Vége a találgatásoknak: a legnagyobb Rolexes blog szerzője megmutatta arcát a nagyvilágnak! Hét éven át több, mint háromezer blogbejegyzést írt, számtalan magas minőségű képet osztott meg és rengeteg olyan ember történetét mesélte el, akiknek a Rolex hamar az életük részévé vált, ő maga azonban szépen a háttérben meghúzódva figyelt és írt. 2014 február végén azonban úgy döntött, hogy kilép a nyilvánosságba: Jake Ehrlich végre személyes történetét is megosztotta a világgal. Ehrlich saját bevallása szerint meglehetősen félénk személy, ezért sokáig arc nélkül, ám hatalmas dinamizmussal publikált. Azonban a néhány hónappal ezelőtti utazása, mely során a genfi Rolex óragyárban számtalan titok birtokosává vált, mindent megváltoztatott: úgy gondolta, hogy meg kell osztania a Rolexhez fűződő viszonyának minden részletét onnantól kezdve, hogy miként került kapcsolatba ezzel a márkával, mert csak így érthetjük meg azt a szenvedélyét, ami blogbejegyzéseiben is visszaköszön.

Az időtlenség felfedezése és az első Rolex

Jake Ehrlich már ötéves korában karórát viselt, ami nem is olyan meglepő, ha tudjuk, hogy nagyapja és édesapja is szenvedélyes óragyűjtők voltak. A nagypapa leggyakrabban egy Patek Philippe zsebórát hordott a mellényzsebében, de gyűjtötte a minőségi svájci órákat is, az édesapja pedig szintén Patek Philippe karórát hordott, ezenkívül volt egy igen különös szobra is, amiben egy átlátszó üvegkockában egy óraszerkezet darabjai helyezkedtek el. “Nekem olyan volt ez, mint a rubik kocka, hiszen soha nem tudtam összeilleszteni a mechanikai darabokat, azonban a formák teljesen lenyűgöztek”.

Jake első Rolexével 1982-ben egy kirakatban találkozott, ami azonnal rabul ejtette. Ez volt az akkori legújabb modell, egy acél Submariner, amit ő minden hónapban meglátogatott. Később bemerészkedett az üzletbe is és ott nézegette, az eladó pedig felismerte a szenvedélyét és megajándékozta egy brosúrával. Jake kivágta a katalógusból az oldalt, amin szerepelt ez a darab, majd más újságokból begyűjtötte a Rolex hirdetéseket és kvázi kitapétázta a szobáját ezekkel. Azonban még így sem tudott szabadulni a vágytól, továbbra is ellátogatott az üzletbe, az eladó pedig újra és újra megmutatta neki az órát, míg egyszer megkérdezte tőle: Ide fogsz járni örökké, hogy bámuld az órát? Miért nem veszed meg és hordod a csuklódon, hogy mindig veled legyen? Jake elgondolkodott el pillanatra, majd megígérte az eladónak, hogy még ma visszajön a pénzzel együtt. Az eladó persze őrültnek hitte, de Ehrlich tényleg hazament, kiürítette a malacperselyét és lenullázta a bankkártyáját, majd összeszedte a barátait, akik kölcsön adtak neki, így végül zárás előtt öt perccel visszatért és megvette az órát. Az eladó persze ledöbbent, azonban Ehrlich végül zöld dobozzal a kezében sétált ki a boltból, úgy érezve magát, mint James Bond. Jake nagyon érzelmesen beszél erről az órájáról, leírja, hogy ezzel a kezén sebezhetetlennek érezte magát és azt is elmeséli, hogy lefekvés után hosszú órákon át bámulta a Rolexét. Majd jön egy újabb emlék, ami már 17-18 éves kora körül esett meg vele: az akkori barátnője rákérdezett, hogy miért visel ilyen drága órát, mire ő áradozni kezdett: “A Rolexek a legjobb órák, amik valaha készültek, nemcsak jól néznek ki, de ultra erősek és egy életre szólnak” - mondta, majd, hogy tettekkel is bizonyítsa állításait, őrült erővel a padlóhoz vágta az órát. A hatalmas puffanás után persze ő maga is megijedt, az óra azonban sértetlenül túlélte ezt az akciót, viszont Ehrlich számára ez volt az utolsó alkalom, amikor ilyen módon tesztelte a Rolexeit.

Amikor már nincs megállás

A szenvedély nem csillapodott, így két évvel később az akkor még szerény gyűjteményt egy újabb Rolex, egy Datejust követte. Ezt az egyik osztálytársának édesapjától, Mel Wassermanntól vásárolta, aki hivatalos Rolex forgalmazó volt akkoriban. Jake a bejegyzésben elmeséli, hogy akkoriban hat dolog mozgatta meg igazán a fantáziáját: szerette a nőket, érdekelték az autók, inspirációit a tervezésben valósította meg - 17 évesen már saját tervezésű ruháit forgalmazta -, 1984-ben az elsők között szerezte be az első Mac-et, illetve csodálta Ronald Reagant, az akkori elnököt. A kedvtelései közé pedig lassacskán bekerültek a Rolexek gyűjtése is. A harmadikat - ami szintén egy Datejust volt - főiskolás korában egy arany Rolex Day-Date követte. Akkoriban ez volt a csúcsmodell, így egy-két évig spórolnia kellett, hogy megvásárolhassa a darabot. Ekkoriban már úgy tekintett a márkára, mint a siker szimbólumára. “A Rolex órák viselésétől egész életemben komolyabbnak és jobbnak éreztem magam, ami talán őrültségnek hangzik, de valóban így volt”. A 90-es években Enrlich majdnem beállt tervezőnek Ralph Laurenhez, de úgy döntött, hogy inkább saját márkát alapít: megszületett a DOTT (Designs of Tomorroy Today), majd néhány évvel később a JAKEeJEANS, aminek sikerességén felbuzdulva 1999-ben egy újabb Rolexszel lepte meg magát (Coke GMT Master), ezt követte egy Rolex Daytona, majd egy újabb és végül még három. Tervezőként is mindig az időtlen designt próbálta megtalálni, azt, amit ezek az órák magukban hordoznak.

És hogy miért írja meg mindezt?

Mielőtt Jake Ehrlich el kezdte írni a Jake Rolex World blogot, a könyvek, újságok a Rolexeket mindenféle lépték és arány nélkül mutatták be. Úgy emlékszik, hogy sokszor találkozott olyan képekkel, amik a nézőknek a Rolexet hatalmasként mutatták, melyek vaskosnak és monumentálisnak tűntek. Sosem értette, hogy ezek a kiadványok miért nem összpontosítanak olyan megközelítésre, amikor az órák emberek csuklóin láthatók. Jake szerint akkor a Rolexek sokkal érdekesebbnek tűntek a valóságban, mint ezeken a fotókon, ahol statikus, hideg, steril, muzealizált közegben fotózták őket. Éppen ezért hamar úgy döntött, hogy megmutatja a Rolexek igazi arcát: ahogy az életben megjelennek, ahogy az emberek hordják, viselik őket. Ezekkel a történetekkel és fotókkal igyekezett eloszlatni a Rolexek köré rajzolt hamis mítoszokat és megmutatni a világ leghíresebb svájci óragyártójának modelljeit saját valójukban.

Ha kíváncsi vagy a Rolex történetére, olvasd el korábbi összeállításunkat!