Egyelőre még csak koncepcióterv
Négy kütyüvé képes változni a Lifebook
14 hozzászólás
Váradi Zoltán    2012.02.03

Napjainkban már egy átlagos felhasználó is egyre több kütyüt cipel magával, éppen erre a problémára próbál megoldást találni a Fujitsu Siemens tervezőinek egy új ötlete.


A Fujitsu Lifebook elnevezésű, egyelőre még csak koncepciótervként bemutatott eszköze gyakorlatilag egy laptop, ami tartalmaz egy digitális fényképezőgépet, egy okostelefont és egy táblagépet is. Hogyan?

A kulcs a laptop kialakításában rejlik, amit a FS tervezői teljesen átalakítottak az ötletük érdekében. Ennek eredményeképpen a mobil számítógépnek nincs billentyűzete, ezt ugyanis a kivehető táblagép helyettesíti. A telefon és a fényképezőgép pedig elrejthető a laptop erre a célra kialakított részeiben, így gyakorlatilag egyetlen eszköz van nálunk, ám mégis négy különálló kütyüvel rendelkezünk, amik képesek egymással is kapcsolatot teremteni, így például a fotók vagy filmek átmásolása és egyéb megosztási műveletek sokkal egyszerűbbé válnak.


A tervezők kiemelték továbbá, hogy az eszközök szoftvereinek a frissítése is sokkal komfortosabbá válik, hiszen a központi egységről, azaz a laptopról egyetlen frissítéssel minden rendszer automatikusan megkapja az új programokat.


A projekt rendkívül érdekes és kíváncsian várjuk a 2013-as évet, amikor a hírek szerint sorozatgyártásra kerülhet a Fujitsu Lifebook.

Kapcsolódó cikkek
A Samsung és a Hugo Boss együttműködéséből érintőképernyős telefon született.
Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az igény a különféle számítástechnikai, multimédiás eszközökre. Ennek hatására történhetett meg, hogy például Giorgio Armani divatkirály, vagy éppen a legendás sportkocsigyártó Lamborghini is beszáll ezen termékek piacára. 
Legfrissebb hozzászólások
2135
A cukorbeteg kislánytól az...
tiffany, Ma, 23:35
9
„Minden alkotásra...
Adrihanna, Ma, 23:27
2
Két új modell az Ulysse...
tywin, Ma, 21:26
1
Eladó Lena Headey otthona
Chris, Ma, 13:03
7
Új Gucci kollekció: City...
Oliv3r, Ma, 01:58
48
Bezár a Coin divatház
suvitomi, Tegnap, 16:56

Az első napi hurráoptimizmus után nagy zuhanással folytatta útját a Facebook az amerikai tőzsdén. Múlt héten engem is sokan megkérdeztek arról, hogy vajon érdemes-e a nagy közösségi oldal induló részvényeibe fektetni?
HÁ,
1 napja
- 15 hozzászólás
Sokan kértek képet a Kristenes üzenetek füzetéről, hát íme! Tűző napsütésben, két tárgyalás között még egy ilyen kép is készült a napokban... :-)
HÁ,
1 hónapja
- 51 hozzászólás



 

Szólj hozzá te is!

Ahhoz, hogy hozzászólhass a cikkhez, előbb be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, az alábbi adatok megadásával megteheted, a hozzászólásod pedig egyből megjelenik az oldalon.

Kép beillesztése: [kep]http://domain.hu/kepneve.jpg[/kep] - egy hozzászólásban több kép is elhelyezhető!

Mennyi 8 és 1 összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!
avatar
Fluor100
-
2012.02.09. 22:13
14
Én vennék ha jó árban lenne, márcsak az ár miatt is (egybe biztosan olcsóbb is lesz minden termék ha kiszámítanánk) meg praktikusabbnak tartom.
avatar
Badboy
-
2012.02.06. 11:54
13
Mivel újdonság lesz biztos venni fogják.
avatar
Donald
-
2012.02.05. 16:24
12
Édekes ötlet...
avatar
Torpedo
-
2012.02.04. 23:19
11
madnark: De így nem kell se usb se más mellé, ami 4 eszköznél már jelentős.
avatar
mandark
-
2012.02.04. 23:15
10
Egyébként az adatok megosztását sokkal egyszerűbbnek nem nevezném - végülis mindegy, hogy így dugod össze, vagy USB-vel. Ha már egyszerűsíteni akarnak akkor elég legyen csak bemenni a szobába, sőt, legyen elég csak a netkapcsolat.. dehát ezt már meglépte az apple az iclouddal :)
avatar
Torpedo
-
2012.02.04. 22:57
9
Attilaa: Ebben igazad van, de az ötlet ettől még lehet jó is.
avatar
DaNi
-
2012.02.04. 17:13
8
Utolsó két kommentelőnek igaza van. De az ötlet zseinális.
avatar
mandark
-
2012.02.04. 16:29
7
Ekkora tableten azért már normálisan lehet gépelni, csak az zavaró, hogy egy sima felületet nyomkodsz. Mondjuk én is ezt a pontját találom a leggyengébbnek, a monitor levétele nekem is szimpatikusabb lenne :)
avatar
tSas
-
2012.02.04. 01:30
6
Az ötlet nem rossz, de én meghagynám a billentyűzetet és a monitor lehetne a tablet! :D
avatar
Attilaa | Fashion Guru
-
2012.02.04. 01:28
5
Szerintem marhaság,virtuális billentyűn sokszor félreütsz... fölösleges bele a táblagép rész is,meg sztem ez úgy bukta ahogy van:D
avatar
crosswind
-
2012.02.03. 23:18
4
intel: iPadon is lehet. Nekem tetszik az ötlet!
avatar
intel
-
2012.02.03. 21:14
3
jó ötlet, kivétel hogy a tabletet beteszik bill helyett... ki fog tudni azon rendesen gépelni? :/
avatar
Sonic
-
2012.02.03. 20:11
2
Nagyon jó ötletnek tartom, mert én is egyre több mindent viszek magammal, pedig nekem még nincs is tabletem.
avatar
Balumsn
-
2012.02.03. 19:15
1
Az utobbi évek legnagyobb ötlete!
Fiatalos D&G zakó
A sok fényes, feltűnő dizájnerzakó között szükségünk lehet visszafogottabb darabokra is, amiket sokféle ruhával párosíthatunk. Ilyen ez a sötétkék D&G sportzakó is.

Az Hublot az utóbbi idők számos színes, feltűnő órája után most egy új, sokkal visszafogottabb modellt mutatott be.
Kis túlzással egész New York arról az óraüzletről beszél, ami a napokban nyitott meg a vásárlók számára a Madison Avenue frekventált részén. Az IWC új központi butikja hatalmas méretével és pazar kialakításával világos üzenetet küldött a konkurenseknek: Az IWC még mindig az élvonalban van.
Ugyan az Audemars Piguet már közel egy éve bemutatta az újradolgozott, modernizáción átesett Royal Oak Offshore órákat, ám ettől függetlenül a klasszikus verzió paramétereit sem felejtették el, erre jó példa a most bejelentett Tour Auto 2012 is.
Az IWC egy 500 darabos limitációban megjelenő új Pilot modellről számolt be a napokban. A Pilot's Watch Saint Exupery 2012 nevet viselő órát a világhírű ismertségű francia íróról, Antoine de Saint-Exupéry-ről nevezték el, akinek olyan nagy sikerű könyveit ismerhetjük, mint Az Éjszakai repülés, vagy A kis herceg.
1987-ben Jasszer Arafat vezetésével megindult az első palesztin intifáda, a Föld elérte az ötmilliárdos népességet, a mozikat pedig meghódította Gordon Gekko.