Moulin Rouge, a vörös
malom, ahol a divat, a csillogás és a ragyogás szele elért
pár fiatal hölgyet és egészen a csillagos égig repítette a
pesti éjszakában. A Glam Square modellügynökség
szépségversenyt hirdetett modellek számára. A győztes lány
egy milánói fotózáson vehet részt, melyről magazinunknak is
beszámol majd.

A Glam Square Models
Modellügynökség olasz és magyar együttműködéssel született
meg, hazai és külföldi profi modellmunkák kiközvetítésével
foglalkoznak, mindezt úgy, hogy a lányokat a legmegfelelőbb
módon készítik fel a fotózások, bemutatók, vagy akár
forgatások előtt. Tresz Anna, mint a Glam Square Models
vezetője azt nyilatkozta, hogy az eddigiekhez hasonlóan a
jövőben is több nemzetközi modellügynökséggel szeretnének
közös munkát, hogy széleskörű lehetőséget biztosítsanak a
hozzájuk jelentkezők számára. Olyan cégekkel állnak
kapcsolatban, mint a hollywoodi filmekben szüntelen
emlegetett Elite Model Management Miami, vagy a Cyril
Joubert Pais, de ne feledkezzünk meg a Model Plus Milanoról
sem. A modelleket olyan szakmabeliek kegyeire bízzák, akik a
több éves, akár évtizedes tapasztalataiknak hála igen
otthonosan mozognak a divat világában. A verseny
koreográfiáját ennek fényében Kovács Kitti Szkoly a Playmate
of the year 3. helyezettje állította össze.
A púderfelhőn át, megküzdve a hajlakk köddel eljutottunk a
25 csodálatos lányig a backstageben. Ekkor még csak a jókedv
és az izgalomban pattanásig feszült idegszálak versenyeztek
egymással. Eljött a nagy pillanat, Kőváry Barna, mint az est
házigazdája a színpadra lépett és megnyitotta az eseményt. A
lányok szebbnél szebb ruhákban váltották egymást a
színpadon, de természetesen a bikinis finálé sem maradhatott
el. Nem lettem volna a zsűritagok helyében, akik egytől
egyig a kifinomult elegancia megtestesítőiként elvonultak
meghozni a nagy döntést. Óriási élmény volt az olasz divat
nagyjaival találkozni, Alfonso Campiglio, az ügynökség
művészeti vezetője, Alberto Introini, az ügynökség elnöke,
Maurizio Campiglio és Massimo Morini fotósok, Paul Kopp a
Modellplus ügynökségtől, Pierangelo Dorin mint a rendezvény
egyik támogatója és akinek bevallom a legjobban örültem,
Alberto Colella, az Armani igazgatója is részt vett az
eseményen. Természetesen a magyarok is büszkén
képviseltették magukat, Haas Róbert, Tresz Anna és Csizmadia
Ágnes személyében. Megszületett a döntés, a közönség sorai
közt a hozzátartozók, barátok és az esti partyra váró tömeg
is kezet tördelve, nagy izgalommal várta az eredményt.

Az első helyezett Turi
Kitti lett, aki egy milánói és egy ázsiai fotózást nyert,
egyébként a rallyversenyző, Turi Tamás lánya. Őt követik a
sorban Komáromi Kamilla és Juhász Zsófi, akik szintén igen
komoly jutalmakban részesültek, az Istentől ajándékozott
szépségüknek köszönhetően. Különdíjasaink Simon Andrea és
Simon Alexandra, akik olyan szerencsésnek tudhatják magukat,
hogy Ifj. Kanyik Antal, többszörös magyar bajnok
autóversenyzővel mehetnek el egy élményutazásra. Reményeink
szerint a magyar topmodellek köre bővülni fog a felsorolt
lányok és a többi versenyző nevével is.
Hamarosan exkluzív interjút és beszámolót olvashattok Turi
Kittivel, akit a versenyről, a modell szakmáról és a
fotózásokon szerzett tapasztalatairól fogok kérdezni.

