Trendmagazin

Nadine: Pár-tipp

Útravaló izgatott aráknak

2011.08.15 | Nadine

Természetesen, mint minden lány, szerettem álmodozni az esküvőről, mindig volt konkrét elképzelésem, hogy milyen ruhát, helyszínt, csokrot, miegymást szeretnék.
 
Amint azonban az eljegyzés izgalmai után ráébredtem, hogy akkor tényleg bele kell vágni a szervezésbe, kiderült, hogy éppen most, fogalmam sincs arról, hogy mit hogyan szeretnék, még kevésbbé arról, hogy hogyan kell szervezni egy esküvőt. Az első, amiben biztos voltam, hogy ez lesz életem első és egyben utolsó esküvője is, tehát szeretném, ha tökéletes lenne...
 
A második, hogy nem csak az én esküvőm lesz, hanem a vőlegényemé is, elég érdekes lenne ugyanis egyedül házasodni... Tehát mindenképpen figyelembe kell venni a jövendőbeli férj szempontjait, kéréseit, elképzeléseit.
 
Lányok! Ez az, amit nagyon gyakran elfelejtünk, pedig, ha emlékeznénk rá, rengeteg konfliktust ki lehetne kerülni. Higgyétek el, hogy sokkal színesebb, örömtelibb lesz az esküvő, sőt, már a szervezés is, ha csapatmunka eredményeképpen jön létre. Nagyszerű érzés, amikor két különböző elképzelésből egy harmadik, mindkettőnél sokkal jobb születik! Így lesz az esküvő egyedi, ránk szabott, így fog kettőnkről szólni.

:Nadine: