Trendmagazin

Megújul a Dunakorzó

Columbo szobor is lesz

2013.08.14 | MTI/TM

Folytatódnak az V. kerületi felújítások: az új látványtervből kiderül, milyen környezetben sétálhatunk ősztől a Dunakorzón és a Váci utca környékén.

Fotók: MTI

A hétfőn közreadott látványtervből kiderül, hogy ősztől megújult burkolatot és új kandelábereket kap a Dunakorzó, illetve a Falk Miska utca egyik torkolatánál kialakítandó téren Peter Folk, vagyis a tévésorozatbeli Columbo és kutyájának szobra lesz látható. A Váci utca és környéke is megváltozik, a Szabad sajtó út és a Vörösmarty tér között világos, szecessziós burkolatokat helyeznek el.


Rogán Antal korábban arról számolt be, hogy a Nagy Ignác utcában és a Bihari János utca egy szakaszán is burkolatot cserélnek, megújul az Arany János utca egy kisebb része, továbbá a Széchenyi utca, a Garibaldi utca és az Akadémia környezete. Kitért arra is: a forgalomtechnikailag is összehangolt beruházások március végéig elkészülnek, s várhatóan a Ferenciek terét a tervezettnél korábban át tudják adni.


Vannak további terveik is, például a Szervita tér megújítása. Erre a fővárosi önkormányzatnál pályáztak forrásra, s amennyiben elnyerik, a kerület saját pénzből rendbe tudja hozni a Semmelweis utcát és a Városház utcát is. Amennyiben nem jutnak forráshoz, saját költségvetésből újítják meg a Szervita teret. Gondolkodnak azon is, hogy a Margit híd lábánál tematikus kutyás parkot hozzanak létre – tette hozzá a polgármester. Rogán Antal hangsúlyozta továbbá: a 2006-ban tervezett fejlesztések 90 százalékát teljesíteni fogják 2014 tavaszáig.