Már elindult a legújabb évad
Kütyüparádé - informatív és szórakoztató
19 hozzászólás
Molnár Gergely    2011.02.27

Ha valaki kedveli a szórakoztató elektronikai, számítástechnikai újdonságokat, és az ezekkel foglalkozó, vagy épp ezek bemutatására épülő műsorokat, akkor van egy remek ajánlatunk.


Az Egyesült Királyságban működő Channel 5 csatorna által készített Kütyüparádé (The Gadget Show) című műsorról van szó, amelyet Magyarországon a Discovery Science jóvoltából láthatunk. 2004 óta forgatják a sorozatot, mely több országban is sikeres. Általában néhány frissen piacra került vagy a közeljövőben megvásárolható szerkentyűket mutatnak be benne, MP3-lejátszókat, videokamerákat, DVD-lejátszókat, televíziókat hasonlítanak össze, figyelembe véve az ár/érték arányt, a kezelhetőséget és a megbízhatóságot. Tehát a legfontosabb szempontok alapján lehet megismerni a különböző kütyüket, mely szempontok ismerete lényeges, ha az ember sok pénz elköltését tervezi.


A humoros formába csomagolt tesztelgetős műsorban tételesen kipróbálják, hogy egy adott műszaki cikk, valóban azt tudja, amit a használati utasításban írnak róla. Megvizsgálják, hogy valóban bírja-e a HD-t egy bizonyos laptop, vagy azt, hogy valóban három órán keresztül működik az akkumulátora. Nemrég ütésálló adattárolókat mutattak be, le is tesztelték, hogy tényleg bírják-e a strapát. Tűzbe, vízbe dobták őket, sőt még egy tankkal is áthajtottak rajtuk, és mivel még mindig működtek, a biztonság kedvéért, fel is robbantották a szerkentyűket. De nemcsak a manapság olyan népszerű kísérletezős, robbantgatós elemekből áll a műsor, ennél azért építőbb jellegű a dolog.


Az említett használat közbeni bemutatáson kívül, olyan is előfordul, hogy különböző feladatokat kapnak a műsorvezetők. Teszem azt, ugyan annyi pénzből kell használt műszaki cikkeket vásárolnia a stáb két tagjának, egyikük az Interneten, másikuk a boltokban keresik a termékeket és a végén összehasonlítják egymás teljesítményét. Az ehhez hasonló műsorok, azért nagyon jók, mert sok hasznos tippet lehet ellesni, melyeket bátran hasznosíthat a néző vásárlásai során. Vagy megismerhetjük, milyen megújuló energiaforrásokkal fognak működni a különböző szerkentyűink a jövőben.

A héten indult el a sorozat legújabb évada.

Legfrissebb hozzászólások
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Ma, 21:26
8
„Minden alkotásra...
andy, Ma, 14:52
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56
16
Nyári outfitek elegáns...
salvador, 2012.05.20. 22:20

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
4 hete
- 51 hozzászólás
A Zeppelin-projekt nagy visszhangot váltott ki az egész médiában - így a Trendmagazinon is. Vajon a budapesti járókelők mit gondolnak a látványkép kapcsán?
A Fővárosi Bíróság semmisnek mondta ki a Zeppelin projekt első és másodfokú elvi építési engedélyét, továbbá a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
Új városközpont kialakítását tervezik fővárosunk V. kerületében, a látványterv lenyűgöző, az anyagi feltételeket biztosították. A dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül a Bécsi utcában álló több lepusztult bérház helyén egy nagy üvegépületet húznak majd fel.
Az utóbbi időben számtalan kérdés merült fel a Trendmagazinnal kapcsolatban, amikre most megérkeztek a válaszok!
Oldalunkon hamarosan egy nagyobb összefoglaló írás jelenik meg az idén április 9-én 21. életévét betöltő Kristen Stewartról. Ennek kapcsán a Trendmagazin a hazai rajongói közösségekkel együttműködve születésnapi ajándékcsomagot küld Kristennek!
A Trendmagazin tavaly már bemutatta az Andrássy úton található Zegna szalont. A cikk nagyon nagy visszhangot váltott ki, éppen ezért úgy láttuk, van értelme egy újabb interjúnak is ebben a témakörben. Kolozsvári Zsuzsával, az Ermenegildo Zegna üzletvezetőjével Hennel Ádám beszélgetett.



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 6 és 4 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
DaNi
-
2011.07.17. 15:31
19
nem lehet szerintem visszanézni :S
avatar
Fluor100
-
2011.07.16. 23:38
18
neten nem lehet visszanézni?
avatar
soldier
-
2011.07.16. 14:32
17
jó sorozatnak tűnik, majd próbálom figyelni mikor adja a tv!
avatar
csabe
-
2011.07.16. 11:25
16
űállati
avatar
Xnorbi
-
2011.03.15. 18:08
15
Király ez a műsor :D Neten valahol nem lehet visszanézni?
avatar
Bernie
-
2011.03.14. 18:23
14
KPb : Ahogy látom a műsor alapján szerkesztitek, egész jó.
avatar
KPb
-
2011.03.14. 18:21
13
Ha érdekel a technika akkor tetszeni fog.
avatar
pongo
-
2011.03.13. 21:04
12
jó az oldal. a műsort még nem láttam de a képek alapján elég geek a stúdió hogy jó legyen:D
avatar
KPb
-
2011.03.13. 07:44
11
Itt sok tesztet illetve kütyüs híreket írásosan is megnézhettek.

UGRÁS A WEBOLDALRA
avatar
gery
-
2011.03.01. 11:48
10
geekek :D
avatar
DaNi
-
2011.02.28. 20:19
9
like
avatar
Tompi | Fashion Guru
-
2011.02.28. 14:37
8
ááá ez király műsor, láttam már belőle részeket :D
avatar
Andras74
-
2011.02.28. 10:02
7
www.bigyoshop.hu
avatar
flashy2 | Fashion Guru
-
2011.02.28. 00:18
6
micsoda név.. kütyüparádé :)))))))
avatar
Shadow88
-
2011.02.27. 21:29
5
A szemüveges fickó elég geek már kinézetre is :d
avatar
Sammy
-
2011.02.27. 20:21
4
Kar hogy nincs Discovery-m :(
avatar
gabesz21
-
2011.02.27. 18:04
3
szeretem ezeket a műsorokat mert hasznos tanácsokat adnak:)
avatar
Ricsiboy
-
2011.02.27. 16:18
2
tök jó lenne ha magyar tévéadókon is menne ilyen (nem külföldi hanem hazai)
avatar
Jonny
-
2011.02.27. 15:59
1
"Nemrég ütésálló adattárolókat mutattak be, le is tesztelték, hogy tényleg bírják-e a strapát. Tűzbe, vízbe dobták őket, sőt még egy tankkal is áthajtottak rajtuk"

:D na ezt megnézem
Dolce&Gabbana 'Metal Aviator' napszemüveg
A Dolce&Gabbana képes újdonságot vinni még az oly sokszor látott "aviator" stílusba is. Ez az alapvetően sportos napszemüveg két változatban is elérhető: fekete-szürke és ezüst-szürke színben is.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
1986-ot egy negatív szimbólummá vált katasztrófa, a Csernobil-i atomreaktor robbanása árnyékolta be, az év egyik legnagyobb slágere a 'Rock me Amadeus' volt, Tom Cruise főszereplésével pedig a Top Gun hódította a mozikat.