Az idei év több
nagyszabású változást tartogat Budapest divatképével
kapcsolatban. Ezek közül az egyik talán leginkább várt, az
Andrássy úton hamarosan megnyíló Capsula, mely egy luxus
márkákat kínáló multibrand üzlet lesz.

Nem rég kerültek
nyilvánosságra azok a látványtervek, melyek a hamarosan, az
Andrássy út 9. szám alatt megnyíló luxus multibrand üzlet
belső terét sejtetik. Az Emporio Armani mellett, a korábbi
Armani Caffé helyén nyitja meg, a megközelítőleg 260
négyzetméteres üzletét Kedves Ferenc úr. A nyár végére
remélhetőleg már megnyíló üzletben kizárólag felső
kategóriás, főként olasz márkák kapnak majd helyet. Ezek
közé tartoznak például az eddig itthon még nem forgalmazott
Giorgio Armani, a Bluemarine, a Dolce & Gabbana (bár
kérdéses, hogy mi lesz ezzel a vonallal, ha megnyílik a
saját üzlet a D&G helyén), a Givenchy by Riccardo Tisci, az
eddig kevés helyen, és ott sem teljesen kapható Yves Saint
Laurent, az Emilio Pucci, sőt, a Tom Ford női vonala is. Ez
utóbbi azért érdekes, mert a Tom Ford női vonal igen fiatal
még.

A Capsula belsejét
Göcsei Sándor és Korompay Enikő álmodja meg, ők korábban már
több nemzetközi projektben is szerepet vállaltak. Bár a
tervek még nem a végleges eredményt tükrözik, kiváló
minőséget, és remek ízlést sejtetnek. Egy multibrand üzlet
esetében nincsenek akkora kötöttségek, mint például egy
franchise üzletnél, ahol az arculatot a márka belsőépítésze
találja ki.

A letisztultság a modern kor szinonimája, ez jól kivehető a tervezeteken is, de kérdéses, hogy sikerül-e az üzletház lényegét megragadva, egyedivé is tenni a belső teret? Egy több márkát kínáló üzlet enteriőrjét nagyobb szabadsággal alakíthatják ki, ami ugyan sok buktatót tartogat magában, a képeket figyelve úgy tűnik, Göcsei és Korompay meglehetősen sikeresen veszik az akadályokat.









