A katedrális alakú előtér olyan, mintha a pezsgő szentélye lenne
Londonban van a világ legmenőbb bárja
4 hozzászólás
Munkatársunktól    2013.11.18

A Foster + Partners tervezte meg az Atrium Champagne Bar dizájnját, mely annyira jól sikeredett, hogy rögtön meg is nyerte a 2013-as Restaurant & Bar Design Díjak egyikét.


A katedrális alakú előtér olyan, mintha a pezsgő szentélye lenne. A 24 méter magas tetővilágítás miatt az ember könnyedén érezheti úgy magát, mintha egy Indiana Jones-féle kalandban lenne része, amíg megszerzi az italát. Majd ahogy ott ülünk a bárban, egyszer csak észrevesszük, hogy a falak is életre kelnek, hiszen egészen figyelemfelkeltő projekteket vetítenek rá, amitől úgy érezhetjük magunk mintha egy tenger közepébe csöppentünk volna.


Az angol szakértők szerint a bár a Londonban található ME Hotel legnagyobb látványossága, a maga márványborításával, és a tükörsima éjfekete gránitpadlójával. A bár minimális bútorai külön rendelésre készültek, hogy életre keltsék a megálmodott fantáziaképet, beleértve a fekete pultokat, a szabadon álló háromszög alakú pezsgőpultot, és a 30 méter hosszú íves kanapét. Ez az első bár, amit a Foster + Partners tervezett, és valóban jól sikerült, elsősorban a kifinomult stílusának köszönhetően.

avatar
regi17
-
2013.12.09. 00:26
4
a falak naaagyon különlegesek így megvilágítva!
avatar
tamy
-
2013.11.27. 20:54
3
Ez nagyon szép lett, hangulatos lehet ilyen helyen koktélozni!
avatar
Nora16
-
2013.11.26. 14:29
2
Tényleg gyönyörű, élőben is megnézném.. :)
avatar
Zoldalma
-
2013.11.18. 20:22
1
Csodásan néz ki!
Pöttyös D&G nyakkendő
Nagyon divatba jött manapság a vékony, fekete színű nyakkendő. Érthető, hiszen fiatalos, laza és mégis elegáns megjelenést kölcsönöz viselőjének.

IdĂ©n sem lesz hiány Ăşj karĂłrákbĂłl, erről a bázeli ĂłrakiállĂ­tás gondoskodik. Folyamatosan frissĂĽlő cikkĂĽnkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
IdĂ©n Ă©rkezett el 40. Ă©vfordulĂłjához a Patek Philippe legnĂ©pszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletĂ©re kĂ©t kĂĽlönleges verziĂłt jelentettek be.
RenĂ© Weber elemzĂ©sĂ©ből kiderĂĽl, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusĂłrák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállĂ­tás is számtalan Ăşjdonságot tartogat a luxusĂłrák rajongĂłinak. Folyamatosan frissĂĽlő cikkĂĽnkben a legĂ©rdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velĂĽnk!
Javában dĂşlt a salvadori polgárháborĂş, a továbbra is forrongĂł Közel-Keleten az izraeli lĂ©gierő meglepetĂ©s csapást mĂ©rt az iraki atomerőműre, megalakult a Music Television Ă©s az első Indiana Jones-film is mozikba kerĂĽlt.