Trendmagazin

Franciaország turisztikailag az első

Újabb rekord született

2013.07.11 | MTI/TM

Tavaly mintegy 83 millió külföldi turista kereste fel Franciaországot, amely továbbra is a világ elsőszámú turisztikai célpontja - közölte kedden a francia turisztikai minisztérium.

Párizsba vágynak a legtöbben

A külföldi turisták számának újabb rekordjával Franciaország 2012-ben megőrizte vezető helyét, miközben az ágazat változáson megy keresztül az új ügyfélkör megjelenésével - olvasható a tárca közleményében. A 2011-ben érkezett 81,4 millió külföldi látogató után a tavalyi emelkedés elsősorban az európai és az ázsiai turistáknak köszönhető, az amerikai és afrikai kontinensről kevesebben érkeztek 2012-ben, mint az azt megelőző évben. Legtöbben Németországból látogattak a szomszédos Franciaországba, a német turisták a britektől vették át a vezető helyet.

Kedvelt célpont a Francia Riviéra is

Öt év után tavaly először a külföldi turisták által elköltött összeg is nőtt Franciaországban, 6,3 százalékkal: tavaly 35,8 milliárd eurót (10 489 milliárd forintot) költöttek el a turisták, míg 2011-ben 33,7 milliárd eurót. Az emelkedés annak az eredménye, hogy 2,5 százalékkal növekedett a vendégéjszakák száma. A nyári szezon a minisztérium szerint jobbnak ígérkezik, mint a tavaszi, amikor nagyon hűvös, esős idő uralkodott az egész országban. A remények szerint a külföldi turisták érkezése ellensúlyozhatja a válság miatt csökkenő belföldi turizmust.