oldalt hoztak létre, melyhez több, mint tizenháromezren csatlakoztak, ám a divatcég elutasította a vádakat. A gond csak az, hogy a biztonsági őrök tettei mellett a tiltást jelző tábla kint volt a kirakatban: miután ez eljutott a helyi sajtóhoz, több száz fő gyűlt össze tüntetni az üzlet előtt.


Ezt természetesen már nem háríthatta el a Dolce & Gabbana: „Megértjük, hogy a Canton Road-on található üzlet előtt kibontakozó események oka megsértette a hongkongi lakosokat, ezért szeretnénk szíves elnézésüket kérni.”


Kína fejlődésének köszönhetően a hongkongi luxusüzletekben is főként kínaiak, valamint a nyugatról érkező turisták vásárolnak. A helyiek viszont ellenére vannak a nyugati divatcégek egyeduralmának a piacon, főként, ha így bánnak velük. A bocsánatkérést is rengetegen utasították el a Facebook oldalon: „Nem fogadjuk el a D&G sajnálatát – hiányszik belőle az őszinteség. Mindenkinek írnia kéne erről az Európai Uniónak, és jóvátételt követelni rasszizmus vádjával.” – írta egy felhasználó, Netizen Eric Lo. A kínai vásárlók viszont nem tudnak mit tenni ebben a kínos helyzetben: „Szerintem az itteni emberek kicsit túlreagálják a dolgot, de gondolom ez a természetes reakció.” – nyilatkozta egy férfi egy tévécsatornának.


A tömeg ugyan feloszlott, de a hongkongi emberek még mindig szeretnének egy tisztább bocsánatkérést – s persze egyenlő bánásmódot.

Kapcsolódó cikkek
Kína egyre nagyobb felvevőpiaca a különféle luxuscikkeknek, egy most készült felmérés azt kutatta, hogy vajon melyek azok a márkák, amiket a vagyonos kínaiak a legszívesebben vásárolnak ajándékozás céljából.
A Versace for H&M első kollekciója nagy sikert aratott, így egyértelmű volt, hogy 2012-ben is megjelenik néhány divatos ruha az olaszok egyik legemblematikusabb brandjétől.
Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 48 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
lacko
-
2012.01.27. 20:30
21
ezeknek sincs jobb dolguk mint ilyenekért tüntetni..... máshol a fizetések csökkenésért szoktak utcára vonulni nem ilyen kis szar ügyek miatt...
avatar
gepszij
-
2012.01.23. 19:10
20
azér az a tábla ötletes :D
avatar
Csili
-
2012.01.23. 11:01
19
mi lenne nekik a tiszta bocsánatkérés?? -20% kupon?
avatar
zsu
-
2012.01.22. 19:08
18
ez nem semmi..
avatar
selena
-
2012.01.22. 10:11
17
úristn...
avatar
donvito
-
2012.01.22. 00:40
16
Ezért ekkora tömeg ment tüntetni? :DSXD
avatar
Oliv3r
-
2012.01.21. 23:18
15
Chello: nem ez van a cikkben de mind1 :D

avatar
tSas
-
2012.01.21. 16:57
14
Ez komoly?
avatar
petra19
-
2012.01.21. 10:05
13
panna: sztem is :S
avatar
Walther | Fashion Guru
-
2012.01.20. 21:13
12
Jó nagy tömeg összeverődött! Én ilyenért biztos nem mennék ki tüntetni, ez nem olyan súlyos "jogsértés" szerintem, de megértem hogy zavarja őket a diszkrimináció.
avatar
panna
-
2012.01.20. 19:09
11
Ez eléggé kínos! Nem hiszem hogy a központi D&G tudott volna róla, de most biztos elég pipák valakire :)
avatar
gepszij
-
2012.01.20. 18:13
10
De miért nem engedik? mi ennek a háttere??
avatar
mandark
-
2012.01.20. 17:56
9
Hongkong. Hongkongiakat nem engedik, kínaiakat igen. Elolvastad a cikket?
avatar
Chello
-
2012.01.20. 17:43
8
Ez Kínában történt, nem véletlen.. Szerintem nem a logót fotózták hanem a ruhákat próbálták, hogy aztán másolatot csinálhassanak.. Ott gyakran előfordul, ki is dobják általában őket az üzletből.
avatar
Marcipan
-
2012.01.20. 12:11
7
mandark: Nekem is a nagy logó tűnt fel, ilyet még sehol sem láttam! :O
avatar
urbanjoco
-
2012.01.19. 23:26
6
nagy tömeg az üzlet előtt!
de nem vásárolni akarnak!
avatar
erick
-
2012.01.19. 23:24
5
MEGŐRÜLTEK A KIS FERDESZEMŰEK??
avatar
Attilaa | Fashion Guru
-
2012.01.19. 23:09
4
Ezeknek sincs jobb dolguk mint a fényképezés jogáért tüntetni...röhely
avatar
mandark
-
2012.01.19. 21:44
3
nashi: elsősorban az utcafrontot nem engedték fotózni, merthogy az a D&G tulajdona. Ez manapság rengeteg helyen így van, nem csak pl egy ruhaüzletnél - itt sem a fotózáson van a hangsúly, hanem hogy miért szabad valakinek, másnak meg miért nem. Mindenesetre, ha látnék egy ekkora logót, én is lefotóznám, a környékemen csak a teszkónak van ekkora falfelülete :)
avatar
nashi
-
2012.01.19. 21:35
2
ezt nem értem! mit akartak fotózni az üzleten? érdekes én még nem láttam senkit úgy vásárolni h közben fotózgat, de ebből ilyen nagy ügyet csinálni..phhhhh
avatar
Fannika13
-
2012.01.19. 20:41
1
jesszus ez komoly? vihar egy pohár vízben :S:S:S
Fullextrás Dolce & Gabbana öltöny
A Raffaello Networknek hála befutott a szezon legmenőbb, legfeltűnőbb öltönye. Hogy melyik márkáról van szó? Természetesen a Dolce&Gabbana jelentette meg ezt a 100% gyapjúból készült, nagyon fényes kék öltönyt.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A nyolcvanas évek derekán a világ országai fokozatosan demokratizálódtak: Brunei elnyerte függetlenségét, és Uruguay-ban is demokráciát kiáltottak ki a diktatúra helyett.