Az utóbbi évek egyik
legnépszerűbb sorozatáról lesz szó, azon belül is annak
központi figurájáról, illetve arról a remek színészről, aki
Doktor House-t alakítja. Szülőhazájában, az USA-ban a
nyolcadik évadnál jár – nálunk az egyik kereskedelmi
csatorna most kezdte sugározni a hetediket – a szóban
forgó kórházsorozat sok nézettségi rekordot megdöntött az
Egyesült Államokban és a világ több országában is. Nemcsak
rajongói, de utálói is akadnak a szarkasztikus doktor úrnak.
Próbáljuk hát diagnosztizálni a váratlan sikert…

Amikor hazánkban is
vetíteni kezdték nem igazán tetszett a sorozat,
előítéletekkel ültem le a TV elé, hiszen már rengeteg
hasonló, az egészségügyben játszódó műsort láttam és untam
meg hamar. Valamint a hihetetlen népszerűségével sem tudtam
mit kezdeni, nem láttam benne semmi különöset. Később
azonban változni kezdett a véleményem és mostanra teljesen
elismerem az alkotók munkáját, különösen a főszereplőt
alakító Hugh Laurie-t, akinek sokat köszönhetnek a sorozat
készítői.
Az oxfordi születésű James Hugh Calum Laurie korábban csak
mellékszerepekben tűnt fel különböző sorozatokban,
filmekben, emlékezetes alakítást nyújtott például a későbbi
Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson főszereplésével készült Fekete
vipera című angol vígjátéksorozatban, a nyolcvanas években.
Éppen A Főnix útjában játszott egy szerepet 2004-ben, amikor
jelentkezett House szerepére, akkor még nem volt világos
számára, hogy egy viszonylag nagy költségvetésű sorozat
főszerepéről van szó, igaz hogy akkor még más címet szántak
a szériának és inkább egy csapatról szólt volna.
Mindenesetre a producerek egy amerikai színészt kerestek
„az orvos csapat” élére, a történet szerint a
New Jersey-beli Princetonban járunk, így Laurie eleve
hátránnyal indult brit akcentusa miatt. Azaz hogy indult
volna, ha gyermekkorában nem nézett volna sok amerikai
filmet, sorozatot és nem tudta volna teljesen leutánozni a
brittől teljesen eltérő amerikai kiejtést. A sorozat
ötletgazdája, David Shore meg is jegyezte Laurei első
casting videója láttán, hogy milyen jó ez az amerikai
színész. Sőt, Édesapja orvos volt, tehát helyzeti előnnyel
indult, hiszen feltehetően könnyebb kimondani a latin
szavakat és egyéb orvosi kifejezéseket egy olyan embernek,
aki legalább néha-néha hallott ilyet. A későbbi próba
felvételek pedig olyan jól sikerültek, hogy meg is kapta a
betegeivel és a kollégáival, meglehetősen keményen bánó
orvos szerepét.

Bár sokszor halljuk
filmes alkotóktól, de tényleg nem számítottak ekkora
sikerre, a kritikusok és a nézők is elismerték a produkciót,
s ebben nagy szerepe volt főhősünknek is, hiszen valamilyen
szinten ő is részt vett a karakter kialakításában, kérésére
gyakran helyeznek el különböző tárgyakat a díszletben,
amelyekkel kedvére rögtönözhet, így könnyebb életszerűvé
tenni a figurát. Hugh Laurie lehengerlően és ügyesen játssza
el a sántító, bottal járó doktort, az érzelmileg kiégett,
magányos figurát, kétszer kapott Golden Globe-díjat a
szerepért és 2008-ban a világ legnézettebb sorozata volt.
A műsor alapvető koncepciója, hogy House, illetve csapata
mindig egy megfejthetetlennek tűnő és halálosnak látszó
betegséget diagnosztizál és gyógyít meg, vagy majdnem
mindig, hiszen több részben is előfordul, hogy nem jönnek rá
a megoldásra, vagy túl későn derítik ki, ahogyan ez sajnos a
való életben is előfordul. Talán éppen ebben rejlik a
sorozat sikere, hollywoodi tálalásban ugyan, de a valóságtól
nem túlzottan elrugaszkodott történeteket, hiteles színészi
alakításokat láthat a néző és nem utolsó sorban Doktor House
személyében egy meglehetősen szókimondó, durva diagnosztával
szembesülnek a betegek és azok hozzátartozói, akitől a
cinikus humor sem áll távol, azonban a poénok mindig máson
csattannak.

.jpg)






