Trendmagazin

Helyek, amiket filmek tettek híressé

A filmipar egyik pozitív mellékhatása

2014.12.04 | Munkatársunktól

Rengeteg olyan hely van a világon, ami egykor még teljesen ismeretlen volt, azonban mára már a legnépszerűbb turisztikai attrakciók közé tartozik. És habár a legtöbb ilyen hely régebben a szájhagyománynak köszönhetően lett híres, manapság ezek a helyek a filmeknek és a tévéműsoroknak köszönhetik a hirtelen jött hírnevet.

Néhány filmet már eleve népszerű helyeken forgattak, mint például a Francia csók című film esetében, amelyet Párizsban vettek fel, vagy a Csak veled című film esetében, melynél Róma volt a helyszín, és azt pedig ne is kezdjük el számolni, hogy hány filmet forgatnak szinte naponta New York városában. Azonban hébe-­hóba a producerek a filmek leforgatásához egy távoli, vagy kevésbé ismert helyet választanak, és megnehezítik a saját dolgukat, ahelyett, hogy valahol csak felépítenék az elképzelt díszletet, inkább elutaznak messzire­ és mindezt a hitelesség kedvéért teszik. Persze szerencsére (vagy néha szerencsétlenségükre) ezek a helyek az itt leforgatott műsor vagy film következtében meg kell, hogy birkózzanak a beáramló turizmussal. Ezek a helyek persze azonnal a hírnév és a kereskedelem központjává válnak.

Petra (Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag)


Ha a világ egyik legnépszerűbb folytatásos filmsorozatának a helyszíne épp a közeledben található, biztos lehetsz benne, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor bemutatják a filmet, turisták ezrei nyüzsögnek majd a helyen rövid időn belül. Ki tudná elfelejteni az „Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag” című film csúcspontját, amikor is az Indiana Jones­t játszó Harrison Ford és az apja a nácikkal együtt a Szent Grál megszerzésére indultak, ami az örök életet biztosította volna nekik? A kincstár – ahol a Szent Grál volt elrejtve­ egy templomban volt a rózsás Petra városában, Jordániában. Amióta csak a filmet bemutatták, Petra városát évente több százezer, és egymillió közötti turista látogatta meg, a helyet pedig a „modern világ csodájaként” emlegetik az emberek.

Doune kastély (Gyalog galopp)


A Monty Python­t készítő humoristák csoportja a ’70­-es és ’80-­as évek fénykora után is kultuszt hagyott maga után. Az egyik legnépszerűbb filmjük, a Gyalog galopp volt, mely Artúr királyt és a lovagjait mutatja be, miközben a megfoghatatlan Jézus csészéjét keresik. A filmet Skóciában forgatták, a producerek pedig a film számos jelenetének helyszínéül a Doune kastélyt választották. A kastély több részében is vettek fel jeleneteket, ilyen volt például többek között a nagyterem, mely a film kezdetétől fogva Camelot­ként funkcionált. A rajongók még a mai napig ellátogatnak ehhez a helyszínhez is.

Angkorvat (Lara Croft: Tomb Raider)


Mindannyian tudjuk, hogy Angelina Jolie legidősebb gyermekét, Maddox­ot Kambodzsából adoptálta. De azt nem sokan tudják, hogy azért éppen ebből a harmadik világbeli országból adoptálta, mert rengeteg időt töltött el Angkor­ban, Kambodzsában, amikor a Lara Croft: Tomb Raider című filmet forgatta. A film éppen ebben a háború­ súlytotta, a térképen látszólag távol eső országban játszódik. A film fénypontjaként azokat a részeket emlegetik, amiket Angkorvatban forgattak, olyan gyönyörű templomok együttesénél, amik lélegzetelállító látványt nyújtanak, főként a naplementés jelenetben. A mozifilmnek köszönhetően Kambodzsa már nem olyan elszigetelt, hanem Ázsia egyik legkeresettebb turisztikai célpontjává vált.

A Chatsworth­-ház (Büszkeség és balítélet)


Ami az angol vidéket olyan festőivé teszi, azok a végtelenül elterülő zöld legelők, és az impozáns otthonok, melyeket a horizonton végignézve láthatunk. Ilyen hely a Derbyshire­ben található Chatsworth­-ház, amit a Devonshire­i herceg birtokol. Ezt a házat nemcsak hogy sok film hátterében láthatjuk, de említést is tettek róla Jane Austen népszerű regényében, a Büszkeség és balítélet­ben is. Talán épp az előbbi említés tiszteletére döntöttek úgy 2005­ben, hogy a regény filmváltozatában is benne lesz a Chatsworth-­ház, Mr. Darcy elegáns otthonaként. A rajongók számára túrákat is indítanak a házban, akik több mint boldogok attól, hogy itt nemcsak a történelmet szívhatják magukba, hanem a kultúrát is, amit a Chatsworth­-ház kínál.

A philadelphiai Művészeti Múzeum lépcsői (Rocky)


Az egykor kissé jelentéktelen várost, Philadelphiát manapság már rengeteg turista látogatja meg, akik elsősorban Rocky lépcsőire kíváncsiak, amelyeket a híres Oscar­-díjas filmben, a Rocky-ban láthattunk. A lépcsők egyébként konkrétan a philadelphiai Művészeti Múzeum előtt találhatóak, és ezen fut felfele a filmben Rocky Balboa ­ akit Sylvester Stallone alakít­, miközben a „Gonna Fly Now” című szám szól. A 72 kőlépcső olyannyira híressé vált a filmnek köszönhetően, hogy a lépcsőtől nem messze található, közeli füves részen egy bronz szobrot állítottak fel, amely Rocky­t ábrázolja.

Highclere kastély (Downton Abbey)


A Downton Abbey brit drámasorozat producerei, stábja, és szereplői soha nem számítottak arra, hogy a világ minden részére elér majd a produkciójuk, és hogy igazi brit jelenségként fognak rájuk tekinteni. Azonban a sorozat messze sokat elért már, és a rajongók körében már természetes, hogy a filmek legnagyobb sztárja maga a ház, ahol játszódik. A való életben azonban a Downton Abbey a Highclere kastély nevet viseli, és az egész birtok, amin található, Carnarvon gróf tulajdonában áll, és az angliai Hampshire­ben található. A ház tulajdonosai engedélyezték, hogy túrákat rendezzenek a házhoz, és persze számos olyan ember van, akik képesek nagy utat megtenni azért, hogy a kedvenc kitalált arisztokrata családjuk otthonának hangulatát átérezzék.

Új-Zéland (Gyűrűk ura)


Az egykoron még ritkán lakott Új­-Zélandon, Ausztrália szomszédságában régen még több volt a szarvasmarha, mint az ember, azonban ez mára már megváltozott, hiszen a rendező Peter Jackson­nak köszönhetően immáron a hely nemcsak a térképen ismert, hanem az emberek köztudatába is bekerült. A rendező, és a stábja Új­-Zélandot választották Középfölde elsődleges forgatási helyszínéül, amikor a „Gyűrűk ura” című filmeket vették fel. Persze Új­-Zélandon belül több helyszínen is forgattak a filmekben, például az Otaki szurdok felé vezető úton található a Megye, a Harcourt park Upper Hutt részén vették fel a Vasudvardot ábrázoló részeket, és a Kaitoke regionális parkot állították be Völgyzugollyá. Hogy tőkésítsék az ország újdonsült népszerűségét, létrehozták a Gyűrűk ura turnét, melynek részeként számos franchise rajongó ellátogathat Új­-Zélandra, és részt vehet egy kalandban.

Salzburg (A muzsika hangja)


Ez a hely tényleg a leginkább méltó hely arra, ahol a zene a legteljesebben kivirágozhat. Igen, ez Mozart szülővárosa, de az ausztriai kisváros, Salzburg sokkal inkább arról híres napjainkban, hogy itt forgatták az egyik valaha volt leghíresebb musicalt, „A muzsika hangja” című filmet. A film producerei a város legszebb helyeit használták arra, hogy a zene mellett a film hátteréül szolgáljon. A Mirabell Gardens és a szökőkút a filmben szereplő helyek közül az egyik, mely ikonikussá vált, ahol Maria és a Von Trapp gyermekek énekelnek. Emellett persze számos kastély belsőjét használták fel a Von Trapp ház felvételeihez. Mivel a film összes rajongója szeretné látni a felvételek helyszínét, ezért a turisták minden évben részt vehetnek az úgynevezett „A muzsika hangja” túrán, ahol csoportokban tekinthetik meg ezeket.

Forks, Washington (Alkonyat)


Azok számára, akik talán nem ismerik az „Alkonyat” filmeket, érdemes megemlíteni, hogy Forks egy Washington állambeli valódi város. És habár a mozifilmek Forks­ban játszódnak, valójában nem itt forgatták a filmet. Ennek ellenére, a rajongók imádnak ide jönni, mert a helyi terep valóban nagyon hasonlít a könyvek és filmek helyszínéhez. Forks valójában is egy apró város, ahol kevesebb, mint 4 ezer ember él, de köszönhetően a filmek rendíthetetlen népszerűségének, a városban évente több turista fordul meg, mint amennyien valójában itt élnek, mert látni szeretnék az erdőket, a tengerpartot, a folyókat, és minden olyan helyet, ahol a filmbeli Edward Cullen megfordulhatott. Túracsoportokat egész évben indítanak, és több olyan ajándéküzlet is működik, ahol Alkonyatos kiegészítőket, és emléktárgyakat vásárolhatunk.