Kínai Nagy Fal,
Eiffel-torony, Colosseum, Pisa-i ferde torony, és még
sorolhatnánk helyszíneket, melyek tömegesen vonzzák a
turistákat. Körbenéztünk és összegyűjtöttünk egy kisebb
csokrot azokból az épületekből, amelyek ugyan nem a
legismertebbek, de annál különlegesebbek. Induljunk és
fedezzük fel a világot!

Az első megálló legyen
Franciaország, s egy érdekes sztori. Ferdinand Cheval, a
kedves postásfiú serényen dolgozott, miközben megbotlott egy
kőben. A legenda szerint ebből a kőből ihletet merítve
elkezdte napról napra begyűjteni az útjába keveredő köveket,
hogy megépítse saját síremlékét. 33 év gyűjtögetés,
tervezgetés után elkészítette különleges, eklektikus
hangulatú, hindu motívumokkal ellátott, meseszerű lakát.
Kacifántos ablakai, elrendezése, külső homlokzata teljesen
eltereli a figyelmünket azokról a túl hangsúlyos elemekről,
melyet egy valódi építész egészen biztos, hogy nem követett
volna el. A hatalmas bejárat például egy kétszer ekkora
kastélynak is elegendő lenne. Különlegessége azonban pont
az, hogy Ferdinand nem azt építette, ami helyes és ami
tökéletes, hanem azt ami neki a legideálisabb.

Cheval remekműve után
következzék egy sokkal ismertebb gyöngyszem, a Teatro-Museo
Dalí, mely Figueres városát színesíti. De szó szerint.
Erőteljes vörös alapon, sárga bogyókkal dekorált homlokzata
önmagában csak egy ízléstelen díszítésnek tűnik, melyet
inkább egy tortán tudnánk elképzelni. Ahogy nézegetjük az
épületet, rádöbbenünk még sem ez az, ami igazán zavaró, hisz
sokszor látunk extrém színvilágú házakat. Az épület
párkányán lévő díszelemek viszont annál furcsábbak. Csiszolt
tojás alakú kövek.?! Pontosan.. Salvador Dalí múzeuma egy
bohém építész elvont gondolatainak végterméke.

Tovább bolyongva s
érdekes épületeket keresve Prágában lyukadtunk ki.
Csehország táncoló házát a történelmi városrészben
találhatjuk meg. Épülése nagy vihart kavart és megosztotta a
közvéleményt, ugyanis nem igazán illet bele neobarokk
környezetébe, de végül a köztársasági elnök engedélyezte az
építkezést. Jelenleg több nemzetközi cégnek és egy francia
tetőétteremnek ad otthont. A különleges, csámpás üvegű sarok
épület a világhírű Frank O. Gehry alkotása, így azt hiszem
minden kérdésünkre megkaptuk a választ, tőle ugyanis ez a
fajta modern formavilág abszolút nem áll messze.

És ha már a támolygó
házaknál tartunk, jöjjön egy másik különlegesség egyenesen
Lengyelországból. Ne, hogy azt gondoljuk, hogy a kép átesett
egy jó kis Photoshopos műveletsoron. Higgyetek a
szemeteknek, ez valóban ilyen. Az épület egy mese
illusztráció és Gaudi bolondos alkotásainak hatására
változott, vidám és korántsem átlagos darabbá. Ferde
nyílászárói és játékos homlokzata azonnal rabul ejti az
embert. Akár csak egy Disney meséből életre kelő otthon. S,
hogy vajon milyen tevékenység működik itt?! Óvoda, általános
iskola esetleg egy könyvesbolt? Egyik sem, ez egy négyezer
négyzetméter alapterületű hatalmas bevásárlóközpont. Erre
szokták mondani, hogy a látszat csal?!

Most következzék egy
keleti különlegesség egyenesen az indiai Delhiből. A Lótusz
templom néven elhíresült túlméretezett virágot, egy Iránban
született kanadai építész, Fariborz Sahba tervezte. A
különleges formájú épület számtalan építészeti díjat zsebelt
már be. Funkcióját tekintve tulajdonképpen egy
anyatemplomnak készült, ahol minden vallás híveit
előszeretettel várják. Az épület 27 márvány sziromból alkot
egy egészet, negyven méter magas és alapterülete 105 000
négyzetméter. Giga méretei egyszerűen azokat is ámulatba
ejti, akiket nem hoz lázba az építészet. Látogatottsága
nagy, percenkét körülbelül kilenc ember lép be valamely
kapuján.

Mi pedig most kilépünk,
mert vár a következő helyszín, Missouri. Kansas City
belvárosában sétálva könnyen az óriások földjére tévedve
érezhetjük magunkat, mikor szembetűnnek azok a giga könyvek
rendre sorakozva az utca szélén. Persze ahogy közelebb
megyünk, látjuk, hogy ez csupán egy rafinált kis homlokzat.
Ezzel a nem mindennapi ötlettel kívánták még érdekesebbé és
vonzóbbá tenni a fiatalok előtt az olvasást.

A következő megálló
Ohio állam, ahol a Longaberger kosárgyártó cég központját
vesszük szemügyre. Nem is kell nagyon közel menni, mert
messziről feltűnik egyedi külseje. A cég alapítójának
agyából pattant ki az ötlet, hogy ez úton is népszerűsítsék
terméküket. A hét emeletes piknikkosár egy az egyben ugyan
olyan, mint százhatvanszor kisebb, üzletbe is kapható
változata. Az épület már több mint tíz éve büszkesége Newark
városának.

Ontarionak pedig nem
csak a Niagara vízesés jelenti az egyetlen érdekességet,
hanem például a Ripley’s Building. A különleges,
földrengés sújtotta kinézettel rendelkező épület a
„Ripley’s: hiszed, vagy nem!„ művészi
kollekciójának promóciós épülete.

Tovább keresgélve
találtunk néhány olyan csoda lakot, mely magán tulajdonban
van. Ilyen például a Pennsylvaniai Mahlon N. Haines,
cipőkereskedő „háza”. A 1950-es években épült,
sokáig a család tulajdonában volt, majd eladták s új
tulajdonosa fagyizót nyitott belőle. Néhány évvel később
visszavásárolták és hírességként megnyitotta a nagy
nyilvánosság előtt a nem mindennapi giga bakancs házat.

Dél-Koreában pedig egy
wc- ház épült, mely a Haewoojae nevet kapta,ami azt jelenti,
hogy „menedékhely, ahol megoldhatók a
problémák”. S, hogy ki költözne efféle házba? Hát a
Nemzetközi Vécé Szövetség elnöke és ez most nem vicc,
tényleg van ilyen szervezet. Sim Jae-duck ezzel a házzal is
a közegészségügy felé való elkötelezettségét kívánta
kifejezni. A wc kagyló formájú luxus ingatlan kétszintes és
hatalmas tető terasza van. Fő építő elemei a fehér beton, az
acél és az üveg. Ezek mind együttesen egy harmonikus egészet
képeznek s megjelenése abszolút beleillik a modern
építészetbe.

Majd ezek után
következzék egy nem mindennapi ajándék, egyenesen
Nigériából. Ki is ne akarná, hogy ennyire a kedvében
járjanak?! Ez a ház, ugyanis egy ajándék. Said Jammal
építtette kedves feleségének. A különlegessége abban rejlik,
hogy egy hatalmas repülőgép van ráépítve a ház tetejére.
Kedves felesége ugyanis nagyon szeret utazni s ha már
megteheti miért ne.

S akkor ugorjunk egy
nagyot, egészen Mexikóig. Itt található ugyanis utazásunk
utolsó látványossága a Csiga épületként emlegetett csúcsos
csoda. Két külön csigaház található a telken. Az egyik
vendégházként funkcionál, a másik kétemeletes fő épületként
tornyosul. A ház magán tulajdonban van, s gazdája jelenleg
bérbe adja, tehát ha valaki Mexikóban szeretne medencével
ellátott csigaházban nyaralni, akkor itt a lehetőség.
De hiába értünk a listánk végéhez, napestig folytathatnánk
a felsorolást, mert a világ tele van érdekességekkel. Az
emberi képzelet ugyanis határtalan. S, hogy mitől lesz egy
építészeti alkotás világhírű, tömegesen látogatott vagy
eredeti? Ez költői kérdés marad. Egy már teljesen biztos,
nem attól, hogy mennyire egyedi.













