Egy igazán különleges
fesztiválra invitálunk titeket, szeptember 16-18. között
– azaz most hétvégén - a Budai Várban kerül
megrendezésre az „Édes Napok
csokoládé- és édességfesztivál”.

Bizonyára a legtöbb
olvasónk számára érdekes lehet a program, hiszen
valamennyien szívesen falatozunk a csokoládéból vagy
valamilyen más édességből rendszeresen. A szervezők szerint
a legmagasabb színvonalú nemzetközi és hazai
csokoládémanufaktúrák, cukrászatok, családi vállalkozások
képviseltetik magukat a fesztiválon. A látogatóknak többek
között alkalmuk lesz az Ország Tortáját is megkóstolniuk, a
Kecskeméti barackos kölestortát, azonban nemcsak a
különleges édességekről, illetve azok kóstolásáról szól a
rendezvény, csokoládé-bor kurzus, Csokoládé Múzeum,
bonbonkészítés, szakmai workshop, koncertek és bulik várják
a vendégeket.

Az esemény fővédnöke Pataki János, a Cukrászok, Csokoládé- és Fagylaltkészítők Világszövetségének elnöke. 6 éven aluli gyermekeknek a belépés ingyenes, idén már csak néhány hétvégén lesz jó idő, érdemes kihasználni az alkalmat.









