Átadták az új komplexumot
KÖKI Terminált kapott Budapest
13 hozzászólás
Major Imola    2011.10.26

„Budapestnek, szeretettel!” Ezzel a kedves szlogennel adták át a KÖKI Terminált Kőbánya- Kispestnek és az ott lakóknak. A várva várt létesítmény valóban egy nagy ajándék a környéknek. A 80-as években épült közlekedési csomópont ugyanis az idő múlásával, már- már életveszélyessé kezdett válni, nem csak műszakilag, de közbiztonság szempontjából is . A KÖKI Terminál városrész rehabilitációs projektje ennek a problémának válaszaként érkezett. S bár emblematikus neve továbbra is él s marad, a csomópont egészen más pompában tündököl.


Mega méretei ellenére a második helyen áll a ranglistán, de versenytársaihoz képest sokkal összetettebb. Komplex egységként foglalja magába a tömegközlekedési csomópontot, és a bevásárlóközpontot. Így nem csak kényelmessé teszi az ügyintézést és a bevásárlást, de rengeteg időt is megspórol nekünk.

56.000 négyzetméteren, több mint 200 üzlet nyújt nekünk vásárlási örömöt. Természetesen a választék itt is hasonló, mint a többi bevásárlóközpontban. Annyival tették színesebbé a palettát, hogy kialakítottak mini butik méreteket is, így a kisvállalatoknak is van lehetőségük megmutatni magukat, sőt pop-up üzletek is lesznek, ahol próbajelleggel tudnak megnyitni.


Érdekessége ezen kívül, hogy mozi nem épült, így aktív időtöltésre cserélték a már megszokott szórakozást. A 15.000 négyzetméteres tetőterasz ugyanis futópályát, kalandparkot és kerti mozit is tartogat az odalátogatók számára. Csodaszép parkja valószínűleg 2012 tavaszától lesz igazán értékelhető, amikor elkezd újra élni a természet és szárnyra kel a szerelem.

Belső kialakításában főként arra törekedtek a tervezők, hogy minél szellősebb, világosabb és funkcionális legyen az épület. Meggyőzze arról az embert, hogy ide legközelebb is érdemes jönni, mert barátságos. Természetesen a megjelenés sem volt másodlagos, kellemes színvilággal és izgalmas belsőépítészeti megoldásokkal dobták fel a teret.

Az áruház ezen kívül számtalan további figyelmességgel kívánja elérni, hogy szerethető és emberközpontú plázaként gondoljuk rá. Gyermekmegőrző játszóházat működtet, fenntart egy külön Baba-Mama szobát és az útban lévő cuccainknak csomagmegőrzőt és ruhatárat alakított ki.

S ahogy az egész Köki, a tömegközlekedési csomópont, is nagymértékben változott. Igaz még nincsen teljesen kész, de nagyon jól alakul. A bevásárlóközpont földszintjére került a buszpályaudvar. Ez sok tekintetben nagyon pozitív. Nem csak könnyen megközelíthető és percek alatt elérhető, de egyrészt fedett, másrészt fűtött, össze se hasonlítható elődjével. A metróvégállomás az eredeti helyen maradt, de bővült új peronokkal és környezete teljesen új köntöst kapott. Pillanatok alatt a bevásárlóközpontban találjuk magunkat és ha céltudatosan megyünk, néhány perc alatt- sortól függően- elintézhetjük dolgunkat. A vasúthoz vezető folyosó egyelőre még újítás alatt, de egészen biztos, hogy a végeredmény tovább emeli a környék színvonalát.


Most, hogy van egy kis sejtésünk mit is várhatunk, itt az ideje, hogy saját magunk is tapasztaljunk. Irány a KÖKI Terminál! Mi most a tömegközlekedést választottuk, mert kíváncsiak voltunk az új peronra, az új felüljáróra, s arra, hogy a megközelítés valóban könnyű és gyors-e?! A megszokott módon, sok ember szállt le a végállomáson, s úgy tűnt mindenkinek egyértelműek voltak a kiírások és problémamentesen haladtak céljuk felé. Az új felüljárót használva, valóban pillanatok alatt a bevásárlóközpontban találtuk magunkat. Ahogy beléptünk elénk tárult az a szellős tér, amit már említettünk. Első dolgunk volt az információs pult, vagy a térkép megkeresése, hisz életünkben először jártunk itt. Jó volt, hogy nem is kellett messze mennünk, kutatnunk-keresnünk, mert egyből szembetalálkoztunk egy információs táblával, ahonnan ellehetett venni egy prospektust, amin az épület teljes alaprajza rajta volt . Így hiába az első találkozás, rögtön célirányosan tudtunk tovább haladni. Nekem ez egy meglepő és szokatlan dolog volt, mert általában ez hazánkra nem jellemző. Célirányosan az étkezdéket kerestük, mert nagyon éhesek voltunk. Automatikusan elindultunk lefelé, de szerencsére velünk volt a mindent tudó térkép, amiből rájöttünk irányt tévesztettünk és felfelé kellene mennünk.

Mentünk mendegéltünk, szemrevételeztük közben azért az üzleteket is. Néhány kisebb óra- ékszer üzlettel és kávézókkal találkoztunk, majd várva, hogy célunkat elérjük és elénk tárul a kaják birodalma, kicsit túlzásnak bizonyult az elképzelésem. A vendéglátó szektor ugyanis a pláza méreteihez képest véleményem szerint kisebb, mint amit elbírt volna. Persze lehet, hogy csak én voltam már nagyon éhes és nem is tudtam szemrevételezni a környezetem. A kínálat változatos és a többi plázához hasonlóan, az ismert kedvencek vonulnak fel. Ami feltűnt, hogy a legnagyobb sor a KFC előtt állt, s hogy vajon miért, könnyen és gyorsan megtaláltam a választ. Nincsen McDonald’s. Amikor leültünk megenni az XY-nál vett vacsinkat feltűnt, hogy nagyon szép, meleg árnyalatú kiegészítőket kapott ez az egység, főként cappuchino, vajszínű és barna uralkodott.


A következő napirendi pont természetesen a mosdó volt, mert sokat elárul a helyről szerintem. A legigényesebb belsőépítészek ugyanis erre is nagy hangsúlyt fektetnek. Az első benyomásom jó volt, persze itt is mint minden hol, éppen akkor dolgozott serényen a takarító néni és kellemetlenül kerülgettem a már feltörölt területeket, hogy ne, hogy kárba vesszen a munkája, de ettől függetlenül azt mondhatom igényes. Indultunk is tovább. Nem maradt más hátra, mint üzletből ki üzletbe be. Találkoztunk H&M-el, Tally Weijl-el, Tezenis- sel, Vögele-el, Promod-dal és Dress-Box-al is. Körbejártuk a kedvenceket, tényleg kellemes volt itt sétálgatni. Nagy volt a tér, az emberek eloszlottak, nem volt zsúfoltság, pedig elég sokan fedezték fel az ismeretlent. Egy valami azonban már az első pillanatban feltűnt, s bár lehetséges sokak számára apróságnak tűnhet, mégis szerintem irtó kellemetlen. A padlóburkolat nagyon csúszós. Persze lehetséges, hogy még azért mert frissen volt polírozva, vagy mert még nem járatódott be, de magas sarkúban egészen biztos, hogy bosszantó, persze nekem szerencsém volt, éppen plázatúrára mentem, ezért lapos cipellőt vettem fel. De visszatérve az eredeti gondolathoz, pozitív benyomással volt rám a hely. Örültem, hogy a Tesco és a Müller is igényt tartott egy-egy üzletre így könnyedén a háztartási dolgokat is pótolhatjuk, nem csak a ruhatárunkat bővíthetjük. Van posta és több bankfiók is, kellemes kis kávézók, tehát tényleg mindent egy helyen el tudunk intézni.

A tetőteraszt bevallom nem néztem meg, de szerintem tavasszal mindenképpen ellátogatok a kertmoziba, mert ez Budapesten egyedülálló. Utamat tovább busszal folytattam, ezért követtem a buszpályaudvar tábláját. Egy helyre koncentrálódva álltak a buszok és így könnyedén megtaláltam a nekem legmegfelelőbbet anélkül, hogy eláztam volna. Azt kell, hogy mondjam: Szeretettel befogadunk KÖKI Terminál! És Nektek mi a véleményetek?

Kapcsolódó cikkek
Mi a helyzet a napi sajtóban gyakran felbukkanó újabb bevásárlóközpontokkal? Megépülnek-e, és ha igen, sikerül a tervezett átadás? Van-e igény hazánkban még több plázára?
Legfrissebb hozzászólások
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Ma, 21:26
8
„Minden alkotásra...
andy, Ma, 14:52
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56
16
Nyári outfitek elegáns...
salvador, 2012.05.20. 22:20

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 51 hozzászólás
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
Hennel Ádám a Fix HD magazin műsorában beszélt a Trendmagazinról, valamint a jövőbeli tervekről.
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.
A Twilight Saga óta világszerte ismerik a nevét, ám az így kialakult médiafigyelmet nem mindig viseli jól. Kristen Stewart idén április 9-én töltötte be a 21. életévét.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 7 és 2 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
tommygtc
-
2011.11.10. 21:31
13
Jól megcsinálták, kellett már oda egy ilyen!
avatar
intel
-
2011.10.30. 15:58
12
Molly: igenis! :D
avatar
Molly
-
2011.10.29. 11:58
11
Menjetek és mondjátok el Nekünk észrevételeiteket;)
avatar
Ricsiboy
-
2011.10.28. 23:28
10
Jah meg kéne nézni! :D Már csak az üzletek kínálata miatt.
avatar
szili
-
2011.10.28. 18:35
9
Szuper,olvasás közben ,mint ha ott lettem volna.De azért megnézem,felkeltette az érdeklődésemet :)
avatar
Molly
-
2011.10.27. 17:00
8
Egészen biztos, hogy jobb lesz a légkör...ráadásul az a tetőterasz projekt nagyon jó ötlet... Adrihanna köszönöm. örülök hogy tetszik a cikk:)
Amúgy jól sejtettem és a padlóburkolat egyre kevésbé csúszós igy egy hét távlatából;)
avatar
miley16
-
2011.10.26. 22:18
7
jujujj remélem jobb lesz ettől ott a környék :S
avatar
Badboy
-
2011.10.26. 19:43
6
sztem elég jó lett bár csak 1x voltam még itt
avatar
Sammy
-
2011.10.26. 16:44
5
Na ilyen helyeken jol jon egy kozpont, de nem a belvarosban.
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2011.10.26. 15:36
4
most mi bajotok van? olyan csodaszép volt régen =P... és nem lehetett a környéken félni se amúgy =$ hehehe
avatar
Szeki | Fashion Guru
-
2011.10.26. 15:30
3
Ez már nagyon kellett oda!
avatar
mandark
-
2011.10.26. 13:50
2
én csak a neten terjengő szökőkutas videót nem értem :)
avatar
Adrihanna | Fashion Guru
-
2011.10.26. 11:46
1
fuh, ez nagyon jó lett Molly =))))
Paolo Pecora kabát bőrdíszítéssel
Az itt látható Paolo Pecora szövetkabát már első ránézésre is magával ragadó, hiszen a szürke színt barna bőrdíszítésekkel dobták fel a tervezők.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
A rendszerváltás előtti utolsó évtizedben járunk Magyarországon, már nem diktatúra, még nem demokrácia. De ennek ellenére, vagy éppen ezért, számos emlékezetes film készült ebben az időszakban.