Amióta az
ember képes egy levegővételnyi időnél többet is eltölteni a
víz alatt, azóta igényt is tart arra, hogy a mélyben a
felszínhez hasonlóan tevékenykedhessen. Állítólag már Nagy
Sándor is alkalmazott búvárokat, de mai értelemben vett
merülések elődjeiről csupán a 16-17. század tájékától fogva
emlékezhetünk meg. A víz alatt eltöltött idő mérésére a
huszadik század elején már meg volt az igény. Az 1920-as
években szabadalmaztatott első vízálló óratoktól eljutottunk
a több ezer méterig működő műszerekig.
Az alig másfél évszázadnyi karóragyártás napjainkra szinte
mindenféle megoldást, elképzelést megvalósított, amire
használati, vagy egyéb szempontból az embernek szüksége
lehet. Sokan csupán az idő felől való tájékozódás miatt
vásárolnak karórát, némelyek státusz szimbólumként, és luxus
tárgyként tekintenek a csukló-időmérőkre. Vannak azonban
olyanok, akik e kettő funkción túl, az órákat gyakorlati
szempontok alapján választják ki, vagyis, hogy mire
használható a műszer: ezek közül a legnépszerűbb pedig a
búváróra.
A bevezetőben is említett vízálló óratok egy 1926.
szeptemberi Rolex szabadalom. Ez az erős, vízhatlan tok a
korona-logós gyártó Oyster nevű megoldása, mely a mai napig
a Rolex vízálló modelljeinek mellékneve. A cég még ebben az
évben újabb technológiai megoldását szabadalmaztatta, a
menetes, tömített felhúzókoronát. A rákövetkező évben a
Rolex tulajdonosa, Hans Wilsdorf kitartóan kereste a módját
az akkor még nem olyan nagynevű gyára népszerűsítésére.
Mercedes Glietz, egy fiatal londoni gépírónő a La-Manche
csatorna átúszására vállalkozott, és egy Rolexet viselt a
csuklóján. Az óra a rekordkísérlet végére nem csupán ép,
hanem ugyanolyan pontos maradt – meghozva ezzel az
Oyster kollekció átütő, a mai napig tartó sikerét. A
búvárórák története továbbra is a Rolex-el folytatódik,
ugyanis a negyvenes években a gyártó szállította az olasz
haditengerészet Panerai Luminior-jaihoz a szerkezetet.

A fenti sorok alapján nem is kezdhetjük mással
áttekintésünket, mint a Rolex Submarinerrel, mely 1953-as
debütálásakor a világ első 100 méterig is vízálló órája
volt. Azóta a leghíresebb búváróra túl van több
modellfrissítésen, ez legutóbb 2009-ben történt meg, amikor
a tokot megnövelték, alkalmassá téve extrémebb kondíciók
közti helytállásra is. Így a Submariner ma már 1000 méterig
vízhatlan, az Oyster szabadalommal pedig öt newtonméter
nyomást is elbír. A modellt az 1954-ben bemutatott,
úgynevezett „Triplock” rendszerrel készítik, ami
tíz alkatrészből áll, és védi a korona tömítéseit. Nem
elhanyagolható az óra népszerűségével kapcsolatban, hogy
tizenegy James Bond film szereplője volt. A modellt készítik
egyrészt acél verzióban, mely kapható fekete, kék és zöld
számlappal, és megegyező színű lünettával, mely tavaly óta
kerámiából készül. Emellett fehér és sárga arany, illetve
arany-acél verzió is kapható a modellből. Az óra ára 7-8
ezer, illetve 25 ezer dollár között mozog, a felhasznált
anyagtól függően.

A gyártó egy másik darabjával is tanúsította a
mélység iránti elkötelezettségét. Az 1971 óta gyártott
Deepsea egy automata hélium szeleppel van ellátva, ami
merüléskor kiegyenlíti a tok belső túlnyomását. A kezdetben
610 méterig vízálló Deepsea ma már méltán viseli a
„Sea-dweller” (mélytengeri lakó) hivatalos
becenevet, ugyanis jelen pillanatban ez a világon a
legmélyebbre merülő sorozatgyártású karórája, a maga 3900
méterig tartó vízhatlanságával. Egyetlen verziója a 44
milliméter átmérőjű acél változat, mely minimum 10 ezer
dollár körül kapható.

Folytassuk a sort egy szintén híres Omega
Seamasterrel. A nagynevű svájci gyártó legismertebb
kollekciója ez, melynek Planet Ocean nevű modellje több
epizód óta James Bond hűséges társa is. Az Omega 1947 óta
készíti a vizek világában helytálló modelljét, melynek
hátlapjára stílusosan a görög mitológia Hippocampus nevű
csikóhalát vési. A kollekció több modellből áll, a teljesség
igénye nélkül többek közt ide tartozik a 150 méterig
vízálló, visszafogott Aquaterra sorozat, mely kapható kvarc
és automata szerkezettel, acél, acél-arany, illetve arany
verzióban, bőrszíjjal. A Pierce Brosnan által a
„Golden Eye”-tól kezdve viselt darab a 300M. Ez
letisztult, héliumszeleppel ellátott modell volt, melynek
számlapja hullámosan domború. Az óra, mint a neve is
mutatja, 300 méterig vízálló, lünettája a Submarinert
idézően hatvanas beosztású. Létezik belőle automata és kvarc
verzió. Ennek létezik kronográf változata, ez a Chrono
Diver.
A legutóbbi két Bond-filmben a Planet Ocean-el
találkozhattunk Daniel Craig csuklóján, amiből következik,
hogy kreáltak kifejezetten a filmhez kapcsolódó limitált
kiadású verziókat belőle, ugyanúgy, mint a korábbi Bond
Omegákból. Ez szintén héliumszeleppel van ellátva,
vízállósága 660 méter, átmérője 42 milliméter. Létezik acél
és arany verzió is, mely kapható fekete, illetve
narancsszínű bőrszíjjal. A Planet Ocean Chrono már 45,5
milliméter átmérőjű, és 600 méterig merülhetünk vele. A
kronográf modell ugyanolyan verziókban rendelhető, mint kis
testvére, viszont rendelhető gyémánt berakásos rámával. A
Big Size modell lényegében az előző két típus ötvözete: a
Planet Ocean tulajdonságai (leszámítva, hogy ez csak 600
méterig vízálló) a Chrono méretével, mely negyvenöt és fél
milliméter. A legmasszívabb Seamaster a Ploprof, mely 1200
méter mély merülésig működőképes. Valójában egy robosztus
tokkal ellátott darab: a hélium szelep a tok jobboldalán
van, míg a korona átkerült a baloldalra. Mérete tekintélyes,
55-ször 48 milliméter. Acél, illetve fekete, vagy
narancsszínű kaucsuk szíjjal kapható. A James Bond által is
viselt Planet Ocean viszonteladótól függően 7-800 ezer
forinttól vásárolható meg.

Az elsősorban a repülés világát támogató
Breitling már jó ideje alkot órákat a vizek szerelmeseinek
is az Aeromarine sorozat keretein belül. 1957-ben jelent meg
a már akkor 200 méterig vízálló Superocean, mely előtt a
márka a Superocean Héritage modellel tisztelgett, ami 38 és
46 milliméteres verzióban is készül. A fekete, kék vagy
bronz számlapon stílusosan a gyár ötvenes évekbeli logója
díszeleg 18 karátos aranyból. Az óra búváróra lévén igen
letisztult, az óra-, perc-, másodperc kijelzése mellett a
dátumot olvashatjuk le a 6 óránál előbújó dátumablakról a 48
milliméteres darabnál. A kisebb verzió esetében a dátumot 3
óránál pillanthatjuk meg, a 6-osnál pedig a 60-as beosztású
másodperc kijelző található. A modell kapható kaucsuk, vagy
klasszikus acélszíjjal, mely az Ocean Classic nevet kapta, s
leginkább sodronyinghez hasonlítható. A kronográf verzió
szintén 200 méter mélységig használható, és szintén fekete,
bronz vagy kék verzióban elérhető. Kaucsuk szíj esetén a
számlap, a lünetta és a szíj színe megegyezik.
A nem a hagyományok előtt fejet hajtó Chrono Superocean 500
méterig vízálló, s nagyon hasonlít a Chronomat Evolution-re.
Különleges ütésvédelemmel ellátott modellről van szó,
melynek védelmi rendszere megakadályozza azt is, hogy a
nyomógombok véletlen benyomódjanak. A Beritling Caliber
13-as szerkezete mozog a tokban, aminek köszönhetően nap és
dátum kijelzés is helyet kapott a számlapon. A szimpla
Superocean pedig, letisztult dizájnja ellenére 1500 méterig
vízhatlan, a Steelfish verzió pedig már 2000 méterig. A
Breitling legmélyebbre merülő modellje az Avenger Seawolf,
mely 3000 méter mélyen, akár 300 bar nyomásig is hű társunk
lehet, ez természetesen az egyéb modelleknél már említett
héliumszelep segítségével történik. Kapható kék, szürke és
sárga számlappal, kaucsuk vagy bőrszíjjal. A Superocean
Héritage 800 ezer forint körül vásárolható meg, a kronográf
verziója 1,2 millió forintért kapható.

A némiképpen olcsóbb árkategóriába tartozó Tissot
szintén készít búvárórát. A neves svájci gyár elsősorban a
Touch kollekció keretein belül örvendezteti meg a vízi sport
rajongóit, mely többek közt a barangoláskori navigációban,
sebesség, tengerszint feletti magasság, széljárás
kiszámolásában segít. A Touch különlegessége a zafírkristály
érintés érzékeny számlap: külön gombok alkalmazása nélkül,
csupán a számlapot védő üvegre bökve kiválasztjuk a tok
belső peremén körívesen elhelyezkedő funkciók közül a
szükségeset. A számlapon a 6-osnál elhelyezett kis kijelző
pedig kiírja a kért eredményeket. A Sea-Touch nevű modell
ezen elven működve képes elnavigálni minket, kijelezni a
merülési mélységet, a hőmérsékletet, vagy éppen riasztani,
ezen felül pedig kronográf funkciót is kapott. A 100 méterig
vízálló tok átmérője 44,4 milliméter, a szerkezet
természetesen kvarc. Az óra kapható egyébként acél, fekete
vagy narancsszínű kaucsuk szíjjal is. A Sea Touch modell
itthon kb. 275 ezer forintért vásárolható meg.

A Longines jelenleg a Swatch Csoport tulajdonában
van, mégis ez a cég rendelkezik a legrégebb óta saját
logóval az óra társaságok közül (sas szárnyú homokórát
formázó jelvény). A Longines hosszú története során sok
egyéb sportág támogatása után nem ment el érdektelenül a
vízi sportágak mellett sem: a Hydro Conquest kollekció
kifejezetten vízi körülmények között állja meg a helyét. A
sorozat darabjai 300 méterig vízállóak, és különlegesen
védett tömítései vannak. Több verzió létezik az automata, és
kvarc szerezettel is gyártott modellekből. A legnagyobb 47,5
milliméter átmérőjű aranytokos kronográf, alligátorszíjjal,
a legkisebb pedig mindössze 29,5 milliméteres. Létezik a
kronográfnak 41 milliméteres változata, melyet acél,
arany-acél, vagy kaucsuk szíjjal kínálnak. A kifejezetten
búváróra stílusú modellek 39 és 41 milliméteresek. Fő
jellemzőjük a letisztult dizájn: a ráma 60-as,
percbeosztású, a számalapon megnövelve fekszik a 6-os, a
9-es és 12-es, a 3-as helyén dátumablak található. Az
automata szerkezet 38 órányi járástartalékkal bír. A Hydro
Conquest fekete és kék számalappal készül, a lünetta színe
ezzel harmonizál. Létezik acél, és acél-arany verziója. A 39
milliméteres, félig arany kvarc-verzió 250 ezer forintért,
az acél automata verzió ugyanennyiért kapható. A kvarc
kronográf 290, az automata 390 ezer forintba kerül.
A búvárórák megannyi technikai bravúrját, időtállóságát,
minőségét látva nem csodálkozhatunk a mélyre merülő időmérők
ekkora népszerűségén.

.jpg)












