A „beltéri
vízesés” kifejezés elég szokatlan egy New York-i
ingatlannal kapcsolatban. A 19. századi manhattani lakást
Kate Shin tervezte újjá 3 év alatt, hogy minden igényt
kielégítő luxusépületként felvegye New York mai modern
utcaképét.

Ez persze nem teljesen
igaz, a ház frontoldala maradt elegáns, régimódi,
természetesen teljesen renoválva. Belül viszont semmin sem
spóroltak, a cél egy modern, kifogástalan kialakítású lakás
volt, amibe szívüket-lelküket beleadták. A ház legegyedibb
része minden bizonnyal a beltéri vízesés.

Az egyedi zuhatag 6
méter széles és 7 méter magas, a víz pedig a földszinten,
egy kis tavacskába érkezik. Az épület ezen része egyébként
két célt szolgál: az egyik része galéria, privát és
nyilvános célokra is kiadó; a falak meg vannak erősítve a
képek számára, és a világításról is már előre gondoskodtak.
A másik egy kényeztető 210 négyzetméteres
„sarok”, jacuzzival, szaunával, masszázzsal,
gyógyfürdővel és egy 1000 palack bort befogadó pincével.

Az összesen kb. 1200
négyzetméteres, 5 szintes házat Toshiko Mori tervezte. Ebből
az első emelet a lakószint – itt található egy óriási
nappali, konyha éléskamrával, és az étkező, a kilátás pedig
a csodás vízesésre és a lenti medencére nyílik. A második
emelet a kényeztetésről szól, itt több mosdó van - külön
férfiaknak és nőknek is -, valamint egy gőzfürdő; ezen felül
még egy nagy irodahelység és egy hálószoba. Innen még nyílik
egy hatalmas, füvesített terasz is fa bútorokkal, és persze
itt is láthatjuk alattunk a vízesést.

A harmadik, negyedik és ötödik emeleten összesen még 4 hálószoba van kialakítva, a tetőn pedig egy virágoskertben pihengethet az, aki kifizeti a lakásért a 35 millió dolláros árat.













