Trendmagazin

Időtlen luxus - Rolex

Összefoglaló a Rolex karórákról

2010.10.23 | Kirschner Dávid

Vannak feltűnőbb, extravagánsabb, komplikáltabb, sőt drágább karórák is a világon, mégsem tagadhatjuk, hogy a Rolex a Föld bolygó leghíresebb óragyára, mely évtizedek óta fogalom. Még azok is tudják, mi van e név mögött, akik járatlanok az óra-iparban. Mindez a magas szintű minőségnek, és az időtálló luxusnak köszönhető.


Hans Wilsdorf 1881-ben született Frankföldön, a németországi Kulmbachban. Két fiútestvérével korán elveszítették szüleiket, így nagybácsikájuk nevelte őket. Wilsdorf a németországi Coburg-ban tanult, egy bentlakásos iskolában, s gyermekkora igen boldogtalan volt. Wilsdorf jól megtanulta az angol nyelvet, ezért ahogy befejezte iskolai tanulmányait, La Chaux-de-Fondsba, a svájci óra ipar bölcsőjébe utazott. Egy import-export cégnél helyezkedett el, ahol akkori főnöke el volt ragadtatva tőle - a kezei közül több olyan óra kerül ki, mely kijárja a szigorú neuchateli obszervatórium különösen pontosan beszabályozott kronométerek járáspontossági bizonyítványát. Londonba ment, s társult Alfred Davisszel, egy angol üzletemberrel, akivel import svájci órákat kezdtek értékesíteni. Hozzávetőleg két év elteltével a megalakult "Wilsdorf & Davis" már a svájci Bielből, Aeglernél vásárolja a rendelésre készült szerkezeteket, melyek elegendően kicsik ahhoz, hogy a csuklón lehessen viselni őket. Ebből az együttműködésből sok nagyszerű ötlet valósult meg a későbbiekben. A tokokat az óráihoz ismert angol gyártóktól szerezte be. Az 1900-as évek elején járunk, és ebben az időben még nem volt megszokott a márkanév, az órákat a kereskedő nevével forgalmazták. S bár akkoriban óráikat a hátlapon "W & D" gravírozással készítették, Wilsdorf meggyőződése mégis az volt, hogy szükséges egy könnyen megjegyezhető és könnyen kiejthető márkanév az órái értékesítéséhez. Ekkor - nagy valószínűséggel az Horlogers Exquisé ("finom óramű") kifejezés szavainak összemosásából - született meg a "Rolex" név. 1908 júliusában jegyeztetik be a márkanevet La Chaux-de-Fondsban. Az első hivatalos járásbizonyítványt Bielben állítják ki a Rolex számára, majd 1914-ben a kewi obszervatóriumban megkapja az A-osztály tanúsítványt, egy 45 napos bevizsgálást követően. Wilsdorf tovább folytatta innovatív munkásságát,miközben nem tért el eredeti szándékától, a minél nagyobb pontosságú időmérők megalkotásától. Britannia nagyon szigorú import adókat vetett ki akkoriban az órákra, ami különösen sújtotta Wilsdorfot, aki nem csak hogy Svájcból importálta óráit, hanem még világ-szerte értékesítette is őket. Kénytelen volt cégét Bielbe átköltöztetni, ahol még létezett a régi székhelye. Később Genfbe teszi át központját, s itt alapítja meg a Montres Rolex S.A.-t, 1919-ben, miközben a gyártás Bielben folytatódik a Montres Roles Aegler S.A. üzemében.

Wilsdorf a maradandóság jegyében igyekezett egy masszív óratokot megalkotni. 1926 szeptemberében sikerült is szabadalmaztatni az erős, vízálló óratokot Oyster név alatt, mely a mai napig a Rolex vízálló modelljeinek mellékneve. Még ebben az évben újabb technológiát szabadalmaztatott, a menetes, tömített felhúzókoronát. A mai napig használják a Twinlock-rendszert, de azóta megjelent a Triplock-megoldás, mely még nagyobb mélységekben is használhatóvá tette a Rolexeket. Az alapító tovább kereste a módját, miként tehetné egyre népszerűbbé alkotásait. Akkoriban egy fiatal londoni gépírónő a La-Manche csatorna átúszására vállalkozott, így Wilsdorf bejelentette, hogy a hölgy egy Rolexet fog viselni, ami nem csak vízálló, hanem a rekord végére is megőrzi majd pontosságát. Igaza lett, amikor Mercedes Glietz kilépett a vízből, a karóra ugyanolyan pontos maradt! Ez az esemény meghozta az áttörést a Rolexnek.


Az 1929-től 1935-ig gyártott híres Prince sorozat 500 példánya mind kiváló minősítéssel jelent meg. Ez még hosszúkás, lekerítetten szögletes tokkal jött ki. Az idők során a tokok formája megváltozott, lekerekedtek a kezdeti szögletes formák, mígnem kialakult a klasszikus Rolex-forma, s az a stílus mely azóta is sok más gyártót megihletett. Az 1940-es évekre a Rolex szert tett az elnyűhetetlensége, maradandósága miatti hírnévre, olyannyira, hogy ekkoriban az olasz haditengerészet kedvelt Panerai Luminor-jaiba a Rolex gyártotta a szerkezeteket. 1945-re pedig elkészítették az 50 000-ik időmérőjüket, s még ebben az évben megjelenik az azóta is gyártott Rolex Datejust, mely az első olyan karóra a világon, melynek naponta automatikusan vált a dátumtárcsája. A '40-es évek szakmai felívelése Wilsdorf magánéletében óriási csapással társult: 1944-ben elveszítette feleségét. Az ő halála után alapította meg a Hans Wilsdorf Alapítványt, s ettől kezdve gondosan ügyelt arra, hogy bevételei egy részét jótékonysági célokra fordítsa, 10 évvel később pedig egy nyugdíj-, és szociális alapot hozott létre.

1953-ban megjelenik a gyár leghíresebb darabja, a Rolex Submariner, mely az első 100m-ig vízálló búváróra a világon, majd ezt követte a Submariner Oyster Perpetual Date, mely már 300m-ig megállta helyét a víz alatt. Kicsit elidőzve a mélységek világánál: 1971-ben megjelent a Rolex Sea-Dweller Deepsea, mely egy automatikusan működő héliumszeleppel van ellátva, amin keresztül dekompresszáláskor kiegyenlítődik a tok belső túlnyomása. Akkor még csak 610 méterig bírta, azóta pedig már 3900 méterig vízálló ez a modell, ami megjelenésében leginkább egy felpuffasztott Submarinerhez hasonlítható. 1960-ban Jacques Piccard a Trieste nevű mélytengeri merülőhajója oldalára szerelt egy speciális Rolex Oystert, majd 10 916 méter mélységbe merült Guam partjainál. Bár az órára négyzetcentiméterenként 1 tonna nyomás helyezedett, a felszínre visszaérve is tökéletesen működött. (Azóta megjelent egy speciális, 86 darabból álló Jacques Piccard-féle Deep Sea kollekció, mely az egyetlen teljesen fekete Rolex óra eddig).


A Rolex "elhagyva" a földfelszínt a pilótáknak, utazóknak is szánt egy modellt, ez a Rolex GMT Master, mely 1954-es megjelenésekor az első karóra, mely két időzónát mutat egyszerre. Tavaly jelent meg a frissített modell, mely már három időzónát jelenít meg. Szintén ekkoriban jelent meg az első női Oyster Perpetual, majd 1956-ban a Day-Date, ami a dátum mellett a megrendelő kívánsága alapján 26 különböző nyelven jelzi ki a hét napjait. 1960 júliusában meghalt Wilsdorf, de öröksége megfelelő kezekbe került, így tudták biztosítani a töretlen progresszivitást, ami megszületése óta jellemzi a Rolexet.

A 60'-as évek elején jelenik meg a minden idők legkeresettebb Rolex típusa, a Rolex Cosmograph Daytona, mely azóta is a Rolex egyetlen kronográfja, illetve bőrszíjjal készített típusa az Oyster modelleken belül. Az első változat tonneau alakú tokjának lünettáján még csak 300 mérföld per óráig, az újabb, 80'-as évek végén kiadott frissített verziónak 400-ig van számozva a tachográfja. A Rolex ezzel az órával a száguldás szerelmeseit célozza meg: Paul Newman autórajongó színész a híres daytonai autóversenyen egy ilyen időméreőt viselt, s ettől fogva a közönség az ő nevével is összekötötte a Rolexet. Érdekes, hogy a Daytonák néhány évvel ezelőttig nem rendelkeztek saját szerkezettel, hanem a Zenithtől vásárolták azokat. Ezek a Zenith El Primero megerősített kialakítású, de csökkentett lengésszámú,átalakított szerkezetei voltak. 2000 környékén mutatta be a Rolex saját gyártású, 4130-as kaliberjelzésű szerkezetét, melyet azóta a Daytonákba szerelnek, ami ráadásul fele annyi alkatrészt tartalmaz, mint elődje.


A Rolex egy még klasszikusabb stílust követő kollekciója a Rolex Cellini modellek. Ezek egy évtizeddel ezelőttig nem a legkeresettebb darabok voltak, a 2000-es évek elején mégis beértek. A Prince modell a sorozat legmarkánsabb darabja: a hosszúkás, szögletes tok, a számlapon egymás alatt elhelyezkedő óra-, és percmutatók a 20'-as évek stílusát idézi (maga a Cellini-sorozat éppen ebben az évtizedben indult, mikor 1928-ban megjelent az első Prince-modell). A Castello abszolút minimalista, köralakú tokkal és bőrszíjjal gyártott típus, a Cellinium kissé futurista, de hasonlóan visszafogott. A Cellissima egy egyszerű megjelenésű női modell, az Orchid már egy feltűnő, drágakövekkel kirakott divat-óra.

A Rolex sikersztorija az alapítástól fogva napjainkig egy felfelé ívelő pálya. A márka a világ legismertebb óra-brandje, ehhez persze hozzájárul az a marketing tevékenység, mellyel neves sportágakat támogat. Nem véletlen, hogy a többszörös GrandSlam győztes Roger Federer is megannyi Rolex modellel a csuklón látható csak, de sorolhatnánk azon hírességek neveit, akik a svájci koronás márkát választották.

[kiemelt]
[cim]Az Oyster kollekció rövid áttekintése[/cim]
[tartalom]

Day-Date


A "vezetők órája"-ként aposztrofált darab, mint a neve is mutatja egy kidomborított dátumablakkal és - 26 különböző nyelven rendelhető - "hét napjai" indikátorral felszerelve. Acél, sárga-, és fehérarany kivitelben rendelhető.

Milgauss


A modellt az ötvenes évektől egészen 1988-ig, majd 2007-től ismét készítik. Kifejezetten olyanok számára fejlesztették ki, akik mágneses mezőkben tevékenykednek, ugyanis a legtöbb mechanikus órát ez tönkreteszi, de a Milgaussnak nem okoz kárt a mágneses indukció. Kizárólag acél kivitelben készül, óra-, és perc kijelzéssel, a másodperc mutató pedig egy villámot formáz.

Datejust


1945-ben jelent meg, mint az első dátumkijelzős óra, akkor még 36mm-es méretben. 2009-ben megjelent a Datejust II 41mm-es átmérővel, a hölgyek számára továbbra is 26mm-es méretben elérhető. A modell kapható acél, acél-arany, sárga-, rózsa-, és fehérarany kivitelben, a klasszikus Oyster, és Jubileumi szíjakkal.

Explorer


Expedíciókhoz, felfedezők számára alkották meg az Explorert, majd az Explorer II-t, nem is véletlen, hogy egy ilyen karórában hódították meg a Mount Everestet. A fehér számlap, és a sötét színű mutatók könnyebb leolvasást biztosítanak havas terepen is. Kizárólag acél változatban elérhető.

Yacht-Master II


A vitorlázás szerelmeseinek kidolgozott első Yacht-Master még a Submariner egy kövérebb modellje volt, míg a pár éve megjelent II-es már egy komplex műszer. A lünetta forgatásával, és a nyomógombok különféle beállításával végezhetünk el sokféle számítást. A modell sárga-, és fehér arany kivitelben kapható. Egyébként ez a Rolex legdrágább szériagyártású (vagyis nem gyémántokkal kirakott, stb.) modellje, ára 8 millió Forint körül mozog.

Daytona


A sebesség megszállottjainak készült a Rolex kronográf modellje, melyet acél-, sárga-, rózsa- és fehérarany kivitelben megvásárolhatnak, akár bőrszíjjal is. A Daytona annyira keresett volt, hogy a 90'-es évek elején egy új sorozatot hoztak ki, a kereslet kielégítése érdekében.

Submariner


A Rolex legismertebb darabja, mely tavaly esett át egy ráncfelvarráson. Az acél verzió kapható fekete, kék, zöld számlappal és (kerámia) lünettával. Mind az acél, mind a sárga-, és fehérarany verziók 300m-ig vízállóak. A Submariner klasszikus búvár óra, melynek design-ja sok utánzót vonzott, és egyébiránt 11 James Bond-film "mellékszereplője" is volt.

Deepsea


A mélytenger lakója, a maga 3900m-es vízállóságával. A belső nyomást egy héliumszelep segít kiegyenlíteni a merüléskor. Egyetlen acél, 44mm-es változatban kapható.

GMT Master II


1954-ben készült el az első modell a PanAm légitársasággal való együttműködés keretein belül. 2008-ig a GMT Master két időzónát mutatott, a 24 óra-beosztású lünetta forgatásával, de a tavaly megjelent frissített példányok már egyszerre három időzónát képesek mutatni, ezen pedig már karcálló kerámiából készült el a 24 órás tárcsa. Elérhető acél, acél-arany, és arany kivitelben. [/tartalom]
[/kiemelt]