Trendmagazin

Górcső alatt a televíziós hírműsorok

Aki híreket szeretne nézni, van választási lehetősége

2011.01.14 | Molnár Gergely

Hála a sok különböző kereskedelmi és közszolgálati csatornának, manapság már több hírműsor közül is válogathat az információ éhes néző. Az esti híradók jelentősége ugyan csökkent az Internetnek köszönhetően, mi azonban mégis górcső alá vettünk négy hírműsort…

ATV- Híradó


A korábban csak alacsony nézői igények kielégítésére képes Magyar ATV, egy jelentős tőkeinjekció hatására színvonalas csatornává nőtte ki magát. Ennek megfelelően a hírműsoraik minősége is jelentősen emelkedett. Profin szerkesztett hírműsort kap, aki úgy dönt, hogy az ATV Híradójából informálódik. Nincsenek komolyabb technikai bakik, korrekt beszámolót kapunk a lényeges közéleti történésekről. A műsorvezetők - kivétel nélkül – jól végzik munkájukat, Gajdos Tamás és Ács Mónika, valamint stáb valamennyi tagja szakmailag megfelelő híradót készít, figyelembe véve, hogy egy kereskedelmi televízióról van szó, ahol előfordul, hogy a nézettség növelése érdekében igencsak színvonaltalan, néha-néha nevetséges módon igyekeznek lekötni a néző figyelmét, de erről majd később. Az ATV hírműsoraiban nem lehet felfedezni ilyen elemeket, talán néhány néző számára unalmas, túl konzervatív (nem politikai értelemben) és lapos, de jól láthatóan, hosszú ideje egy kifejezetten magas színvonalat képes nyújtani.

RTL Klub – RTL Híradó


Erős Antónia és Szellő István jól ismert kettőse továbbra is működik. Az RTL Klub híradói jóval „kereskedelmibbek” az előző csatorna hírműsoraihoz képest. Amerikai típusú főcímzene, bulvárosan szerkesztett vezető hírek fogadják a nézőt. Nem véletlen, az RTL Híradó és hűséges (vetély)társa a TV2 Tények című műsora rendre a nézettségi verseny győztesei a hírműsorok között. Több mint másfél millió nézőt képesek a televízió előtt tartani esténként – ez ugyan nagyban köszönhető annak is, hogy sok háztartásban főleg vidéken továbbra is csak 3-4 TV adó fogható – ezért néha a tartalom a forma áldozatává válik. Gyakran tapasztalom, hogy balesetekről, emberi szenvedésekről vagy akár orvosi műhibákról kissé cinikusan, szándékosan botrányt keresve számolnak be. Nem szó szerint idézve: „Órákon át, borzalmas kínok között szenvedett a fiatal nő, mire rátaláltak.” Miközben valódi botrányokról – politikusok korrupciós ügyeiről, különböző üzleti körök gyanús ténykedéseiről - nem vagy csak alig-alig, konfliktuskerülően számol be. Színházi premierekről, kiállításokról vagy bármilyen kulturális eseményről is csak elvétve van szó. De figyelembe véve a csatorna kereskedelmi jellegét, ennél több nemigen várható el.

TV2 - Tények


Túl sok különbséget nem lehet felfedezni az előző csatorna híradójához képest, vagy talán mégis. Dekoratív és ügyes bemondók, munkájukat jól végző hírszerkesztők és technikusok közlik velünk a tényeket napról-napra. Persze a TV2 sem menekülhet a nézettségi verseny okozta bulvárosodástól, de mintha mindezt egy magasabb fokozatba kapcsolva tenné. Lényegi különbség nincs, azonban ez a híradó talán közelebb áll egy közszolgálati feladatokat ellátó hírműsor ideáljához. Sok esetben hírről-hírre ugyanazt látjuk, mint az RTL Klubon, de talán kevesebb a túlzó fordulat, a műbalhé és több a tartalom. Számomra úgy tűnik, hogy a Tények szerkesztősége jobban elmélyed az adott témában, bátrabban számol be rázós ügyekről és olykor provokatívabb is. A különbség minimális, de nem elhanyagolható.

M1, M2 – Híradó


A Magyar Televízió Híradóját több okból is a végére hagytam. Nem képes és nem is akar már versengeni – nézettség tekintetében - a két nagy kereskedelmi tévével. Nem is ez a feladata, állítják a médiában dolgozó szakemberek. Lehet napraforgónak csúfolni – utalva ezzel arra, hogy mindig a hatalmon lévő politikai oldal felé fordul- vagy egyszerűen unalmasnak titulálni, de évtizedek óta szinte változatlan minőségben és hozzáállással tudósítja nézőit, maximálisan eleget téve közszolgálati feladatainak. Itt nincsenek celebek, bulvárhírek vagy hasonló tartalmatlan riportok. Azonban ez nem azt jelenti, hogy unalmas lenne. Miután a néző értesült a legfontosabb belföldi és külföldi hírekről, simán belefér egy kis kultúra is a műsorba és levezetésképpen valami rövid, humoros hír is elhangzik az időjárás előtt.

Tökéletes híradó nem létezik, mindegyiket lehet szeretni vagy nem szeretni, de azért jó tudni, hogy van miből válogatni.