Telefonról is vezérelhető
Négyméteres harci robot 300 millióért
4 hozzászólás
Oroszvári Péter    2013.05.24

Sok filmben és számítógépes játékban láthattunk már óriási, emberek által irányított harci robotokat. A japán mérnökök által megépített Kuratas azonban teljesen valódi, és akárki bevédheti magát vele, feltéve, hogy ki tudja fizetni az 1.3 millió dolláros árát.


Nem meglepő, hogy Japánban, a robotok fellegvárában alkották meg a 4 méter magas, négy és fél tonnás gépezetet. A dízelmotorral hajtott Kuratas a 2012-es Wonder Festen mutatkozott be egy évente megrendezésre kerülő hobbikiállításon. Négy vastag, kerekekben végződő lába van, az egyszemélyes irányítófülke pedig a csípőből körbeforgatható mellkasában van. Belül a navigációban egy nagy LCD kijelző segít, a robotot egy kormánnyal, karjait pedig egy-egy joystickkel lehet mozgatni, de iPhone-ról is távirányítható.


A gépezet bal kézfeje egy vastag, háromágú fogó, alkarjain pedig két-két rakétavető és forgócsöves gépágyú várja az elsütést. Ezek tényleg működnek, bár a lőszer mindkét fegyverben műanyag, és persze erejük csak mókázásra elég, sérülést nem tud okozni - csak szembe ne kerüljön.

Cimkék: harci robot, Japán, Kuratas,
avatar
xoxo
-
2013.05.25. 22:32
4
Félelmetes :O
avatar
mandark
-
2013.05.25. 15:01
3
mio: drónok már régóta vannak, de azt nem hinném, hogy az ilyen lépegető páncélosok felé haladna majd a fejlődés :)
avatar
mio
-
2013.05.25. 13:56
2
Még pár év és a harctéren is megjelennek ezek.
avatar
gery
-
2013.05.25. 12:58
1
wow
Fekete D&G sneaker
A Dolce&Gabbanával ellentétben a D&G 2012-es új kollekciójában túl sok használható utcai/hétköznapi cipőt nem találunk, kivétel ezt itt.

Idén sem lesz hiány új karórákból, erről a bázeli órakiállítás gondoskodik. Folyamatosan frissülő cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb modelleket.
Idén érkezett el 40. évfordulójához a Patek Philippe legnépszerűbb modellje, a Nautilus, ennek tiszteletére két különleges verziót jelentettek be.
René Weber elemzéséből kiderül, hogy a Rolex toronymagasan vezeti a svájci luxusórák toplistáját. A második helyen az Omega áll.
Az idei Baselworld kiállítás is számtalan újdonságot tartogat a luxusórák rajongóinak. Folyamatosan frissülő cikkünkben a legérdekesebb modelleket mutatjuk be, tartsatok velünk!
Ebben az évben jelent meg a nagy sikert aratott Ford Thunderbird, valamint ekkor dobták piacra Madonna első önálló lemezét is.