2006-ban rekordáron kelt el, most ismét esélyes a címre
Eladó Krokodil Dundee villája
2 hozzászólás
Oroszvári Péter    2011.10.23

Ismét eladó a Paul Hogan által 2006-ban építtetett kastély. A Byron öbölben, gyönyörű hegyek közt fekvő építményt Paul 8,1 millió dollárért adta el még abban az évben, de most ismét piacra került a jelenlegi tulajdonosai által.


A fényűző palota Possum Creek határában áll, a Wilson folyó mellett. Az ide vezető privát út több mint egy kilométeres, ám a 2006-os 132 hektáros terület nagy része már nem ide tartozik: nem sokkal az építés után le kellett választani a telekről egy 44 és egy 36 hektáros szeletet, melyeket legalább még el tudtak adni 2-2 millió dollárért.


A kúria olasz stílusban készült, egy igazi olasz építész- és lakberendező irányítása alatt – ő egy éven keresztül az építési területen lakott, annyi dolga volt. A folyóra néző 8 hálószobás, 10 fürdőszobás főépülethez tartozik még egy 150 ezer literes fűtött medence is, és egy vendégház.


A 8 óriási hálószoba mit sem ér, ha az ott tartózkodók nem tudnak egyszerre étkezni – az erre szolgáló hatalmas, 16 személyes, olasz étkező. A nappaliban kellemes meleget sugároz a sok fa, a konyhából pedig egy külön szoba nyílik a szakács számára. Az előbb említett nagy étkező mellett megtalálható még egy kisebb, barátságosabb is, a medencére néző kilátással. Az emeleten kiülhetünk még a hatalmas erkélyre is, innen gyönyörű a rálátás a nagy kertre és a ház mellett haladó folyóra.


A villa a térség legdrágábbjaként kelt el a 2006-os eladásakor. Valószínűleg most is kellően előkelő helyen fog állni az ingatlanárak listáján, de egyelőre még nem hirdették ki a végösszeget.

Cimkék: Paul Hogan, villa,
Kapcsolódó cikkek
2009-ben már meghirdették, de nem kelt el, most a tulajdonos ismét piacra dobja a házat, méghozzá másfél millió dollárral olcsóbban.
Pár hete megnyitotta kapuit és vendégeket is fogad az Iberostar Grand Hotel Budapest, melynek sajtótájékoztatón mi is ott voltunk.
Makovecz Imre több mint ötven éven keresztül gazdagított bennünket különleges művészi alkotásaival.
Legfrissebb hozzászólások
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Ma, 21:26
8
„Minden alkotásra...
andy, Ma, 14:52
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56
16
Nyári outfitek elegáns...
salvador, 2012.05.20. 22:20

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
23 órája
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 51 hozzászólás
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Csipak Péter cége visszavonta a Zeppelin-házra beadott engedélyeztetési kérelmét, így már biztosra vehető, hogy az eredetileg tervezett hatalmas komplexum nem fog megépülni a belvárosban.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
Hennel Ádám is részt vett azon a rendezvényen, ahol az ország legtehetségesebb fodrászai mutatták be munkáikat.
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 2 és 8 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
gabesz21
-
2011.10.25. 12:58
2
azt nem értem h ha megépíti miért adja el?
avatar
andy | Fashion Guru
-
2011.10.24. 22:45
1
Nagyon tetszik nem csak a ház de a környék is!
Sötétszürke Emporio Armani napszemüveg
Aki szereti a nagyobb méretű, világosabb lecsével rendelkező napszemüvegeket, azoknak tökéletes választás lesz a képen látható modell.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
Amikor mindenki két számmal nagyobb felső ruhát, de szűk nadrágot hordott, amikor a férfiak nagy részének is nőies frizurája volt, amikor egy mobiltelefon akkora volt, mint ma egy laptop, na akkor dúlt a huszadik század legnagyobb kulturális forradalma.