Trendmagazin

Orosz fegyverekre vágynak az irániak

Légvédelem és harci gépek a listán

2016.02.17 | MTI/TM

Irán legkevesebb nyolcmilliárd dollár értékben vásárolna fegyvereket Oroszországtól - értesült a Kommerszant című moszkvai politikai-gazdasági napilap kedden.

Az újság az orosz katonai együttműködés rendszerét ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter hétfőn kezdődött kétnapos moszkvai látogatása nagyot lendíthet több fontos tervbe vett iráni-orosz fegyverügyleten. Teherán már átadta Moszkvának azoknak a hadieszközöknek és fegyvereknek a listáját, amelyeket iráni katonai illetékesek be akarnak szerezni Oroszországtól. A lapot informáló források szerint legkevesebb nyolcmilliárd dolláros megállapodáscsomagról lenne szó.


A Kommerszant azt írta, hogy Dehgán látogatásakor hangsúlyt kap a már aláírt katonai megállapodások végrehajtása, így az Sz-300-as légvédelmi rendszerrel leszállítása Iránnak, de a teheráni illetékesek nem rejtik véka alá azt sem, hogy a legkorszerűbb, Sz-400-as Triumf típusú légvédelmi ütegeket is vásárolnának Oroszországtól. Dehgán nyíltan beszélt erről az iráni médiának egy nappal a moszkvai látogatása előtt. Az iráni védelmi miniszter a minap azt is bejelentette, hogy országa szerződést fog aláírni Oroszországgal Szuhoj-30-as típusú harci repülőgépek vásárlásáról. Irán T-90-es harckocsikat, Basztion típusú önjáró rakétarendszerek és katonai oktató helikoptereket is vásárolna.

A Kommerszant megjegyezte, hogy két dolog zavarhatja meg az iráni fegyvervásárlási tervek megvalósítását. Egyrészt a pénz hiánya: Irán orosz hitelre vásárolna fegyvereket, de a gazdasági válság miatt Moszkva nem hajlik erre. A másik tényező az ENSZ Biztonsági Tanácsának tavalyi, 2231-es számú határozata, amely nyugtázza az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodást, de kiköti, hogy 2020-ig minden esetben a BT engedélye kell a hagyományos fegyverek eladásához Iránnak, márpedig az Egyesült Államok bizonyosan vétót emelne az orosz-iráni fegyverügyletek ellen.