Roberto Cavalli 2010 őszi kollekció
Divat a Wild Life jegyében
70 hozzászólás
Szabó Adrienn    2010.10.10

Az idei év során is állati kollekcióval robbant be a Roberto Cavalli. A szó legszorosabb értelmében állati a kollekció, ugyanis a fő minta a leopárd, a tigris, a zebra és a bűvös Cavalli kígyó. A másik irányzat -a többi céghez hasonlóan – a military, melyet Mr. Cavalli a sajátos, egyedi stílusában készített el. Vessük magunkat a dzsungel, a szavanna és az esőerdők színes világába!

FÉRFI KOLLEKCIÓ

Gyors helycserés támadással a férfiaknak szóló résszel kezdeném, most az övék az elsőbbség. Már csak azon okból fakadóan is, hogy az idei kollekcióból magazinunk kedvenc darabja egy férfiruha. Vegyük szépen sorba Mr. Cavalli mit kínál idén az erősebbik nemnek.


A domináns színek az okker, a piros, a szürke és az indigó kék. A színeket csíkokban, kockákban, printekben és állatmintákban variálja még a kötött felsőkben is. Sokszor párosul kockás a kockással, csíkos a csíkossal, de ez cseppet sem eredményez összevisszaságot. Most pedig következzen a rövid bemutatónk.

Nadrágok:

Az inkább csizmanadrág hatású halásznadrágok dominálnak a fekete bakanccsal. Ezek főként szövetből készültek az alján bőrpasszéval, valamint egy szalagszövéses technikával előállított bőrből. Természetesen a normál hosszúságú, fazonú és anyagú alapdarabok is megtalálhatóak a RC gardróbban. Azonban nem bírta ki Mr. Cavalli, hogy ne turbózza fel az elegáns darabokat is; a legdivatosabb az a szövetnadrág, mely szaggatott, a tépett részek alól pedig egy lukacsos szürke anyag tűnik elő. Tiszta James Bond feeling egy veszélyes, robbantós küldetés után.


Felsők:

A tökéletes nadrágok mellől nem hiányozhatnak a tökéletes felsők sem a ruhatárból. Az idei kollekcióra jellemző a csillogás, így flitterek, ezüst szálak és fénylő fém láncok díszítik a pólókat és pulcsikat. A kereknyakú polok mélyen dekoltáltak, akárcsak a V-nyakú felsők. A Cavalli a kámzsás és ejtett nyakmegoldások mellett a garbókat és a magasított nyakú felsőruházatot részesítette előnyben. A hosszú ujj, a polo ujj és az ujjatlan trikópolok a legdominánsabbak a 2010-es kollekcióban, melyeket úgy alakítottak ki, hogy azok kombinálhatóak egymással. A pulcsiknál a kötési technikákat és azokon belül a különböző mintákat váltakozva alkalmazták, ezzel különös textúrát és változatos mintázatot alakítottak ki.


A kabátok és kardigánok nyakrészét prémmel díszítették, melyeknek egy része lecsatolható és alatta formás kis gallérok találhatóak. A kabátok mandzsettái a military stílus jegyében gombokkal; vékony, sodort fémláncokkal és fényes sávokkal ékeskednek. Az állatok nem maradhattak el a férfiruhákról sem, így a tigris, a kígyó és a leopárd egy hideg kék és szürke színvilágban jelenik meg. Az ilyen printes felsőruházat mellé megtalálható a hozzá illő alj is. Az elegáns kollekció darabjainál nemes anyagokkal is dolgozik, mint a tükörbársony, a selyem, a szaténselyem; ezek természetesen a hagyományos szövet mellett szerepelnek a listán. Az ingek mellrésze díszített apróbb zsabózásokkal és ráhajtásokkal. Szinte csak a fekete színt használja, inkább a formákkal és a textúrákkal játszik. A kollekció öltönyöket, zakókat és szmokingokat is kínál, tehát bármilyen alkalom jöjjön is uraim, a Cavalli segít felöltözni elegánsan.


Most pedig jöjjön magazinunk kedvenc darabja, egy kötött felső. Életembe nem láttam még ilyet. Elölről egy mellénynek tűnik, míg hátulról egy sálnak, ugyanis egy 2,3 méter hosszú, elől összegombolható, nyakba sálként megtekerhető felsőről beszélünk. Mindezek mellett a kifordított kötött anyag tovább dob az általam sálfelsőnek nevezett modellen.

Kiegészítők:

Mivel idén ősszel-télen a military hódít az összes luxus brandnél, így a lábbelik egy része a stílusnak megfelelően lett kialakítva. Szóval nem maradhatott el a bakancs, mely a fekete mellett egy barnás-bordó színben is megtalálható. Mr. Cavalli mintha tudná, hogy a magyarok a katonai szerkókat nem hordhatják csupa fekete verzióban, így színes darabokkal kombinálja az enyhén military feeling bakancsokat, ezzel egy új értelmet adva a teljes stílusnak. Az elegánsabb cipők formavilágára a kerek orr jellemző, aminek az ívét és magasságát variálja a tervező. Az övekről fityegők lógnak, ezek közül több a máltai lovagrend jelvényét idézi, de természetesen a RC logóval van kiegészítve, valamint koronával.


A legdominánsabb kiegészítők azonban a vállaknál és a nyaknál kezdődnek. Sálak, kendők és prémgallérok majdnem minden darabbal kombinálhatóak a 2010-es kollekcióban. A kendőket különböző vastagságú és mintázatú láncokkal, míg a sálakat nagyobb borssokkal dobják fel. Természetes anyagból készült szőrme gallérokat kínálnak kiegészítőként, ezeket a régebbi, a jelen és a jövőbeli kollekciók darabjai mellé is fel lehet venni. A táskák valahogy idén elmaradtak a palettáról, de még semmi nincs veszve, ugyanis Cavalli nagy dobással készül.

Szóval, Uraim, páros oldalra át és tessék tiszteletet tenni a Roberto Cavalli boutique emeletén a férfi osztályon!

NŐI KOLLEKCIÓ

Roberto Cavalli idén a női kollekciót több családra bontotta, melyeket egyesével fogunk elemezni. Egyet biztosan megígérhetek, egy vadvilági túrára visszük az olvasókat.


Wild And The City:

Idén elvadulnak a dolgok, a Cavalli olyan vadvilági nyüzsgést hoz el a városba, ami minden dívát magával ragad. A legdominánsabbak a leopárd, az ocelot és a kígyó mintás darabjaik, melyeket szőrmés, bőrös, velúros kiegészítőkkel párosítanak. A ruhákat húzásokkal, övekkel, szűkítésekkel és egyéb díszítő elemekkel tették a hagyományostól eltérő formájúvá. A blúzok ujja fodros, mell alatt pedig megköthető így lágy esésű, könnyed hatást adnak. A mély ülepű és a csőnadrágok továbbra is igen divatosak; természetesen a világ egyik legszebb nagymacskájának, a leopárdnak a mintázatával.


Black Story:

Fekete, fehér, igen, igen és természetesen Cavallit vettem a pénzeden. Ugyanis a Black Story kollekciónak, a kifinomult eleganciának, egy tehetősebb hölgy sem tud ellenállni. A testhezálló daraboktól, a légies, lágy esésűig mindenféle szabásforma megtalálható egy családon belül. A szőrme, a csipke, a Swarovski kövek, a bőr rojtok és a gyöngyzuhatag olyan előkelő hatást ad a ruháknak, hogy viselője minden bizonnyal a világ legcsinosabb nőjének képzelheti magát. Kiemelném a Swarovski kristályokkal díszített csizmát, valamint a kígyómintásra kikövezett táskát.


A csipkeharisnyákat gyöngyök díszítik, melyek megjelennek a blézerek mell és derékrészénél is. Természetesen a vadállatok itt is támadnak, a zebrák és a kígyók uralják a terepet. A Cavalli elegánsan tekergőző védjegye pedig visszaköszön a karperecekről, a táskákról és egyéb kiegészítőkről is, melyek a fekete combközépig felsliccelt maxiruhával remek párost alkotnak.

Sparkle On Gray:

Most pedig ragyogjunk egy kicsit! A jövő sziporkázó fényében született meg a csupa flitteres, mély ülepű nadrág, mely arany és leopárd mintás verziója a kollekció két legdominánsabb darabja. Az elnevezésből, Sparkle On Gray is következtethetünk arra, hogy a csillogó anyagok és színek mellett a szürke szerepel.


A már ismert fűzős bokacsizmák párja is megjelenik a térdig érő verzióban, mely a többihez hasonlóan, velúrból készült. A lábbelik közül még érdemes említést tenni az apró lánc rojtokkal díszített bootieról, melyhez a kollekció azonos díszítésű táskát kínál.


Az elasztikus, magas fényű, grafit szürke anyagok tovább fokozzák a sziporkázást. A lazac és a méregzöld színesíti meg a szürke palettát; két igen egyedi és gyönyörű koktélruha formájában. Erre a családra a sok lógó, csüngő, rojtos bőrös, természetes és modern elem miatt bátran rámondhatjuk, hogy a nomád couture stílusba illik bele. E stílus elemei a többi családban is fellelhetőek.

Tones About Town:

Hangolódjunk a város tónusaira. Mr Cavalli világában a város idén lüktethet akár tintakékben, fuksziában, korallban, lilában, zöldben, vagy még a barnás árnyalatokban is. A lenge, késő nyári, kora őszi darabok mellé bundákat, szőrmés mellényeket és sarut kínál a Cavalli. A Jimmy Choohoz hasonlóan, kedveli a színes kígyómintát. Azonban a Choo színvilágától teljesen eltérő, lila-kék színkompozícióval gyönyörködteti a közönséget az olasz tervező. A masnikkal díszített csipke top és a háromszögnadrág antikolt hatásával és színvilágával könnyen a kedvenc darabunkká válhat. A Tones About Town kollekció átrajzolja az őszi színeket és elhozza egy kis időre a vénasszonyok nyarát!


Fur Sauvage:

Megint bevadulunk egy kicsit. A veszélyes és veszélyeztetett vadmacska színeiben ég a Fur Sauvage kollekció. A tigris mintás szatén ruhák és a szövetkabátok mind az elegáns állat, csíkos mintázatát hordozzák. A rókabundák és sálak vöröses színvilágukkal tovább lobogtatják a szőrme iránti szerelmét Mr. Cavallinak. A meleg árnyalatok mellett a kollekció darabjai közt feltűnik a fehér, a fekete, valamint a szürke is, mint alapszínek. Az elegáns, kötött garbók nyaka és ujja apró, szőrmés berakásokkal van díszítve. A kiegészítők közt megjelenik a tollmotívumos nyaklánc, fülbevaló, saru és táska is.


Aki tehát bele akar csöppenni a Cavalli vad világába, az látogasson el az Andrássy út 23. szám alá. Hamarosan exclusive cikk a Roberto Cavalliról!

Kapcsolódó cikkek
A Roberto Cavalli csillogó, sziporkázó ragyogása várja a vásárlókat két szinten, 260 négyzetméteren. Az alsó szinten található a női kollekció, melyet csodás Swarovski kristályokból készült függöny oszt két részre, mindezt egy hatalmas, ragyogó Roberto Cavalli logó koronázza meg. 
Roberto Cavalli 1940 november 15-én látta meg a napvilágot Firenzében. Igazi művészcsalád sarja, nagyapja Guiseppe Rossi a Macchiaioli Mozgalom termékeny művésze volt, az Uffizi Képtárban még ma is megtekinthetőek munkái.
Legfrissebb hozzászólások
1
Két új modell az Ulysse...
urbanjoco, Ma, 19:37
8
„Minden alkotásra...
andy, Ma, 14:52
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56
16
Nyári outfitek elegáns...
salvador, 2012.05.20. 22:20

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
22 órája
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 51 hozzászólás
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!
Mivel az utóbbi időkben egyre gyakrabban esik szó ilyen-olyan módon a bulvármédiáról, ezért úgy döntöttünk, hogy egy asztalhoz ültetjük a Starity és a Trendmagazin vezetőjét.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Bonanza
-
2010.11.20. 17:56
70
kristoftoth: télen muszáj. nekem tetszenek.
avatar
Emma
-
2010.11.14. 14:47
69
Mesés az összes ruha, főleg a bőr kiegészítők, tárcák stb tetszenek!
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.27. 14:43
68
elméletileg van méretsor az alapdarabokból, de pl a gyöngyruhából egy van az konfekció méret. =) ha pedig nincs az adott darabból, be lehet rendelni tudtommal.
avatar
Zelda | Fashion Guru
-
2010.10.27. 13:23
67
Adri: a női ruhák amikről írsz minden méretben vannak a boltban? Vagy tudnak még esetleg utólag rendelni?
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2010.10.23. 12:40
66
Toma: az milyen is? :D
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.22. 23:44
65
jajam, meg most nagyon tetszik az old school retro stílus, ebben utazom mostanában :)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.22. 22:53
64
nos, igen Kristóf, nagyon szép pulcsikat hoztak most ki. =))) a legegyszerűbb daraboktól a legextrábbig mindent megtalálsz =)))
avatar
kristoftoth
-
2010.10.22. 21:13
63
Hy!
A kötött pulcsik is ennyire divatosak lettek megint,?
avatar
biropeti | Fashion Guru
-
2010.10.22. 18:45
62
Toma: Most az a divat és ezért jön ki több nagy cég is ilyen nadrágokkal, jók azok!
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.22. 15:24
61
legalább végre valahol alkalmazzák a szűk férfi nadrágokat, msotanában nagyon kedvelem őket :) és szerencsére kevesen hordanak oylat :)
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.21. 21:32
60
Persze, hogy veszik, sőt az ennél 10szer drágábbakat is veszik.... :)
avatar
fenyvesipeti
-
2010.10.18. 20:52
59
Akkor jó! :D
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.18. 20:33
58
veszik hát =)
kemény mi? mondjuk lehet baj van velem, de jól reklámozom de a páromra rá nem adnám.. az azt jelölné h meghibbantam =SSS
avatar
fenyvesipeti
-
2010.10.18. 20:20
57
230,000 FT egy csizma? Veszik?:O
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.18. 19:55
56
630-875 euro =) ami érdekesség, hogy a legtöbb férfi lábbelinek a sarok részénél van egy dísz csatt. Nagyon jól néznek ki. :) még az elegáns daraboknál is így van. amúgy a bakancsokon meg díszvarrás van, ami ad neki egy leheletnyi elegáns vonalat. =)
avatar
GFulop
-
2010.10.18. 17:40
55
Adri: engem a ffi csizmák árai érdekelnének! KB!
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.17. 19:59
54
Toma: az valóban nagyon jó fazon.. =)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.17. 19:59
53
Jázmina.. mikorra kijön.. már férjnél leszel és kívánom, hogy adja meg Isten, hogy mindenhogy szeressen, viszeres lábbal is akár.. de azt is kívánom, hogy azon kevés szerencsések közt legyünk, akiknek nem lesz baja a lábának.. =))) simán előfordulhat =)
avatar
Toma | Fashion Guru
-
2010.10.17. 11:08
52
huha utolsó férfis képen a bal oldali kabát :P pont iylen hosszabbat akarok télire, nagyo jó:)
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.16. 23:26
51
Nyilván nem most fog tönkremenni a lábam még, csak leírtam,hogy eddig még nincsen gond. A vendéglátózás 25 évig szerintem bármilyen cipőben tönkreteszi a lábat... Na meg a derekat, egy 27 éves ismerősömnek lumbágója lett, és ő csak 7 éve dolgozott felszolgálóként (a lumbágó pedig jellemzően időskori betegség).
avatar
suvitomi
-
2010.10.16. 19:05
50
Angelina: 80.000 FT egy pulcsi? Szééép! :O
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.16. 18:50
49
hát mondtam én ilyet? =P diplomatikus választ adtam.. majd kifejtem =P ha valóban érdekli a kedves kérdezőt. =)
avatar
szelina
-
2010.10.16. 17:30
48
Nyílt Max Mara üzlet? Holhol? Adri ezzel a kommenttel kb beismerted hogy nem a kedvenced :D Nekem tetszik amit eddig láttam belőle :S
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.16. 17:21
47
Jázmina: nem most fog kijönni.. Anyukám húga vendéglátózik már ezer éve és most 25 év magassarkú viselés után kellett csak műteni a lábát mert úgy kikészült.. amúgy én nem tudok meglenni az 5-6 centis cipőkben, pedig valóban az az ideális, ha van egy kis sarok.. de legszívesebben mezítláb mászkálnék sokszor.. szerintem akkor régen nem volt ennyi derék, hát és láb baj mint most =)

és egy jó tipp, én macskakövön, vastag szőnyegen és murván tanultam meg rendesen menni magassarkúban.. most még a kidőlt fa törzsén is végigsétálok csinosan (nem kibillegve) ha kell =))) egy lányt nemrég tanítottam meg és nagy szőrű meg rojtos, meg ilyen vastag szőnyegen gyakorolt =) meg ami nagyon nehéz az a lukacsos kő tudjátok amit gyakran leraknak így ház elé és tele rakják murvával vagy valamivel.. na két-három nyaktörés után simán végigmész rajta akkor bárhol elmész magassarkúba én tudom =))) harc volt eljutni a kocsiig ma már semmi =)

Nos, a maxmara.. etikátlan volna véleményt nyilvánítanom így az oldalon.. de szívesen elmondom a véleményemet privát mailben, hisz az nem egy nyilvános véleményadás.. adri_shocky@msn.com vagy facebookon adrihanna sastre (az amelyiknél ilyen profi fotos képe van kint)
avatar
annacska
-
2010.10.16. 16:42
46
Szia Adrienn!

Mi a véleményed a MaxMara márkáról? Úgy tudom most nyílt meg az Andrássy úton az üzletük.
avatar
Angelina
-
2010.10.16. 16:36
45
Szegény Victoria Beckham lábát is tönkretették az extra magassarkú cipők szóval lányok vigyázzunk ezzel! A legjobb nekem ami nem túl magas de nem is lapos. a magasat csak alkalomra jó venni nem pedig városban túrázni!
avatar
Blackjack | Fashion Guru
-
2010.10.16. 11:59
44
A zakók a kedvenceim ezek közül, a piros nadrágot stb meghagyom másoknak :D
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.15. 22:35
43
Amúgy van olyan magas sarkúm, amit sajnos nem tudok hordani, mert annyira magas, hogy kizárólag a boltban tudtam benne járni, meg persze itthon, mert ezeken a helyeken tökéletesen egyenletes a talaj - ami ugyebár a pesti utcákon sajnos nem létezik...
avatar
jazmina | Fashion Guru
-
2010.10.15. 22:33
42
Szerintem nem teszi tönkre a lábat, én kb 10 éve szinte csak magas sarkút hordok, és eddig még semmi bajom :) Szép egyenes a hátam is meg minden. Meg úgy tudom, hogy a lapos talp sem ideális, hanem az 5-6 cm körüli sarok a legjobb.
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2010.10.15. 21:27
41
annyira sok darab van a képeken h úgy döntöttem h ha kell vmnek az ára akkor kéritek melyik kép melyik db hogy néz ki stb és akkor megmondom =)
Fekete Tommy Hilfiger sneaker
A fiatalabb korosztály tagjai nincsenek könnyű helyzetben, amikor minőségi utcai cipőt keresnek maguknak.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A nyolcvanas évek derekán több terror támadás is történt, de elindult a világsztárokat tömörítő USA for Africa project is.