Christina Aguliera
egykori házát most 29 ezer dolláros áron lehet kibérelni. A
Grammy-díjas énekesnő még 2003-ban vásárolta meg a
kétszintes épületet 5 millió dolláros áron. A popsztár vagy
akkor fizetett túl sokat, vagy most kapott túl keveset,
hiszen a 2008-as 8 milliós ár sikertelensége után tavaly
szeptemberben 4,7 millióért sikerült eladnia az ingatlant,
ami meglepő lehet, mivel Kalifornia ezen részén, a Sunset
Stripen az utóbbi öt évben jelentősen nőttek az
ingatlanárak.

Az 1960-as években
épült házat Carsten Fischer, a Tokióban található Shiseido
kozmetikai vállalat vezetője vette meg, aki a vásárlás előtt
az általa felkért szakértőkkel végignézette a villát, majd a
több mint ötvenezer dolláros javítani való hibákat
beszámíttatta az árba.


A villa azonban most is
a piacon van, új tulajdonosa ugyanis nem lakik benne, így
inkább kiadná. A 29 ezer dolláros (6,3 millió forintos)
havidíjért a bérlő egy 600 négyzetméteres otthont kap, ahol
különösen ügyeltek a nagy terekre, sok a faanyag a
berendezésben, az épület kapott egy speciális 18 személyes
moziszobát is, valamint az épület hátsó részén egy hatalmas
terasz került kialakításra, ahol egy medencéből Kalifornia
lenyűgöző látképét is gyönyörködni lehet.













.jpg)





