A 2012-es évben bekövetkezendő világvégével kapcsolatos hipotézisek, felfogások már csak a dátum közeledtével is egyre időszerűbbek, nem is beszélve arról, hogy emberek milliói hiszik el, de legalábbis adnak hitelt ezen elképzeléseknek. A jelenleg világméretű vallások mindegyike foglalkozik némileg a végidőkkel, s az elmúlt években egyre fokozottabbak az apokaliptikus várakozások. A maja naptár, illetve a bolygók együttállásával kapcsolatos ezoterikus elképzeléseik szolgáltatják az alapot a feltételezésnek, miszerint 2012. december 21-én végzetes katasztrófa történik.

Az emberiség kultúrtörténete megannyi példát szolgáltat azzal kapcsolatban, hogy a különféle korokban, bizonyos térségeken, vagy éppen vallásokban miként vélekedtek az emberek az aktuálisan megélt történelmi időszakot lezáró nagybetűs Végről. Az emberben – függetlenül attól, hogy hol, mikor, és milyen szinten élt – mindig rejtőzött annak a gondolata, hogy ennek a világnak egyszer vége lesz. A befejezés és újrakezdés minden évben, évszakban, hónapban, de akár héten is megismétlődik, és ez a fajta ciklikusság megjelent a régen élt népek időszámításában, és a történelem folyamáról alkotott fogalmában.

Napjaink meghökkentő módon át vannak itatva a világvége várásával, és ezt a felfokozott hangulatot csak tetézik a különféle katasztrófa filmek által bemutatott „alternatívák”. A szórakoztatás ezen szegmensére talán inkább igaz az a megállapítás, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot. 2009-ben forgatott megfelelő időzítéssel nagy hatású mozit Roland Emmerich, aki a 2012 című film gigantikus marketing kampánya keretében sikeresen keltett tébolyt a témában. A filmben kendőzetlenül mutatja be, hogyan semmisül meg minden, ami jelenleg az emberiségnek fontos, miközben pár millió ember menekül meg, s csupán egyetlen kontinens marad meg lakhatónak, Afrika. A téma népszerűségét bizonyítja, hogy a film – kizárólag marketing célból – létrehozott portálján tízmilliónál is több személy jelentkezett a fiktív menekültsorsolásra. Egy 2008-as felmérés szerint az amerikaiak 16 százaléka számít arra, hogy a „kritikus” napon apokaliptikus események történnek majd. Sőt, több éve üzemel már az a webáruház, ahol kifejezetten a majdnem az egész emberiséget elpusztító kataklizma utáni időkre szükséges tárgyakat jó előre be lehet szerezni.

A film alapötletét a néhány évvel ezelőttig széles körökben szinte ismeretlen maja naptár, és időszámítás adja. A maja civilizáció a Yucatán-félszigeten feküdt, magába foglalva a mai Mexikó déli részét és Guatemala északi régióját, ezen felül Honduras és Belíz területére is kiterjedt. Elszigeteltsége ellenére a maja civilizáció az ókortól kezdve bizonyos szempontból az akkori fejlett világ élvonalába tartozott. Bár a maják a csillagászatban és a matematikában jelentős eredményeket értek el, ezeket a tudományos felismeréseiket a gyakorlatban alig hasznosították, inkább szakrális céloknak vetették alá. Mint minden kultúrában, a vallás náluk is áthatott mindent, az ünnepeket, az időszámítást, és így a naptár készítést is. Az idő ciklikus jellegében hittek, ezért rendszeresen megfigyelték a visszatérő folyamatokat, ezek értelmezése pedig a maja főpap feladata volt a különféle mérések egymáshoz viszonyításával. A maja hitvilág alapján a jelenlegi világ többszöri teremtés, egészen pontosan a negyedik eredménye (jelenlegi időszámításunk szerint i. e. 3114. augusztus 13-án történt ez meg).

Most térjünk rá a maja naptárra, és a belőle kialakult közhiedelmekre. A három elemből felépülő maja naptár a húszas számrendszer alapján működik, egyik része a „haab”, mely tizennyolc, egyenként 20 napos hónapból áll, 5 nappal kiegészítve. Ez a mezőgazdaság alapjául szolgált. A másik része a tzolkin naptár – más néven szent kör – amely 260 napos, és egészen pontosan tizenhárom, 20 napos hónapot jelent. A harmadik, a „nagy kör”, ami egy hosszú időszámítási rendszer, mely 20 napév húszas szorzata, valójában semmilyen eseménnyel nincs összefüggésben. A többféle naptárak egyszerű oka, hogy a maják nem társadalmi vagy adminisztratív, hanem spirituális célokkal hozták összefüggésbe az időt (például a tzolkin naptárban mind a húsz napot egy-egy istenségről neveztek el, aki ilyen módon befolyást is gyakorolt az adott napon).

Nos, és miért pont 2012? Ezzel kapcsolatban a világvége hirdetői leggyakrabban arra hivatkoznak, hogy a rendkívüli csillagászati ismeretekkel rendelkező maják naptára véget ér 2012 decemberében, és nem is készítettek olyan naptárat, mely ezen dátum után még érvényes lenne. Ez igaz, viszont ennek egyszerű magyarázata, hogy a naptárukat csak az adott ciklus végéig számították ki előre, ahogyan manapság sincs szüksége senkinek mondjuk egy 3456. évet tartalmazó naptárra, ugyanígy az ötszáz évvel ezelőtt véget ért maja civilizáció sem tartotta fontosnak évezredekkel előre naptárat alkotni. A maják által ciklusonként számolt idő egy-egy 5125 éves időszak, ebből a jelenlegi pont 2012. december 21-én ér majd véget. A katasztrófákat várók szerint ennek végét globális katasztrófák kísérik majd, mint például a Föld mágneses pólusainak megcserélődése, ami 100 millió atombomba erejének megfelelő energia felszabadulását eredményezi. A 2012 decemberében – a Föld mágneses pólusainak felcserélődése folytán kialakulandó – katasztrófákkal kapcsolatban a NASA szakemberei leszögezték, hogy a Földön egyetlen tudós sem ismer olyan globális veszélyforrást, mely összefüggene 2012-vel, vagy alapot adna ezeknek az áltudományos teóriáknak. A mágneses pólusok megcserélődése egyébként lehetséges, sőt, meg is történt már a bolygónk történelmében: 800 millió évvel ezelőtt. Az egészben a legérdekesebb viszont, hogy hivatalos paleogeográfiai vizsgálatok alapján (Adam Maloof, Princeton Univ. 2003) mindez egymillió év alatt ment végbe, vagyis emberileg megfigyelhetetlen lassúsággal.

Létezik egy misztikus elmélet, mely szerint a maják tisztában voltak egy galaktikus titokkal. A Föld tengelyének ingása miatt évente változik a bolygónkról látható csillagos égbolt, ezért 2160 évente új zodiákus csillagkép jelenik meg az égen a tavaszi napforduló reggelén. Az asztrológusok interpretációja szerint ez korszakváltást eredményez – legközelebb ez éppen 2012 decemberében történik majd meg. További elképzelés, hogy a Nap és a Föld 28.500 évente egy vonalba kerül a galaxis közepével, amely együttállás szintén végletes katasztrófát okoz ezen a napon. Egy másik – hasonlóan misztikus – elképzelés szerint a Nibiru nevű kisbolygó (mások X bolygónak nevezik) csapódik a Földbe, gigantikus szökőárat szabadítva az emberiségre. A Nibiru kisbolygó hipotézisének eredete Zecharia Sitchin azerbajdzsáni misztikus író kutatásaira alapul, aki sumer szövegeket tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy a sumer kultúrát az Annuaki nevű idegen lények, a Nibiru lakói hozták létre.

A 2012-es év maja időszámítási átirata egy i. sz. 6. századból való régészeti leleten szerepel. Mexikó déli részén, véletlen bukkantak rá a Tortuguero 6 jelű feliratra. A felirat utal rá, hogy 2012-ben valami történni fog, amihez köze lesz a titokzatos Bolon Yokte istennek. Ez az istenség az alvilág ura, a háborúk és katasztrófák istene. Guillermo Bernal mexikói archeológus szerint a hiányos, és igen megrongálódott lelet felirata azt jelentheti: „Alá fog szállni az égből..." Ebből az utalásból, és az istenség attribútumaiból vonják le azt a következtetést a világvége-hiedelem képviselői, hogy katasztrófákra számíthatunk. A leleten talált dátumtól, illetve a naptár végének időpontjától függetlenül más leleteken szerepelnek 2012 utáni dátumok is (a Gergely-naptár szerinti 4772-es évre vonatkozóan). David Stuart, a legnagyobb élő maja-kutató szerint a Tortuguero 6 nevű leleten a világ teremtésének egy olyan évfordulóját jegyezték le, amikor a ciklusonként számolt történelem éppen új ciklusba lép. Vagyis egy 5125 éves ciklus véget ér, ezt pedig egy újabb 5125 éves ciklus vált majd fel.

Ha sem történeti, sem tudományos alapon nem igazolható a számítás, a maja prófécia és ebből fakadóan a természeti katasztrófák, akkor mi lehet az oka napjaink intenzív végvárásának? 2012 előtt is létezett már megannyi konkrét időpont, ami „véget kellett volna, hogy vessen” a Földnek, mégis itt vagyunk még. A kérdéskörben elsősorban nem a dátumok lényegesek – bár nem lehet figyelmen kívül hagyni őket – mégis, ami mindezt előidézi, az az emberiség egészében, mélyen rejlő várakozás valamire, ami akár totális pusztulás által, akár egy új világrenddel, de elhozza ennek a jelenlegi világkorszaknak a végét. Ahhoz, hogy jobban megérthessük a világvége várás jelensége mögötti fő mozgatóerőt, mindenképpen vissza kell nyúlnunk a rögzített emberi történelem gyökereihez. A napjainkban gyakran modernnek tartott összes felfogás gyökere már megvolt valamely ókori világnézetben, persze nem feltétlen mai formáikban, de egyértelműen kitűnik, hogy bár az egyes terminusok, ábrázolások nem mindig egyeznek meg, a vallások és hitek törzseit ugyanaz a néhány, már régen létezett felfogás adja. Már az ókorban is százszámra léteztek vallások és hiedelmek, mégis mindezek a tanaik, vallásgyakorlataik alapján könnyen rendszerezhetőek olyan szempontból, hogy miként vélekedtek, vagy vélekednek a „világvégéről”. A filozófia-, és vallástörténeti rendszerezéstől eltérően, a világ valamiféle végéről alkotott felfogásaik alapján csoportosítottam a különféle világnézeteket.

Az ezoterikus jellegű felfogások mindig valamilyen kevésbé kézzelfogható, és ellenőrizhető forrásra támaszkodtak, egyébként ilyen volt a maják vallása is. A kifejezés az ógörög „eszoteriké”, vagyis „belső” szóból ered, és arra az úgynevezett belső körre utal, akik képesek voltak felismerni az adott (titkos) tanok összefüggéseit, szemben az exoterikusokkal, akik nem-beavatottak. Idesorolhatjuk a különféle misztérium vallásokat, keleti filozófiákat, szinkretista (kevert) hiteket, és ezek egyik ősi – és máig ható – válfaját, a gnoszticizmust. Maga a gnoszticizmus is a „gnózisz” (tudás) megszerzése által remélte a boldogságot, és spirituális beteljesedést. Nem túlzás azt mondani, hogy a gnoszticizmus sokféle formában ugyan, de végig kísérte az európai történelmet. Az ezotéria mindeközben a történelem során jelentős szerepet játszott a keleti filozófiákban, de a 19. században jelentős, máig meghatározó csoportok alakultak Európában. Ilyen volt a teozófia, vagy éppen az Új-Gondolat, stb. A nyugati világban a hatvanas években kezdődött az ezotéria (vagy okkultizmus) „újra felfedezése”. Mivel ezen hitek nagy része a világvégét, mint annak megsemmisülését várja, követőik a vég elöli menekülésre teszik a hangsúlyt, nagy részük pedig valamiféle evolúciós ugrásra számít. Ide sorolható – az elsősorban ezoterikus vallások gyűjtőfogalmaként használt, és nem valamilyen rendszerezett vallás – a New Age (Új Kor) amibe beletartozik az új kor, a Vízöntő korának várása. Ennek lényege, hogy egy hirtelen „dimenziós változás” vagy „kozmikus evolúciós ugrás” következtében alapjaiban változik meg a jelenlegi világrend, mert eltűnik az összes eddigi rendszer, értsd: minden, ami nem New Age. Ezek a korszakváltások a New Age szerint minden 2160. évben valósulnak meg, vagyis a már említett Nap-Föld-Galaxis centruma együttállásakor. Az imént felsoroltak azért lényeges elemei a témánknak, mert a legtöbb 2012-vel kapcsolatos világvége-hiedelem ezen világnézet köré csoportosul. Például szerintük ekkor valósul meg majd az emberiség spirituális evolúciójának következő fokozata.

Többek életét határozzák meg azok a vallások és hitek, melyek nem a világ megszűnését, hanem egy új kor eljövetelét hirdetik. Ilyen az iszlám, a kereszténység és a judaizmus, de mellettük ide sorolhatjuk a buddhizmust, és hinduizmust, mint jelenleg tömegeket befolyásoló vallásokat, melyek – bár másként, mint a három nagy monoteista hit – szintén új korszakot várnak, de ezt nem kapcsolják semmilyen eseménysorhoz sem, mindkettő ciklikusan változó világról beszél. Leszögezném, hogy a hinduizmus nem egységes tanrendszer, nincs dogmatikája, sőt, követői lényegében választhatnak akár az ateizmus (isten tagadás) és panteizmus (egyszerre több istenség elfogadása) között is. Ebből fakad, hogy a hinduizmus „vaisnava” ága Visnu avatárjai (avatár: egy halhatatlan lény megtestesülése) közül a legutolsó, „Kalki” leszállását várja, aki majd gonoszok elpusztításával ismét megteremti az istentudatú társadalmat – bár erre az eseményre szerintük még több évezredet várni kell.

Témánk szempontjából lényegesebb az iszlám, amely gyakorlatilag a hetedik évszázadban alakult ki (a muszlim időszámítás kezdeti évét i.sz. 622-re teszik) amikor Mohamed próféta egységesítette a megannyi – a kereszténységen, judaizmuson, zoroasztriánus hatásokon alapult hitet valló – csoportosulásokat. Az iszlám a jövőben az egész világon való elterjedését reméli, ennek egyik eszköze a dzsihád. Az iszlám eszkatologikus várakozásokat tetten érhettük az aktuálpolitikában is: az elmúlt években gyakran hangoztatta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a muszlim megváltó eljövetelének közeledtét. 2006 januárjában a síita hitű (az iszlám keményvonalas irányzata) iráni elnök egy iszlám teológus hallgatók előtt tartott beszédében azt mondta, hogy fő célja előkészíteni az utat a tizenkettedik imám, a Mehdí (vagy Mahdi) eljövetelének. A tizenkettedik imám, Muhammad Abul-Kászim egy valóban létezett történelmi személy, aki gyerekkorában, 878-ban eltűnt, de állítólag még ma is él, ismeretlenül, a síita apokaliptikus hagyomány szerint pedig majd az „idők végén” jelenik meg, mint Mehdí, vagyis szabadító (csak a síita felfogás azonosítja a tizenkettedik imámot a Mahdival). Véget vet minden igazságtalanságnak, hogy megalapíthassa az isteni igazságosság uralmát, mely hét évig tart majd a földön, ezt pedig az ítélet és a világ vége követi majd. Egy biztos, a vallásuk tételeihez hűségesen ragaszkodó síiták mindent megtesznek, hogy beteljesedjen a Mehdí eljövetelével kapcsolatos mondás: „ha a tanítványok készek, a mesterük eljön.”

A judaizmus és a kereszténység – melyek közt bibliai alapon valójában semmilyen ellentét nincs – nézete abban különbözik, hogy az eljövendő szabadító kiléte felől nincs megegyezés. Az ószövetségi alapon álló judaizmus a Messiás első eljövetelét várja, a kereszténység viszont azt állítja: az Ószövetségben megígért Megváltó a Názáreti Jézusban inkarnálódott, és ő fog (ismét) eljönni a történelem végén. Mivel tehát az események kérdésében nincs különbség – eltekintve, hogy az Újszövetség tartalmaz némi plusz információt a végidők eseményeire vonatkozóan az Ószövetséghez képest – nem szükséges külön tárgyalni a kettőt. A judaista történelemszemlélet nem előre meghatározott ciklusok szerint, hanem a történelem folyásának iránya alapján határozott meg időszakokat (hasonlóan az ókori görög felfogáshoz). A zsidó-keresztény hit értelmében mind az emberi sors, mind a történelem egyszeri, és megismételhetetlen, a létezők nem körforognak, hanem minden előre, a beteljesedés felé halad. Jézus, akit az Újszövetség a Messiással azonosít, elmondta, mik előzik majd meg a történelem végi eljövetelét: etnikai jellegű konfliktusok, háborúk, egyre intenzívebb, egymást követő különféle természeti-, és társadalmi katasztrófák, járványok, és erős messianisztikus várakozások minden egyéb vallásban, ezek mellett pedig a legkonkrétabb, mégpedig Izrael népének visszatérése őseik földjére több évszázados szétszóratásuk után (ne felejtsük el, ez megtörtént 1948-ban). Eljövetelekor a benne hívőket kiragadja a látható világból (érdekes, hogy a New Age szerint a dimenzió váltáskor keletkezendő spirituális „vákuum” a régi világ „destruktív” elemeit, vagyis több vallás képviselőjét, így a keresztényeket is, kiszippantja, akik így egyszer csak eltűnnek). A szabadító hét évvel később tér vissza, véget vetve az Antikrisztus abszolút uralmának, majd létrehozza 1000 évig tartó uralmát a Földön. A visszatérése konkrét időpontját nem határozta meg, csupán a világ akkori körülményeit írta le.

Már az első századokban, majd a huszadik században is sok fanatikus csoportosulás a fentiek ellenére tudni vélte például Jézus eljövetelének, stb. pontos dátumát, és ennek megfelelően megrögzött módon ragaszkodtak is elképzeléseikhez. 1998 és 2000 (a híres Y2K-fóbia) voltak ilyen kultikus évek, amikor több – nem csak keresztény hátterű – felekezet remélte a világ végét, az új kor eljövetelét. Az egyik legtragikusabb eset 1993-ban történt, amikor a Dávid Fiai nevű (a bibliai eredetű név ellenére egyáltalán nem keresztény, hanem okkultista) David Koresh vezette szekta csoportos öngyilkosságot követett el. Az FBI 51 napon át ostromolta az épületüket, míg a szekta felnőtt tagjai először a bent levő gyerekekkel, majd magukkal is végeztek. A japán Aum Sinrikjo ("Legfelsőbb igazság") apokaliptikus kultusz terrorral igyekezett siettetni a világvégét. A sci-fi, buddhista, és nostradamus-i elemeket egyaránt alkalmazó szekta sok, több halálos áldozatot követelő merényletet is elkövetett Japánban. A kaliforniai „Mennyei Kapu” mozgalom tagjai nem másokat, hanem önmagukat gyilkolták meg. 1997 tavaszán az ufószekta 39 tagja csoportos öngyilkosságot követett el, hogy ilyen módon meneküljenek meg a pusztulás szélén álló Földről. Marshall Applewhite, a szekta vezetője (korábban a houstoni Szent Tamás Katolikus Egyetem zeneprofesszora) több felekezetben is megfordult, mielőtt saját teóriáját – egy kábítószer-élmény hatására – megalkotta volna. Azt hirdette, hogy kizárólag a Pluto bolygón túlról érkező repülő csészealjakon lehet elmenekülni a vég előtt álló Földről. 1997 márciusában fújt riadót Applewhite, mikor feltűnt az égen a Hale-Bopp üstökös: azt gondolta, a felsőbbrendű lényekkel való találkozás az üstökös fénycsóvája árnyékában történik majd meg.

Sajnos sorolhatóak még a borzasztó és szomorú példák, de a téma a népszerűsége, és a dátumból fakadó időszerűsége miatt is túl komplex ahhoz, hogy egyetlen cikkben mindennek a végére járjunk, hiszen a történelem folyamán mindig is voltak dátumok, melyekhez a különféle kultuszok és hiedelmek apokaliptikus, katasztrofális eseményeket kötöttek. Ezekről mindeddig kiderültek, hogy hamisak – hiszen itt vagyunk még – és feltehetőleg a 2012-es eseményekre vonatkozóan is ez lesz igaz. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Föld népességének legnagyobb része számít arra, hogy valami hamarosan történni fog...