A hideg januári napokat
egy kellemes hétvégi program tette elviselhetőbbé.
Nyolcadszorra is megrendezésre került az Esküvői Kiállítás,
mely hazánk egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű
rendezvénye. A Trendmagazin sem ült tétlenül, belevetette
magát a sűrűjébe.

A Papp László Budapest
Sportaréna előtt már hosszú sorokban álltak az emberek,
mikor megérkeztünk. A hölgyek nagy izgalommal várták a benti
felhozatalt, az urak figyelme- a rendezvény szervezőinek
ügyes húzása által - rögtön a bejáratnál felsorakoztatott
különleges limuzinokra összpontosult, ezzel elterelve a
rájuk váró következő két óra eseményeit.
Ahogy beléptünk a rendezvény helyszínére még mi sem tudtuk
mi vár ránk. Leadtuk a kabátunkat, fényképezőgépet ragadtunk
és az aréna felé vettük az irányt. Amint a mosolygós
hostessek köszöntöttek bennünket már nagyjából fel tudtuk
mérni a mögöttük lévő tömeget és a ránk zúduló
információáradat mértékét, ezért nagy levegővel indítottunk.
Egy kedves barátnőmmel indultam el felfedezni az
ismeretlent, mármint időközben derült ez ki, hogy az
ismereteim töredéke annak, amire valóban szükségem lenne.
Magabiztosságom és a véleményem, hogy semmi bonyolult
nincsen egy esküvő megszervezésében, az első fél óra után
módosulni kezdett. Szembesültem a rengeteg megoldani való
problémával s költői kérdésekkel, mellyel az ifjú pároknak
meg kell birkózni, ha egy eredményes NAGY napot akarnak
zárni.
A rendezvény előtt elterveztem, hogy minden érdekes
pavilonnál szépen bemutatkozom, hogy a Trendmagazin
képviseletében vagyok itt, de ez az első pillanattól kezdve
veszett ügynek látszott, ugyanis rengetegen küzdöttek azért,
hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak. A cégek képviselői
mindenhol szívélyesen fogadták az érdeklődéseket, és sok
esetben megszólítottak bennünket is. Így az a kósza ötletem
támadt, hogy mi lenne, ha menyasszonyként vonulnék végig a
sorok között és a számomra ideális esküvőt próbálnám keretbe
foglalni. Na jó, be kell valljam az igazat, nem esett
nehezemre, teljesen magával ragadott az egész hangulat.

Cikáztunk a pavilonok
között, s mindenhol újabb és újabb információkat kaptunk,
csak úgy gyűltek a kezünkben a kedvezményes kuponok,
szórólapok és egyéb nyomtatványok. Sok esetben találkoztunk
jó ötletekkel, frappáns megoldásokkal, esetleg
költségcsökkentő verziókkal. Amit én személy szerint
észrevettem, hogy kevés olyan pavilonra bukkantam, ami azt a
valóságos luxus színvonalat testesítette meg. Igaz az árak
az egekbe szökelltek még így is, mégsem mondhattam azt, hogy
”huh ez aztán a sztár esküvős” feeling. Vagy
mindenkinek a saját esküvője a tökéletes?! Nem tudom.
Személy szerint leginkább a ruhákra és a dekorációra voltam
kíváncsi. Több szalon is felvonult, hogy lehetőséget
biztosítson a fiatal menyasszonyoknak a próbálásra és az
esetleges vásárlásra is. Minden egyes pavilonba betekintve
hölgyek tucatjait láttuk, ahogy buzgón, csillogó szemmel
várakoznak, hogy álmaik ruháját felpróbálják. Egy pillanatra
én is elgyengültem és kacérkodtam a gondolattal, hogy ha már
itt vagyok felpróbálhatnék valamit. De ismét oda lyukadtam
ki, hogy álmaim ruhája még megvarrásra vár. Találkoztam La
Sposa, Sophia Tolli,Pronovias, Demetrios, Art’z Modell
ruhákkal. Túlnyomó többségben pezsgő és homokszínű darabok
voltak kiállítva, de a hófehér se szorult teljesen háttérbe.
Néhány szalon egészen extrém viseleteket is elhozott
magával. Amelyik érdeklődő pedig éppen időben jött, az a
felállított színpadon is megcsodálhatta a fél órás
Menyasszonyi Ruha Show-t. Személy szerint a Blue by Enzoani
ruhákat és a magyar tervező-Benes Anita- Daalarna ruháit
kerestem, de sajnos nem találtam.

A helyszín és a
dekoráció az egyik legfontosabb eleme az esküvőknek, mármint
én biztosan nagy hangsúlyt fektetek majd rá. Úgy vélem
meghatározza az egész esküvő hangulatát, jellegét és a
házasulandók stílusát. Ha a környezet kellemes, a vendégek
közérzete is sokkal jobb.
Az ország valamennyi tájáról impozáns éttermekkel,
hotelekkel és szállodákkal ismerkedtünk meg. Képviselőik
nagy lelkesedéssel meséltek szolgáltatásaikról,
kedvezményeikről és az igényeinket szem előtt tartva
megpróbálták a legjobb lehetőségeket ajánlani személyre
szabottan. A kiállítok legismertebbjei és országunk elitjei
közül találkoztunk a Hilton Budapesttel, a Budapest Marriott
Hotellel, a Danubius Hotel Gellérttel és Astoriával,a
Citadellával, a Bagolyvár Étteremmel, a Búsuló Juhász
Étteremmel és nem utolsó sorban a Sziráki Kastéllyal.

A dekorációk és virágok
világában eltévedve teljes képet kaptunk a jelenlegi
trendekről. Találkoztunk hercegnős stílussal, bohémmal,
komollyal, vagy másképpen csoportosítva romantikus,
tengerparti és középkori témával egyaránt. Volt szökőkút
pink csokival, másfél méter magas pálcikákkal és trópusi
gyümölcsökkel tűzdelt pálma, édességpult tele finomságokkal,
és még megannyi extra. Tortacsodák a cukrászat
nagymestereitől, az ismertebbek közül, akit említenék a
Zila, a Charlotte és a győri Mathias. Csodálatos
költeményekkel varázsolták el a nézelődőket, sokan percekig
nézték a szépen kidolgozott alkotásokat, sőt az egyik cég
helyszínen készítette a fondant virágokat is, mely sokakat
szórakoztatott. Jellemző volt a színes, letisztult és
virágokkal, ékkövekkel díszített torták.
A másik nagyon nagy témakör, melyet szó nélkül nem tudunk
hagyni, a Fotó és Videó. Több, mint hatvan cég mutatta meg
kreativitását. A vagány streetartos stílustól az egészen
hagyományos stílusig válogathattunk. Herczeg Zoltán és
csapata egy színházszékekkel ellátott nagyon feelinges
pavilonnal várta az érdeklődőket. S nem csak lehengerlő
stílusokkal, de fotóikkal, videóikkal is elnyerték az
emberek elismerését. Rajtuk kívül még a G2foto és a
Szinnayphoto is nagy érdeklődést keltett.

Ezen kívül további
szolgáltatások is részt vettek természetesen. És, ahogy
minden más csoportban itt is széles skálában vonultak fel. A
legegyszerűbbtől a legkülönlegesebbig, a
legkonzervatívabbtól a legextrémebbig és így tovább tovább a
legek sorában. A zene-műsor kategóriában a mulatós
muzsikától egészen a hastáncos lányig, a nászút területén a
belföldi utazásoktól a Föld körüli utakig, az ékszereknél a
karikagyűrűtől a tiarákig és az auto bérlésnél az
oldtimertől egészen a legexkluzívabb Cadillac limuzinokig.
Tényleg ami csak kellhet az itt egészen biztosan jelen volt
és még holnapig sorolhatnám azokat a fontos elemeket,
amelyek lehetővé teszik , hogy a NAGY NAP a leendő házasok
legszebb és legemlékezetesebb dátumát jelentsék.
A végére érve barátnőmmel összenézve kiengedtük azt a nagy
levegőt, melyet az elején vettünk és széles mosollyal
távoztunk. Tulajdonképpen minden kérdésünkre megkaptuk a
választ és elegendő információt gyűjtöttünk be ahhoz, hogy
tudjuk nincsen lehetetlen! A kreativitásunkon múlik milyen
apró pici puzzle darabokból rakjuk össze álmaink esküvőjét.
.jpg)






