Trendmagazin

High-tech asztal a nappaliba

Kétféle változatban elérhetőek a dohányzóasztalok

2012.09.06 | Oroszvári Péter

Napjainkban szinte mindenkinél megtalálható legalább egy érintőképernyős kütyü, de ez csak a telefonokra és táblagépekre vonatkozik. Próbálkoztak már néhányan nagyobb méretekkel, de azok egyelőre nem elérhetőek. Nem úgy a Mozayo, rögtön kétféle változatban.


Egyre inkább életünk részévé válnak az elektronikai eszközeink, így logikusnak tűnik, hogy a házba is beépítsünk egy ilyen készüléket. Kézenfekvő volt a dohányzóasztal, hiszen így nem kell „odaülni a géphez”, hanem egyből ott van a kényelmes kanapé mellett.


A Mozayo céget 2009-ben alapították, és kétféle érintőképernyős asztalt kínálnak az érdeklődőknek: a prémium M32-t, és a professzionális M42-Prót. Nevükből adódóan előbbi 32, utóbbi 42 collos, de míg a kisebb csak 1377x768 pixeles felbontású, a nagyobb már teljes HD-ben pompázik. Emiatt más az őket meghajtó hardver is: mindkettőben a Dell által összeállított konfigurációk dolgoznak, 4 magos processzorokkal, 4 vagy 8 GB memóriával, és 250GB illetve 500GB tárhellyel.


Az érintőképernyő új távlatokba helyezi az irányítást azáltal, hogy egyszerre 6 különböző érintést képes kezelni, ugyanolyan folyékony működés mellett, mint napjaink csúcstelefonjai. Természetesen sokféle más eszközzel kapcsolatban állhat (ráköthetjük zenelejátszónkat, vagy kivetíthetjük a képét), és az interneten is lehet vele szörfölni. Emellett persze minden olyan dolgot elvégezhetünk rajta, amit számítógépünkön vagy telefonunkon tudunk.


Minden asztal kézzel készül, és természetesen eredeti funkciójuk is megmaradt: nem lesz bajuk akkor sem, ha véletlen kiöntjük az italunkat, hiszen a folyadékálló az amúgy nem tükröződő üveg.

Mindkét modell már elérhető a boltokban, a kisebb 6900, a nagyobb pedig 9600 dolláros áron.