Tom Ford nevével
rengeteg kontextusban találkozhattunk már: évekig
dolgozott a Guccinál, kreatív igazgatóként
felvirágoztatta a márkát, majd az olasz céget otthagyva
saját
márkát alapított. Ezenkívül a filmrendezésben
és forgatókönyvírásban is kipróbálta magát, hiszen ő alkotta
meg az A Single Man című mozifilmet, melyet már több
jelentős díjjal jutalmaztak. Így nem meglepő, hogy Tom
Fordról nemrégiben egy dokumentumfilm is készült, mely egy
kis betekintést enged a divattervező és filmrendező zárt és
különleges világába.
Tom Ford ebben a 40 perces filmben elénk tárja az
életútját. Elmondja, hogy texasi születésű kisfiúként
őrülten menekülni akart abból a környezetből ahol élt, mert
nem érezte jól magát, unatkozott. Texasból kiszabadulva New
Yorkba került, művészettörténetet és építészetet tanult.
Majd azt is elárulja, hogy milyen trükköknek köszönheti azt,
hogy sikerült Cathy Harwick, amerikai tervezőnőnél munkát
kapnia. Innen pedig már csak néhány ugrás kellett ahhoz,
hogy a Guccinál találja magát. Ezt a korszakot pedig a saját
márka és a saját film megalkotása követte.
A dokumentumfilmben azonban nemcsak az tárul elénk, hogy
hogyan lett a texasi kissrácból a világ egyik legjelentősebb
divattervezője, hanem megleshetjük őt munka közben is. A
videóban körbevezet minket a londoni design stúdiójában,
ahova nemrég költöztek be. Tom úgy nyilatkozik, hogy
mindenképp Londonban akarta megvalósítani ezt a
tervezőirodát, mert imádja Angliát. Szerinte itt a divat
hatalmas fordulatot vett az utóbbi években, emellett itt meg
tudja valósítani azt, hogy kis csapattal dolgozzon egy
szobában. És itt érezhetően nagyszerű a hangulat: a tervezők
rajzolnak, a modellek Tom előtt fel-alá sétálnak az új
darabokban. Tom pedig folyamatosan ellenőrizgeti, javítgatja
a kész darabokat: könnyedén alakít át egy hosszabb kabátot
blézerré vagy tép le egy hajtást egy ujjról. Közben nevet és
láthatóan élvezi, amit csinál. Azonban ez nem volt mindig
így...
A videóban Tom hihetetlen őszinteséggel beszél arról az
időről, mikor őt is elérte a mid-life krízis. Amikor annak
ellenére, hogy csillogás és fény övezte őt mint a Gucci
kreatív igazgatóját, mégis hiányzott valami az életéből. Nem
tudta, hogy ki ő valójában és, hogy merre kellene haladnia.
Ebből az élményéből született meg a filmje is, mely tényleg
nagyszerűre sikeredett.
A 40 perces videó Tom saját márkájának debütálását is
elénk tárja. A kulisszák mögött egy profi csapat dolgozik a
modelleken, hatalmas a készülődés. Azonban mindenki mosolyog
és nevet. Tom pedig időnként odamegy mindenkihez, hogy
beszélgessen velük és szórakoztassa őket egy kicsit. A
hangulat itt is fergeteges, a modellek pedig elragadóan és
kedves szavakkal beszélnek Tomról. Olyan ez, mint egy nagy
család: imádják Tomot, Tom pedig imádja őket.
A videóból egy békés, elégedett ember tekint ránk, aki
minden pillanatban élvezi az életet és keresi a mókát.
Szórakoztatja a munkája, mert képes volt maga mögött hagyni
a Guccival járó stresszes életmódot. Pörög, teli van
energiával és folyamatosan inspirációkat gyűjt az életből,
az élményeiből. Ajánlom ezt a videót azoknak, akik jobban
meg akarják ismerni e nagyszerű divattervezőt, de azoknak
is, akik egy kicsit jobb hangulatra vágynak, mert Tom
jókedve bizonyosan ragadós.

Amint eljegyeztük egymást, fölmerült a kérdés: mikor legyen az esküvő? Ennek alkalmából készítettünk egy összehasonlítást (igaz, csak fejben, de a kedvetekért leírom), hogy melyik évszaknak milyen előnyei és hátrányai vannak.
Többen írtátok, hogy minél többet szeretnétek gyakorlatias dolgokról olvasni a "blogon". Így most megismerkedhettek az esküvő "árnyoldalával", vagyis a tetemes kiadásokkal, amelyekkel az Nagy Nap előtt valószínűleg találkozni fogtok.

