1835-ben az
ifjú Louis Vuitton 14 évesen elhagyta a Svájc közelében
található kis szülőfaluját, Anchay-t, hogy szerencsét
próbáljon a nagy párizsi forgatagban. A fiatal Louis a 400
km-es út során igazi ezermesterré vált, hisz már ekkor oly
önálló fiatalember volt, hogy az út költségeit maga állta.
Molnár és asztalos családból érkezett, igyekezett a famunka
művészetének mesterévé válni.

Két év utazás után megérkezett Párizsba, ahol
beállt Maréchal úr mellé inasnak. Maréchal egy híres
layetier-emballeur volt, abban az időben a csomagolókat és
utazóláda készítő mesterembereket nevezték így. Ebben a
korszakban vált népszerűvé az utazás, megjelentek az első
vasutak, gőzhajók. Az emberek magukkal vitték méreg drága
porcelán teás készleteiket, a hölgyek hatalmas abroncsos
ruhakölteményeiket, kalapjaikat és bármit, ami számukra
fontos használati eszköz volt. A speciális nyárfa ládákat a
pompás ruhacsodák számára saját kézzel készítették méretre
szabva. Alig 16 éve dolgozott Louis a mesternél, amikor
személyesen Eugénie császárné kedvenc bőröndkészítőjévé
vált. Innentől már egyenes út nyílt a közhírnév és a siker
felé. Szerencsés volt mind magán életében, mind az üzletben.
1854-ben megjött kemény munkájának gyümölcse, feleségével
megnyitotta első saját üzletét a Neuve des Capucines utca
4-es szám alatt, ami a később felépült párizsi Operaház
mellett található. Ez azért is érdekes, mert Magyarországon
is az Opera mellett található a Louis Vuitton szalon.
A cég apáról fiúra szállt, a mai napig köze van a Vuitton
családnak a mára Moët Hennessy-Louis Vuitton holding néven
ismert céghez. Érdekesség továbbá, hogy a családban a
férfiak a Louis nevet mind használják saját keresztnevük
mellett: így George-Louis Vuitton, Gaston-Louis Vuitton vagy
az 5. generációs Patrick-Louis Vuitton is.

Az egyéni megrendelés hagyománya a XIX. századi
cégalapítástól egészen máig is él. Az akkoriban gyártott
különleges utazóládák a jelen katalógusok lapjairól is
visszaköszönnek, megelevenítve ezzel a Louis Vuitton igazi
tartalmát, az egyediséget. Császárok, császárnék,
felfedezők, kalandorok, színészek, színésznők, politikusok,
élsportolók, zenészek, énekesek és a felsorolás
kimeríthetetlen, hogy hány ember hány féle igényét
teljesítette már a LV.
Persze a sikeres embereket utánozzák, ez így volt már az
1800-as években is. A Louis Vuitton viaszos vásznait a
konkurencia azonnal koppintotta, nem hátrált meg Louis,
csíkosra festette a ládákat. Majd az utánzatok kiküszöbölése
érdekében megalkotta a Louis Vuitton védjeggyel ellátott
Damier mintát, mellyel a cég az első törvényesen levédett
márkák egyikének forgalmazója a világon. A hamisítás teljes
kiszorítása érdekében George Louis Vuitton -Louis Vuitton
fia- megtervezte édesapja emlékére a ma is ismert LV
Monogram vásznat.

Ma a cég minden kontinensen működtet
szebbnél-szebb butikokat. Az üzletek belső terét ugyanabban
a stílusban, ugyanolyan anyagokkal és színösszetétellel
alakítják ki. A belső design tervezése Peter Marino nevéhez
fűződik, de egyes nagyobb üzleteknél, és az ún. Házaknál
minden esetben kortárs művészeket is felkérnek. A zárt
kirakatok témája minden üzletben azonos és pályázatot írnak
ki annak megtervezésére. Óriási igényt fordítanak a
megjelenésre. Így a több mint 150 éves múlttal rendelkező
cég több mint 445 üzlettel rendelkezik világszerte.

Olyan hírességekkel dolgozott eddig együtt a
cég, mint például Stephen Sprouse graffiti művész,
természetesen ő alkotta meg a Monogram Graffiti mintát. Vagy
Takhasi Murakami aki a Monogram Multicolore és a Monogram
Cerises termékcsalád megálmodója volt. 1997 óta Marc Jacobs
a Louis Vuitton művészeti igazgatója és a ready-to-wear
kollekciók fő tervezője.
Azon luxusmárkák tudnak igazán helyt állni a piacon, akik a
kiegészítők mellett a ruhák tervezésére is gondot
fordítanak. A LV ezért áll elő szezonálisan új ready-to-wear
kollekcióval. A Louis Vuitton kínálata napjainkban így:
ruházati cikkek, táskák, utazó bőröndök, pénz- és
levéltárcák, napszemüvegek, karórák, zsebnaptárak,
határidőnaplók, divat- és nemesfém ékszerek, cipők, sálak,
kendők, övek és útikönyvek széles választéka.
További érdekességekről, a budapesti üzletről és az aktuális
kollekcióról olvashattok hamarosan megjelenő cikkünkben!

.jpg)



























