Egy felmérés szerint a brit fiatalok a mindennapi kommunikációjuk során csupán nyolcszáz szót használnak – ezzel szemben az angol alapfokú nyelvvizsgához négyezer-ötszáz szó szükséges. Itthon a legtöbb magyar egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt, ez a szám a gyakorlatban megközelíti az öt milliót, viszont a legtöbben naponta akár négy órát is tévéznek.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy az írás pontosan milyen idős, illetve a különféle rajzokkal kódolt írási formulák tekinthetőek-e a mai kódrendszerek és a média elődjeinek. Az azonban bizonyos, hogy az ember amint csak lehetősége nyílt rá, lejegyezte mindazt, amit fontosnak tartott, akár saját, akár utókora számára. A fejlődő világban rengeteg ember nem tud olvasni és írni, ebből fakadóan esélyük sincs kikerülni abból a közegből, amelyben élnek.

Hazánkban a helyzet más – itt, mint tisztességes európaihoz illik, megtanítanak minket olvasni, jó esetben legfeljebb hét éves korunkra. A dolog valójában ott dől el, hogy az ember azon túl, hogy felismeri a betűket, tudja-e értelmezni azokat. Azt mondják, az olvas jól, aki érti is, amit olvas. Ez valóban igaz, ugyanis hazánk olvasni tudó részének közel 25-30 százaléka gyakorlati analfabéta, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a betűket felismerik, és írni is tudnak, az olvasott szöveget nem tudják feldolgozni, és értelmezni. Ennek hátrányait nem kell hosszan sorolni, ha csak mondjuk egy adás-vételi, vagy munkaszerződésre gondolunk, máris értjük, milyen súlyos gondot jelent ez. A felmérések, és statisztikák megdöbbentő képet nyújtanak arról is, hogy mikor is lódult meg a magyar emberek olvasási kedve, amiből következtethetünk arra, hogy a nyolcvanas években, és az azt megelőző néhány évtizedben, a magyar nemzetet sajnos már nem lehetett az európai kultúrnemzetek közé sorolni, miközben a századfordulón, de még a két világháború között is, hazánkat szebbnek tartották Bécsnél, és igen intenzív volt a kulturális élet, ez pedig jelentősen függött össze az irodalommal, újságírással, és az emberek magas olvasási kedvével. A kétezres évek elején megtörtént hazánkban a könyv termékként való újraértelmezése, így a szerzőépítés és marketing kampányok nagyban hozzájárultak egy-egy olvasmány népszerűsítéséhez. Bár ha jobban megnézzük, az utcán, a metrókon javarészt könnyed olvasmányokat reklámoznak, amelyek legtöbbjének sajnos nincs mondanivalója. A különféle könyveket ajánló prospektusok kínálatában a krimik, és ponyvák bősége mellett, évről évre előkelőbb helyet foglalnak el a természetfelettivel foglalkozó könyvek, kiadványok. Megvizsgálva az aktuális top10-es listát, az utolsó helyen kapnak szerepet szépirodalmi művek, az első, nagyjából nyolc helyet mindig valamiféle ezoterikus könyv foglalja el. Hazánkban egyébként négy és fél millióan sosem vesznek könyvet, így a könyvszakma abból a nagyjából hét-nyolcszázezer vásárlóból él meg, akik évente 20 ezer fontinál többet költenek könyvekre. A rendszerváltás óta eltelt években fokozatosan újul meg az a szemlélet, miszerint az olvasás nem csupán szórakozási lehetőség, hanem a képzettség, és így a munka világában való boldogulás fontos eszköze.

Tavaly december 1-jén, az Országos Széchényi Könyvtárban ismertetett kutatásból az derül ki, hogy Magyarország lakosságának egy igen jelentős hányada gyakorlatilag sosem vesz a kezébe könyvet. A pár hónappal ezelőtt végzett kutatás a szabadidős tevékenységek felől közelített a kérdéshez, hogy pontosabb és hitelesebb képet kapjanak. Az egyes elfoglaltságokra való igény, és azok vonzó hatása volt kardinális kérdés, ez alapján pedig jól elhatárolódó csoportokra oszlik a népesség. A felmérés legérdekesebb eredményei közé tartozik, hogy a megkérdezettek megközelítőleg 45 százalékát a televízión kívül szinte nem érdekli semmi, bár ők főleg alacsony végzettségűek, túlnyomóan idősebbek. Az inkább szórakozni vágyó fiatalok csoportjába tartózók három havonta legfeljebb egy köteten rágják át magukat. Utóbbiak ugyan kevesebbet néznek tévét, viszont ennek helyét az olvasás helyett az Internet vette át – a fiatalok 36 százaléka átlag napi három órát internetezik, több, mint negyedük pedig sosem tölt olvasással időt. Eszerint a közvélemény-kutatás szerint az összes válaszadó 46% százaléka tévénézéssel tölti szabadideje nagy részét, az olvasás csupán a negyedik a kedvelt tevékenységek ranglistáján. Súlyos adat, hogy a megkérdezettek csaknem egyharmada nem hogy nem olvas, hanem már a vágya sincs meg erre – és nem idős emberek, hanem legnagyobb részt aktív személyek.

Napjainkban világszerte a legkeresettebb műfajok közé a szórakoztató lektűr, vagyis a „gyorsan felszívódó” írásművek tartoznak. A vámpírok, vérfarkasok, a szörnyek és a fantázia szülte lények, a szinglik, a jólét, stresszmentesség, az egészség és siker, vagy éppen a keleti kultúrák és ezotéria mind-mind jellegzetes témái napjaink sikerkönyveinek. Gondoljunk csak Harry Potterre, vagy a Twilight könyvekre. Hazánkban a leggyakrabban olvasott írok közé tartozik a félig természetfeletti témát feldolgozó Leslie L. Lawrence (Lőrinc L. László), a borzongató krimiket megíró Stephen King, a romantikus Danielle Steel, vagy Robin Cook, de az elmúlt években előtörtek azok az új nevek, akik korábban nem írtak. A lakosság jelentős részének ott van a polcán a Biblia, amit mintegy tíz-tizenöt százalék olvas is. Megdöbbentő adat, miszerint az évek óta rendszeresen megjelenő Romana, Julia és Tiffany című szirupos, szentimentális kiadványokból havonta 800 ezer példányt adnak ki, és általában nem marad belőlük remittenda, vagyis visszamaradt példány, hanem mind elfogy.

Ne feledjük, az olvasás nem csupán a szépirodalmi, és verses kötetekre korlátozódik, a tájékozottsághoz szervesen kötődik a minőségi napi-, és hetilapok olvasása. Jelenleg az eladott példányok alapján a legnépszerűbb napilap a bulvárhírekkel, és „szaftos” pletykákkal szolgáló Blikk (a tavalyi negyedik negyedévben átlagosan 200 ezer értékesített példánnyal), második helyen szerepel kis testvére, a Bors, átlagosan 90 ezer eladott példánnyal. Általános megfigyelés, hogy a volt kommunista országokban a média lényegében elbulvárosodik, bár nem ez a fő változó vonása. A tartalmasabb kiadványok közé tartozik például a hetilapok egy része, de hetilap a Story magazin is, amiből az előbb említett időszakban 244 ezer darab fogyott el, pár száz darab híján majdnem minden kinyomott példány. A gazdasági-, közéleti lapok közül a HVG magasan az első, egymaga külön kategóriát is képez a hetilap piacon, 2010 utolsó három hónapjában 70 ezer példányt értékesítettek. Ezt követi a Figyelő, a Hetek, és a 168 óra. A fenti adatok is alátámasztják azt, amit Gulyás Ágnes írt a Médiakutató 2000. évi őszi számában: „Általánosan elfogadott nézet, hogy azoknak az embereknek a médiafogyasztási szokásait, akik nehezen élik meg a rendszerváltással járó kimerítő gazdasági és politikai nehézségeket, a menekülés jellemzi. Az újságok esetében azt mondhatjuk, hogy – más tényezők mellett – e menekülési vágy is szerepet játszott a politikai/minőségi lapok olvasótáborának csökkenésében és a bulvárlapok sikerében. Azt, hogy a médiafogyasztás mind jobban szolgálja a menekülést, tetten érhetjük abban is, hogy az emberek mind többet néznek tévét, miközben érdeklődésük elfordul a többi médiumtól.”

Érdekes megfigyelés az, hogy manapság már az Internet szolgál az információszerzésre, és a papír alapú olvasás a szórakoztatás funkcióját tölti be. Ennek egyik bizonyítéka, hogy egy kutatás alapján a magyarok 56 százaléka egyáltalán nem olvas napilapot, ami arra utal, hogy vagy nincsenek tisztában a napi eseményekkel, vagy ami valószínűbb, hogy a TV híradásából, vagy az Internetről értesülnek. Az olvasás célja nagyrészt már nem a tudás növelése, hanem a szórakoztatás, ez a fő oka annak, hogy a legkelendőbb könyvek ma már nem a szépirodalmi kötetek, albumok, hanem a szórakoztató irodalom. A képernyő – legyen az akár az Internet, akár a televízió – nem igényel különösebb erőfeszítést a befogadótól, ezzel szemben az olvasás a képzelőerőn felül az elmét is igénybe veszi, dolgoztatja.

A fent taglalt kutatási eredmények első ránézésre nem tűnhetnek érdekesnek, vagy akár fontosnak, viszont az egy nemzetben élő írástudók száma gyakran arányosságban van az adott nemzet életszínvonalával. A művelő és nevelő célzatú olvasás helyét átvette az unaloműző olvasgatás, vagyis nem csak a mennyiség, de a minőség is csökkent az elmúlt években az olvasási-fronton. A nagy világirodalmi klasszikusok – melyek egy része kötelező olvasmány is az iskolákban – nem véletlen kerültek a „nagyok” közé. Korukat túlnövő mondanivalóval, sokszor évszázadokat túlélő tanulságokkal szolgálnak. A modern világ nagy része össztársadalmi problémákkal küzd, ugyanakkor az emberek a szabadidejüket nagyon gyakran nem értékesen, tartalmasan töltik el. Érdemes mindannyiunknak megvizsgálni a szabadidő töltési szokásainkat, hogy miközben kikapcsolódunk, azt tényleg az értékek gyarapítására fordíthassuk.