Hetven éve a levegőben
Breitling Chronomat B01
5 hozzászólás
Kirschner Dávid    2010.11.05

Tavaly jelentették be az azóta már sorozatgyártásban kapható új, a Breitling saját B01-es szerkezetével hajtott Chronomatot. Az 1940 óta, vagyis éppen 70 éve gyártott Chronomat modell sok változáson esett át az évek során, míg mára a svájci gyártó legelismertebb darabja lett.

Itt a Breitling Chronomat B01
Itt a Breitling Chronomat B01

A Chronomat a második világháború éveiben született, melyet akkor egy most már a Navitimeren használt matematikai lünettával gyártottak. Az első modellek a mostani Montbrilliant-hez hasonló módon, két segédszámlappal, és egy centrál indikátorral készültek. Az 1960-as években a Chronomat volt a világ első automata kronográfja, majd a nyolcvanas években újjászületett egy másik formában, pilóta óraként, de a logaritmikus lünetta nélkül, az olasz katonai órák dizájn elemeivel. 1984-ben jelent meg az a formavilág, mely napjainkig meghatározza a modell megjelenését (például a markáns, „rider tab” nevű ráma) és ebben az időben született meg a döntés, hogy Breitlingekbe először használják a Valjoux 7750-es szerkezetét.

Még mindig nagy kedvenc a
Chronomat Evolution
Még mindig nagy kedvenc a Chronomat Evolution

2004-ben hozták ki a B01-es mellett továbbra is gyártott Chronomat Evolution-t, mely az elmúlt évek legnépszerűbb, és szakmailag is a legelismertebb modellje. Mérvadó az önfelhúzó kronográfok között, ugyanis minden darabját COSC certifikációval adják el. A B01-et a svájci gyártó az Evolution evolúciójának szánta, ugyanis ezt már nem Valjoux, hanem a Breitling saját gyártású szerkezete hajtja meg – ez pedig a névadó B01. A 43,5 milliméter átmérőjű tok polírozott és igen masszív, mintha az egész óra egy darabból lenne kimunkálva, mely egyébként acél, acél és arany, illetve rozé vagy platina anyagú lehet. Az acél verzió ötszáz méterig, az arany száz méterig vízhatlan. Az egyszínű, középen négyzet alakban mintázott számlap több színű lehet, ilyen a fekete, szürke, barna, fehér, kék, vagy gyöngyház. A szíj lehet bőr (alligátor is), vagy a tok anyagához igazodva acélból, acélból és aranyból, vagy teljesen aranyból készülhet, emellett kapható még kaucsuk szíjjal is. A 47 köves saját szerkezet képes a másodperc egynegyedének mérésére, illetve van benne 30 perces és 12 órás összesítő. A dátum ablak ebben az esetben is a négyes és ötös között bukkan elő a számlapból, az óra üvegezése karcmentes zafírkristály. A nem átlátszó hátlap minimalista módon csak egy nagy, igényesen kimunkált Bretiling logót mutat, és néhány információt a modellről.

Többféle számlappal és szíjjal
kapható a B01
Többféle számlappal és szíjjal kapható a B01

A B01-es belseje teljesen lecserélődött, hiszen saját szerkezet lett a szíve, viszont külsőleg csupán a számlap, és a ráma elrendezésében hozott újat. A modellt hazánkban – a felhasznált anyagoktól függően – másfél millió forinttól lehet megvásárolni acél verzióban, kaucsuk szíjjal. Az acél verzió 1,7 millió forint, az arany ennek többszöröse.

Cimkék: Breitling, karóra, luxus,
Legfrissebb hozzászólások
110
Iszak Eszter imád más...
bigyo92, Ma, 14:11
1
Elismerés a Porsche Design...
Badboy, Ma, 13:18
4
Elkészült a Hyde Park...
sunshine, Tegnap, 21:33
10
100 példányban jön az...
andy, Tegnap, 19:36
2133
KStew legdurvább pillanatai
Sarah22, Tegnap, 18:34
20
Aulani – a Disney új...
Sarah22, Tegnap, 18:30

Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 48 hozzászólás
Ma sok más érdekesség mellett egy kitűnő interjút is készítettünk valakivel, akit szerintem nagyon kedvel a közösség többsége. Hogy ki ő?
HÁ,
1 hónapja
- 15 hozzászólás
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
Mivel az utóbbi időkben egyre gyakrabban esik szó ilyen-olyan módon a bulvármédiáról, ezért úgy döntöttünk, hogy egy asztalhoz ültetjük a Starity és a Trendmagazin vezetőjét.
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.11.07. 09:36
5
Tényleg jobb mint a régi!
avatar
Balumsn
-
2010.11.05. 22:03
4
Kivancsi leszek hogy par ev mulva melyik modell lesz a sikeresebb..
avatar
tSas
-
2010.11.05. 20:23
3
Nagyon szép ez az új Breitling, főleg az arany-acél tetszik a bőrszíjjal!
avatar
Athos
-
2010.11.05. 17:01
2
Annyi jó órát mutattok be hogy csak kapkodom a fejem! Múltkor beleszerettem a Superocean Heritage-be, most meg ezért vagyok oda! :-O
avatar
biropeti | Fashion Guru
-
2010.11.05. 16:52
1
Nekem nagyon tetszik a B01, jó hogy "modernizálták" ezt a modellcsaládot is.
Salvatore Ferragamo 'Boston' utazótáska
A Salvatore Ferragamo márka talán nem túlzottan ismert hazánkban, ám nyugodt szívvel ajánlom termékeiket.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egy egész rovatot szentel a 20. század egyik legemlékezetesebb évtizedének, a legendás nyolcvanas éveknek.