Az internet
térhódításának következtében az utóbbi években számos
változáson mentek át a nagy divatcégek online felületei.
Kibővített weboldallal jelentkeztek, majd nemzetközi
lefedettségű webáruházakat nyitottak, ahol napjainkban már
több ruházati cikk elérhető, mint a márkaboltjaik polcain. A
prémium brandek azonban rájöttek arra, hogy a mai
felgyorsult világban a vásárlók megszerzésére és
megtartására a leghatékonyabb módszer a közösségépítés
lehet. Ennek eredményeképpen ma már minden jelentősebb
divatház képviselteti magát a Facebookon. Megnéztük, hogy
milyen eredménnyel.
Burberry - több mint tízmillió lájkoló

A világ legerősebb
porszívója sem tudna annyi lájkot beszippantani, mint amit a
Burberry elért a Facebook oldalán. A brit luxusmárka tavaly
év végén ünnepelte a tízmilliomodik lájkolót, aminek nyomán
egy rövid, ámde igen látványos videóval jelentkezett a cég
csapata. A Burberry FB oldalának nyitólapja rögtön a brand
bejegyzéseit mutató üzenőfallal indít, ahova
naponta-kétnaponta kerülnek fel újabb posztok. Új kollekciók
képei, sminkeléssel kapcsolatos videók és számos egyéb várja
az odalátogatókat. A rendszeresen frissített tartalom
segítségével a Burberry az egyik legdinamikusabban fejlődő
FB csoport a divat kategóriában.
Roberto Cavalli – közel
háromszázezer lájkoló
A Roberto Cavalli Facebook oldalának erőssége és gyengesége
is az, hogy szinte csak és kizárólag az éppen aktuális
kollekciók termékeit mutatják be a bejegyzéseikben. Ennek
nyomán rengeteg fotóval és videóval szembesül a látogató, de
igazán közösségformáló posztok hiányában egyelőre nem tudott
kialakulni egy akkora közösség, mint amekkorát a brand
érdemelne.
Tommy Hilfiger – több mint
kétmillió lájkoló
A hazánkban is népszerű Tommy Hilfiger FB oldalának
nyitólapja rögtön egy divatfotóval nyit, ami a webáruházukra
mutat. Az üzemeltetők nem kertelnek, amint meglátogatjuk
őket, már mehetünk is vásárolni. Az üzenőfalukat ők is
rendszeresen frissítik, minden új információt megtudhatunk a
bejegyzéseket olvasva, egyedüli hátrány, hogy a közösségi
élet elég visszafogott, általában a posztokra sem érkezik
néhány kommentnél több. A számos egyéb moduljuk közül talán
a leghasznosabb az éppen aktuális kollekciót bemutató oldal,
ahol képekkel és videókkal is illusztrálják a legújabb
ruhákat.
Louis Vuitton – több mint
négymillió lájkoló

A patinás francia
divatház FB oldala egy nyitóképpel indít, ami rögtön
lájkolásra biztatja az odatévedő látogatót, amiért
hangulatos videóval “fizet”. Divatkampányok és
az új kollekciók mellett megtalálható a Louis Vuitton
Islandot képekkel és videókkal bemutató modul is. Az
üzenőfalra sem lehet panasz, hiszen a napi szinten
frissített oldalon az új kollekciók és a szokásos
marketing-propaganda mellett rendszeresen töltenek fel a
szerkesztőik olyan képeket és galériákat, amiken
világsztárok jelennek meg LV ruhákban. Így például nemrég
Sarah Jessica Parker UNICEF-es megjelenését is kiposztolták,
amit több mint 4 700 lájk és több száz hozzászólás
követett.
Hugo Boss – több mint
nyolcszázezer lájkoló
A Hugo Boss jó úton halad, hogy idén átlépje a lélektani
egymilliós közösséget. A folyamatosan frissülő üzenőfalon a
legfrissebb hírekről, új kollekcióbemutatókról és egyebekről
is értesülhetünk, továbbá azt is megtudhatjuk, mely sztárok
mikor, milyen Boss terméket viseltek. A közösséget a Hugo
Boss TV és a rendkívül méretes képgaléria is tovább
bővíti.
Dior – több mint ötmillió lájkoló
Több mint 5.5 milliós bázisával a Dior az egyik
legnépszerűbb divatház a Facebookon. A nyitóoldalon rögtön
egy remek divatfotó csábítja a látogatót, de az oldal többi
modulja is rendben van. A különböző kollekciókat videók és
képgalériák mutatják be az érdeklődőknek, az üzenőfalon
pedig rendszeresen jelennek meg friss információk a márka
szerelmesei számára.
Zara – több mint tízmillió lájkoló

Több mint tízmilliós
közösséggel rendelkezik a Zara, ami a Burberry után cikkünk
második legnagyobb száma. A minden héten újabb nyitóoldallal
jelentkező FB oldal hetente jelentet meg nőknek és
férfiaknak egyaránt néhány új terméket, amit megvásárlásra
ajánl. A folyamatos pörgés az üzenőfalon és a képgalérián is
érzékelhető, a Zara marketinges stábja megállás nélkül
pakolja fel az újonnan megjelenő ruhákat, amivel állandóan
készültségben tudja tartani a közösség jelentős részét.
Dolce&Gabbana – több mint
hárommillió lájkoló
A Dolce&Gabbana FB oldala mindig éppen egy aktualitással
várja a látogatókat a nyitóoldalán. Most éppen a D&G márka
bizonyára fiatalabb korosztályát hívják segítségül egy videó
elkészítéséhez. Galériájuk hatalmas, mely háttérképeket,
kampányfotókat, újonnan nyílt butikok képeit és számos
egyebet tartalmaz. Az üzenőfal a márkához hűen sokrétű, a
bejegyzések hangvétele fiatalos, így a közösség folyamatos
növekedése biztosított.
Tom Ford – több mint százezer
lájkoló

“A divat
királya” - hangzott el többször a tavalyi Tom Ford női
kollekció zártkörű bemutatóján, ahol olyan személyek vettek
részt, mint Anna Wintour vagy Beyoncé. Tom Ford karrierje
kétségtelenül úgy ível felfelé, mint egy üstökös, de ettől
függetlenül a FB oldala igencsak szerény tagsággal bír a
többi divatházhoz képest. Ezért azonban véleményünk szerint
a csoport üzemeltetői is felelősek, hiszen egyetlen hasznos
modullal sem rendelkezik az oldal, továbbá az üzenőfal is
rendkívül ritkán frissül (utolsó bejegyzés 2011. november
18.). Egyetlen pozitívum, hogy Tom Ford maga írja a
bejegyzéseket, legalábbis egy részét.
Armani – közel kétmillió lájkoló
Csalóka az Armani lájkolóinak a száma, hiszen a management
stratégiai okok miatt úgy döntött, hogy az Armani különböző
márkái különálló FB oldalakkal rendelkezzenek. Ezek közül az
Armani Exchange a kiemelendő a maga 600 ezres számával. Az
Armani oldala naponta frissül, leginkább a brand
aktualitásaival kapcsolatos posztok jelennek meg rajta, ami
gyakran túlmutat a divaton (pl. Armani szállodák és egyéb
termékek), de a szerkesztők ügyelnek a bulvárra is, így
mindig felkerül egy-egy sztár is, aki éppen valamelyik
Armani márkát viselte egy rendezvényen.
H&M – több mint nyolcmillió
lájkoló

8.8 milliós táborával
cikkünk harmadik leglátogatottabb versenyzője lett a svéd
vállalat. Óriási képgalériával, egyre bővülő Youtube
csatornával és naponta posztolt újdonságokkal rendelkezik az
oldal. Moduljaik között még egy ajándékutalvány vásárlására
biztató felület is megtalálható, ami a hivatalos oldalukra
vezet, ahol könnyedén megtalálhatjuk a hozzánk legközelebb
eső H&M üzletet.
United colors of Benetton – több
mint egymillió lájkoló
A Benetton Fb oldalát is népes tömeg lájkolta már, ami nem
is meglepő egy olyan márka esetében, ami masszívan részt
vesz a közösségépítés minden létező területén. A Facebook
mellett Twitteren és Youtube-on is aktív a cég
marketingcsapata, aminek segítségével az elmúlt években egy
stabil bázist tudtak kialakítani márkájuk számára. A FB
oldaluk számos divatfotót és termékismertetőt közöl az
üzenőfalon, de rendszeresen irányítják át olvasóikat a saját
blogjukra is, ahol további érdekességek olvashatók a
márkáról.
Gucci – több mint ötmillió lájkoló
Hatalmas és igen aktív közösséggel bír a Gucci is. A világ
egyik legismertebb luxusmárkája a Facebookon sem hagyja
cserben a rajongóit, üzenőfalán naponta jelentkeznek az
újabbnál-újabb bejegyzések. Természetesen leginkább a női
táskák és cipők váltják ki a legnagyobb érdeklődést, de a
férfiaknak is rendszeresen kedveskednek néhány csábító
divatfotóval. A posztok többsége szöveg nélkül kerül fel, de
ez úgy látszik nem zavarja a népes tömeget, akik rendszerint
4-5 ezer lájkkal szórják meg a bejegyzéseket.










