Trendmagazin

Kőgazdagokról írt, most kereskedelmi miniszter

Chrystia Freeland a kanadai középosztályt erősítené

2015.11.13 | Munkatársunktól

Kanada új nemzetközi kereskedelmi minisztere, Chrystia Freeland a gazdasági újságírás területéről robbant be a politikába, 2012-ben pedig nagy sikerű könyvet jelentetett meg, mely a világ legszegényebb és leggazdagabb rétegei közötti szakadékot vizsgálta „Plutocrats: The Rise of the New Global Super-Rich and the Fall of Everyone Else” címmel. Amikor először megválasztották országgyűlési képviselőnek egy 2013­-as választáson Torontóban, már akkor a pénzügyi egyenlőtlenségek ellen harcolt, valamint fő céljának tűzte ki, hogy a középosztálybelieknek segítsen. Állítása szerint a szabad kereskedelem szükséges lépés annak érdekében, hogy a középosztálybeli jólét növekedjen Kanadában.

Fotó: The Canadian Press/Graham Hughes

„Kanada egy kis ország, de a világ gazdasága óriási. Ha azt szeretnénk, hogy a középosztályunk gazdagabb legyen, akkor feltétlenül szükségünk van kereskedelmi megállapodásokra”­ - mondta 2014 augusztusában. Kicsit korábban ebben az évben az egyik folyóiratban arra figyelmeztetett, hogy az antiglobalizáció és a kereskedelem ellenzése rossz politikai válaszok a középosztály megsegítésére.

Kanadának van egy CETA néven futó kereskedelmi megállapodása az EU-­val, melyet a parlament hamarosan ratifikálni fog, még 2016 elején, míg az Egyesült Államokkal 2006-ban megkötött különálló szerződése lejárt október 15-­én, így ennek felújítása már Freeland feladata lesz. Valamint ott van a nagyívű Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership - TPP), amit Freeland­nek még be kell mutatnia a parlamentnek megerősítés céljából.

A TPP Stephen Harper korábbi miniszterelnök legfontosabb öröksége lehet. Amikor Harper konzervatív kormánya bejelentette a TPP tervezetét, a Liberális Párt egy olyan nyilatkozatot adott ki, miszerint támogatja a szabad kereskedelem elvét, de nem támogatja a titkos tárgyalásokat. Ez egy klasszikus mozzanat volt: ha nem tudod megtámadni a politikát, támadd meg a folyamatot. A liberálisok megígérték, hogy teljes körű, nyilvános vitát hirdetnek a parlamentben a TPP-­vel kapcsolatosan.


„A Csendes-óceáni Partnerség azért jött létre, hogy eltávolítsa a kereskedelmi akadályokat, hogy széles körben bővítse a szabad kereskedelmet Kanada­-szerte, növelje a középosztály lehetőségeit, illetve azok lehetőségeit, akik keményen dolgoznak azért, hogy csatlakozhassanak. A liberálisok felelősségteljes megközelítést tesznek azért, hogy alaposan megvizsgálják a TPP-­t” – mondta a párt októberben.

Freeland számos nemzetközi tapasztalatot hoz Kanada globális kereskedelmének megerősítéséhez. Annak idején orosz történelemből és irodalomból is szerzett diplomát a Harvardon, és mester fokozatot Oxfordban, ahol Rhodes-­ösztöndíjjal végzett szláv tanulmányokat is. Újságíróként dolgozott Londonban, Moszkvában, és New Yorkban is, mielőtt Torontóban letelepedett volna. Tud olaszul, oroszul, és franciául. Édesanyja ukránul is tanította, amit most otthon ő is tovább ad a három gyermekének. Eddig is nagyon aktívan támogatta Ukrajnát és nyíltan kritizálta Moszkva hatalmi törekvéseit (itt éppen George Sorossal beszélget Európa jövőjéről), amire válaszul Vlagyimir Putyin megtiltotta neki, hogy látogatást tegyen Oroszországban.